Utólag könnyű okosnak lenni...

2017. január 10. 10:12 - Al

4000 halott a hó alatt

72iran.jpg

Annak ellenére, hogy a történelem egyik kiemelkedően súlyos természeti katasztrófája, elképesztően keveset tudunk az 1972-es iráni hóviharról. 7 évvel Khomeini forradalma előtt 4000 embert temetett maga alá a hó, és teljes falvak haltak ki az akár 8 méteres hótakaró alatt.

Ez volt a történelem legnagyobb feljegyzett hóvihara, de hiába keresed a túlélők interjúit, a videofelvételeket vagy a szörnyű eseményeket feldolgozó irodalmi műveket. Mindez ugyanis Iránban történt, 1972-ben, amikor a lányok még rövid szoknyákban jártak egyetemre a nagyvárosokban Pahlavi sah uralma alatt, és nyáron a labdarugó válogatott másodszor ünnepelhette magát az Ázsia Kupa győzteseként, a negatív hírek azonban alaposan megszűrve szivárogtak csak az akkor még világi államból.

72_sah.jpg

A sah családjával 1972-ben, egy svájci nyaraláson.

72_tehran.jpg

Életkép egy iráni városban, 1972.

Derült égből villámcsapásként érkezett a hóvihar Irán számára február 3-án, hiszen már 3 éve tartott a szárazság, és a kemény telek egyébként sem jellemzőek a 83 milliós országban. (Irán területén több éghajlati öv is egyszerre jelen van, de mindegyikre enyhe tél jellemző, egyedül a Zagrosz medencéiben marad fagypont alatt a téli átlaghőmérséklet.) Így senki nem is volt felkészülve a hatalmas hóviharra. Az emberek olyannyira nem számítottak erre, hogy a The New York Times beszámolója szerint egy amerikai egyetemista lány két társával épp a vihar előtt indult el hegyet mászni Teherán környékén. Mind ők, mind a felkutatásukra indult ötfős csoport eltűnt.

72si.jpg

Sielők Iránban, 

72_mountain.jpg

Nő a hótakaró.

72_car.jpg

Az autóutak, vasútvonalak járhatatlanná váltak.

Február 9-ig megállás nélkül esett a hó, az egész ország területén 2-3 méteres takarót képezve, ami az alacsonyabban fekvő részeken elérte a 8 métert is. 1,636,000 négyzetkilométernyi területet fedett be a hó, és 200 falvat borított be teljesen. A szakadatlan hóesés miatt a mentőcsapatok nem tudtak dolgozni, az otthonukban rekedt emberek élelem, víz és gáz nélkül maradtak, mivel a hóvihar megrongálta a közműveket is. Az orvosi segítség sem jutott el a vidéki településekre, ahol influenza és más betegségek súlyosbították a helyzetet. Akik szerencsésen jártak, még azok is három hétig nékülözték az elektromosságot.

72_snow.jpg

A nagy vihar ellehetetlenítette a mentést.

Végül február 9-én elállt a havazás rövid időre, így elindulhattak a mentési munkálatok. A mentőcsapatok helikoptereken közelítették meg azokat a településeket, amelyek már nem is látszottak az őket borító hótakarótól. A mentésben résztvevőknek azonban borzalmas élményekben volt részük: ott, ahol a vihar a legjobban pusztított, gyakorlatilag nem találtak túlélőket, csak holttesteket. Jazd tartományban, Ardakan város közelében fekvő Kakkan és Kumár falvak teljesen kihaltak. Országszerte 6000 embert jelentettek eltűntnek, végiül a hivatalos statisztika 4000 áldozatot ismert el. Teherántól 280 km-re egy betemetett autóban 5 ember holttestét találták meg, miután 5 napot töltöttek a -25 fokos hidegben.

72yazd-province.png

Jazd tartomány, ahol több falu eltűnt.

72_ardakan.jpg

Ardakan.

72_snow2.jpg

Győzött a hó, ami mindent betemetett.

A mentés nem tartott sokáig, mert február 11-én a hóvihar tovább folytatódott. A mentőcsapatoknak is menekülniük kellett, így a magukkal hozott 2 tonna kenyeret és datolyát egyszerűen szétszórták, abban a reményben, hogy valaki majd megtalálja. Sajnos nem így történt.

 

diadora.jpg 

 

Érdekes volt? Akkor kérünk egy nagy LIKE-ot!

23 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://iparikatasztrofak.blog.hu/api/trackback/id/tr2612111523

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jobs 2017.01.10. 19:38:28

Gyerek koromban másfél méteres hó volt a szüleim udvarán. A szomszéd srácokkal alagutat csináltunk a hóban. Hála Istennek minket nem temetett el.Igaz, hogy apám állandóan lapátolta a havat.

Gérard Duchemin 2017.01.11. 14:59:35

@jobs: "Gyerek koromban" Úgy érted gyerekkorodban? :-)

Balt 2017.01.11. 15:31:03

@Gérard Duchemin: Off: értelmes lehet a "gyerek koromban" is: pl. beviszi a munkehelyére a fiát egy kéményseprő. :)

room_101 2017.01.11. 15:46:27

Felütötte fejét a nyelvtannácizmus?

