Utólag könnyű okosnak lenni...

2017. március 03. 11:29 - Al

Segítség, kalapáccsal verik a gyerekeket!

 

kal.JPG

Hogyan kényszeríthetsz egy egy 10 éves gyereket napi 22 óra gyári munkára? Ha máshogy nem, kalapáccsal. Kailás Szatjárti, a 2014-es év indiai Nobel-békedíjasa vészharangot kongat: Indiában a gyerekmunkások helyzete horrorisztikus.

Múlt hónapban 26 kisfiút szabadítottak ki egy delhi farmergyárból, ahol rabszolgaként tartották fogva őket. A 8 és 13 év közötti gyerekek még azóta sem épültek fel az őket ért borzasztó fizikai bántalmazásokból. A gyerekek a farmerekből kilógó cérnákat vagdosták le, majd csomagokba rendezték őket. 10 farmerra 10 percet kaptak, így egy nadrág letisztázására és összehajtására 1 percük jutott. Elvileg.

De az elmés munkafelügyelő úgy motiválta őket a gyorsaságra, hogy aki utoljára lett kész, arra kalapáccsal rávert.

A kalapácsot univerzális eszközként használta: "keltegette" is vele a gyerekeket, ha azok a napi 2 óra alvás után munka közben merültek álomba. A fiúk 4 éven keresztül ették ugyanazt: naponta kétszer rizst és krumplit. Mármint egyszer rizst és egyszer krumplit...

kailashsatyarthi-600_1418204127.jpg

Kailás Szatjárti. Malalával megosztva kapta a Nobel-békedíjat a gyermekekért végzett munkájáért.

A gyermekjogi aktivista, Szatjárti csapata szabadította ki a gyerekeket, és most orvosi kezelésben részesülnek. Mindannyiuknak vitaminhiánya van, az ütlegelések nyomait hordozzák magukon, egyikük nem tud járni, egy másik pedig látáskárosult lett, mert túl sokáig tartották távol a napfénytől.

"Ilyen kínzásokat még soha életünkben nem láttunk." 

- nyilatkozta a Bahpan Bahao Andolan (Mentsük meg a gyerekkort mozgalom) egyik munkatársa. 

"Egy kis szobában tartottak minket, 4 évig a napot se láttam. Mikor kimentettek bennünket, nem tudtam kinyitni a szememet, annyira furcsa volt. Nem mehettünk mosakodni vagy vécére sem, amíg a napi 5000 farmert meg nem csináltuk."

- emlékezett vissza az egyik kisfiú. A gyerekek vidékről kerültek Delhibe, egy faluból származnak, és valószínűleg emberkereskedők közvetítették ki őket a farmergyárnak. 6 gyereknek sikerült megszöknie, az aktivisták fedezték fel őket a vasútállomáson, így jutottak el a gyárig.

delhi.jpg

Delhi vasútállomás. Itt találták meg a gyerekeket.

Szatjárti szerint az utóbbi évtizedekben keveset javult a helyzet. Visszaemlékezett egy 1983-as esetre, amikor egy szőnyeggyárból szabadítottak ki 27 fiút. A gyerekeket verték, égették, és időnként fejjel lefelé a fákra is felakasztották őket.

"A rabszolgaság nem mítosz. A gyerekbántalmazás bennünket körülvevő, szomorú valóság. Szembe kell néznünk vele."

 

- összegezte Szatjárti, aki reméli, hogy a bíróság gyors és gyerekbarát eljárást folytat majd le a gyár ellen.

kal2.png

Gyerekek az indai ipar különböző területein.

A Child Rights and You nevű szervezet felmérése szerint az elmúlt évtizedben mindössze 2,2 százalékkal csökkent a gyerekmunka Indiában, a városokban azonban, ahol a lakosság 32 százaléka él, a kétszeresére emelkedett. Az országban összesen 15 millió gyerekmunkás dolgozhat, csak Delhiben pedig 1 millió. 

9 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://iparikatasztrofak.blog.hu/api/trackback/id/tr5212309399

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Elk úr 2017.03.03. 17:26:39

Azért a gyártulajdonosnak kioszthattak volna egy pár kalapácsütést

sZulamith 2017.03.03. 18:08:47

Aha, közben azt harsogja a hírvilág, hogy India gazdasága rohamosan fejlődik. Elfelejtik hozzá tenni, hogy milyen áron.

Hórukk 2017.03.03. 23:42:14

Az angolok idejében szerintem jobb volt nekik. De még az előtt kellett nekik a függetlenség, hogy felnőttek volna ehhez.

midnight coder 2017.03.04. 06:29:04

@Hórukk: Azért ilyesmi, ha nem is gyerekekkel előfordult már Angliában, sőt kis hazánkban is. És persze az ipari forradalom gyerekmunkásai sem biztos, hogy annyival jobb körülmények között dolgoztak.

Ezzel együtt, szerintem a cikk manipuláció. Ha valakit munkára akarsz kényszeríteni, azt nem kalapáccsal ütöd, hanem pálcával vagy súlyosabb esetben korbáccsal. A kalapács ha fájdalmat okoz, az jó eséllyel munkaképességet erősen csökkentő sérüléssel is jár.

Al 2017.03.07. 11:33:57

@midnight coder: Nézd meg az eredeti híreket is. A gyerekek nem véletlenül mutatják a sérüléseiket. A gyerekkínzókra nem minden esetben jellemző a racionalitás, sőt.

Macropus Rufus 2017.05.04. 11:04:45

@sZulamith: pontosan. Ez ugyan így igaz kínára is. Attól is mindenki el van alélva, hogy basszus Kína is lenyom mindenkit. Pl. kínában nincs szociális háló. Nincs TB és egyáltalán semmiféle társadalom biztosítás szerű valami. És még lehetne sorolni. India is csak egy sötét ország. Mind a kettő (Kína és India) veri a nyálát, hogy több ezer éves kultúra. Hát én nem lennék büszke egy olyan több ezer éves kultúrára ami nem volt képes kialakítani egy kifejezést az emberi jogra. (ez speciel Kína. Amikor az ENSz-be belépet ratifikálnia kellett volna az egyetemes emberi törvényeket. Abban volt ez a szemét szó, hogy emberi jog. És nekik nem volt erre kifejezésük.) Indiában a mai napig kasztosodnak. Tök mindegy, hogy mint mond a hivatalos média. Az marketing. A tény meg az, hogy van.

Macropus Rufus 2017.05.04. 11:06:15

@midnight coder: láttad a Schindler listáját? Ott a csóka egy puskával ösztönözte a többit. Egyet lelőt a többi mint a gép elkezdett dolgozni. Itt a kalapács a motivációt nem azon fogja kifejteni akit ütnek, hanem azokon akik nézik.

Macropus Rufus 2017.05.04. 11:48:46

ezt a köcsögöt. Ez igazából nem érdemli meg halált. Viszont egy halálig tartó munkatábort igen. + teljes vagyon elkobzás és a családjának a vissza minősítése érinthetetlennek.
Tudom, hogy a család nem (illetve nem biztos), hogy tehet róla,a cél a többiek besz@ratása, hogy ők is ilyen helyzetben lesznek hamarosan.
Utólag könnyű okosnak lenni...