7esbusz 2017.01.11. 15:49:35

Fura, hogy erről soha nem is hallottam... Már az is ritkaság, hogy hó esik, de több méter?
Ráadásul a bejátszásban azok nagyrészt (mind?) amerikai képek...... (A speed limit 15 tuti, de a többi ház sem jellemző Iránra...)

jobs 2017.01.11. 18:22:17

@Gérard Duchemin: Bocsánat elírtam bevállalom és még nem is szégyellem magam.Neked viszont jó mert legalább demonstrálod a summa cum laude bizonyítványodat.

Irbisz 2017.01.11. 18:40:47

"Február 9-ig megállás nélkül esett a hó, az egész ország területén 2-3 méteres takarót képezve, ami az alacsonyabban fekvő részeken elérte a 8 métert is. 1,636,000 négyzetkilométernyi területet fedett be a hó, és 200 falvat borított be teljesen.
...
A mentés nem tartott sokáig, mert február 11-én a hóvihar tovább folytatódott."

szerintem kizart hogy az egesz orszagot 2-3 meteres ho lepte el, mert akkor nem csak 4 - 6 000 ember halt volna meg egy, a hora nem felkeszült orszagban (no meg ez esetben nem csak 200 falut lepett volna el a ho ...).
Szerintem ha nalunk, vagy valamely környezö orszagot lepne el ekkora ho, es gondolom jopar napig meg is maradna, itt Europaban, ahol pedig ismert a tel, itt sokkal több halott lenne mint 6000 fö.

Zsuzsi25 2017.01.11. 20:59:32

Emelt szinten erettsegiztem toribol, de soha meg csak enlites szintjen sem hallottam rola

Al 2017.01.11. 22:32:27

@Irbisz: Én három nyelven kerestem információkat, és mindenhol ez állt. Az igaz, hogy a német nem volt köztük, így talán Ön is tud mondani valami újat, ha beássa magát a témába!

Al 2017.01.11. 22:37:04

@Zsuzsi25: Mit tanítanak Iránról történelem órán egyébként? Mert mi szerintem nem csak ezt, de konkrétan semmit sem tanultunk az országról. Mellesleg az országnak komoly irodalma is van, mondanom se kell, azzal sem találkoztunk irodalom órán, még csak távolról sem. Ne felejtsük el, hogy több mint 80 milliós ország, valamint hogy az eseménynek a nyugati politikára semmi hatása nem volt, így a mi történelmünk számára úgymond nem érdekes...

HgGina 2017.01.11. 22:59:04

@Zsuzsi25: tiszteltetem az emelt szintet.
Ma se jobb a helyzet.

Medgar 2017.01.12. 14:00:56

Mi okozta a hovihart? Az időjárás
Hogyan oldodott meg a problema? Elolvadt a hó
Mi az, hogy "Sajnos nem igy lett."? Nem találták meg.

Al 2017.01.12. 15:09:30

@Osz Apo: Holle anyó megrázta a szakállát. A többi lehetséges okot egy általános iskolai földrajzkönyvet felütve megtalálod.

Irbisz 2017.01.14. 23:37:38

@Al: Nem kell ehhez mas forras, csak gondolkodni kell, no meg nemi földrajzi ismeretekkel kell rendelkezni.
Iran hatalmas orszag, javaslom nezz ra a terkepre, delen leer egesz az Omani-öbölig.
Kezdjük ott, eleve nincs olyan hoeses Alaszkaban v. Sziberiaban sem, ami masfelmillio negyzetkilometert meghalado területet befedne 2-3 meter magasan (a kérnyezö orszagokban meg mar nem esett semmi ho, leallt a hatarnal ahavazas? ne hülyeskedjünk mar ...).
De ha ettöl eltekintünk, a Iran deli resze Dubaj, Rijad eszeki szelessegi körén fekszik, ahol sosincs ho, nemhogy 2-3 meter magas.
Tudod mi volt ott? Az orszag eszaki felen jokora hovihar volt, ami a Kaukazus kőzeli ill. hegyvideki területeken tenyleg ellephetet akar 200 falut is, igy hogy 4-6000 ember meghalt hihetö.
De ez nem hogy nem az egesz orszagra nem terjedt ki, de a tizedere sem, es Teheranra sem.

Mit is irtal?
"ebruár 9-ig megállás nélkül esett a hó, az egész ország területén 2-3 méteres takarót képezve, ami az alacsonyabban fekvő részeken elérte a 8 métert is. 1,636,000 négyzetkilométernyi területet fedett be a hó, és 200 falvat borított be teljesen. "

Szerinted ha Magyarorszagot (93 000 km2) lepne be 2 meteres hotakaro, csak 200 falut lepne el? :) . Csak M betüvel kezdödö települesböl van 200 ... Akkor a majd 18-szor akkora Iranban hogyhogy csak 200 falu lett ellepve?? Egyszerű, meg Magyarorszagnyi területet sem fedett be akkora ho.
Arrol nem is beszelve, ha megis lett volna ekkora ho, akkor 400 000 halottnal is több lett volna- es mint vaaki fent irta, ha ilyen irdatlan mennyisegű ho elolvad, akkor az olvadast követö emberek a vilagtörtenelem legnagyobb aradasat okoztak volna, ujabb szazezrek halalt okoztak volna.
Szoval ez tipikusan az a sztori, amikor a fele sem igaz is hizelgö jelzö, igazabol a tizede sem igaz.
Meg 2 dolog:
1.A neten tömentelen mennyisegü hamis informacio kering, nem szabad (tilos) mindent elhinni
2. Mellesleg Iran nem egy vilegtol elzart Eszak-Korea volt, azert nem lelni erröl forrast, mert kacsa.

Al 2017.01.15. 17:02:23

@Irbisz: A cikkbe belinkelve az archivált 1972-es The New York Times. Én sem hiszek a mainstream médiában feltétlenül, de azért bizonyos mértékig elfogadom az állításaikat. Igaz, az "egész országot ellepte" nyilván nem felel meg a valóságnak. Ez hiba, tényleg. Az utolsó hozzáfűzött állítással viszont nem értek egyet. Egyrészt, nagyon is elzárt, másrészt a nyelvi akadályok miatt is nehéz a források keresése. Néhány iráni tudná leginkább eldönteni, mi is a kacsa és mi nem...

Irbisz 2017.01.16. 12:53:12

@Al:
Nemet egykoru ujsagban is emlitik a hovihart, a fentebb leirt feltetelezesemet annyiban pontositja amit olvastam, hogy abban az ujsagcikkben Iran eszaknyugati reszet emlitik mint katasztrofasujtotta területet.
Amerikai forras (mentalfloss.com/article/29930/40-years-ago-iran-was-hit-deadliest-blizzard-history) a meretet irja le pontosabban, Wisconsin ( ~ 170 000 km2) nagysagu erintett területet emlit, es azt hogy a vihar a Kaukazus iranyabol csapott le (ENY) Iranra es Azerbajdzsanra.

Elzartsag: Ma az iszlamista Iran sokkal elzartabb, mint volt 45 eve a hovihar idejen, amikor meg a sah volt hatalmon.

Al 2017.01.16. 14:21:05

@Irbisz: Köszönöm a pontosítást. A zárszóval is egyetértek. Csak ugye '72-ben még nem ment minden esemény perceken belül a közösségi hálókra.

Kivándorló 2017.01.22. 22:06:13

@Irbisz:
bár kicsit finomabban fogalmaznék, de a lényeg ugyanaz lenne. A számok nekem is szöget ütöttek a fejembe: 1,636,000 négyzetkilométer az durván egy 4000 km x 4000 km-es négyzetnek felel meg. Összehasonlításképpen: A Budapest - Moszkva távolság kerekítve 1600 km. Szóval nagyon nagy terület ez. Ehhez képest 4000 halott? Ha tényleg igaz lenne, legalább fél Irán meghalt volna.
A legutolsó hozzászólásodban lévő tények tűnnek valósnak.

Kivándorló 2017.01.22. 22:07:20

@Irbisz: Most néztem utána, az 1,6 millió négyzetkilométer az egész Irán területe. Ennyit erről a cikkről.....

qrvafasza 2017.02.05. 11:37:19

Ritkán szoktam hozzászólni dolgokhoz, de eszméletlenül zavar, fogy vannak olyanok akik kizárólag szájkaratézni járnak ide...
Nem lenne semmi baj ha építő szándékkal, kellő utánajárással, olyan pontosító kritikát fogalmaznának meg egyesek. Viszont itt csak arról van szó hogy mindenbe kössünk bele, teljesen mindegy miről is van szó, és ez hetek óta folyamatosan tart! Nem vágom hogy akik ennyire ráérnek észt osztani, miért ide járnak? Gondolom nem fizet nekik ezért senki, tehát önként csinálják, és ezért igazán utálom őket! Sajnálom azokat a gyökereket akik ezt életvitelszerűen gyakorolják, remélhetőleg egyszer eljutnak olyan szellemi szintre, hogy észrevegyék, mit is művelnek folyamatosan.
Egy átlagos Magyar újság, magazin, tv műsor, sokkal több pontatlanságot tartalmaz, mégsem megy senki egy szerkesztőség elé rinyálni!
Természetesen vannak pozitív kivételek, és nem kell mindenkinek magára vennie, bár ehhez némi önkritika szükségeltetik, amiből sokaknak igen kevés van...
Nekem tetszik amiket hétről-hétre megosztasz velünk, nem zavarnak a pontatlanságok, vagy a szakmai elírások, mert átlagos emberként értelmezni tudom az olvasottakat. Természetesen a kenyér sem lesz olcsóbb a boltban ha minden szárazon tényszerűen kerül leírásra, max majd senki nem jár ide olvasni.
Utólag könnyű okosnak lenni...
süti beállítások módosítása