Ma a világon mindenhol Bhopálra emlékeznek, a történelem legsúlyosabb vegyi katasztrófájára, és annak helyszínére, valamint az éjszakára, amikor több ezer ember arra ébredt, hogy nem kap levegőt, és kibírhatatlanul ég a szeme. A gyilkos üzem képei következnek.

1984 december harmadikára virradó éjjel kezdett el szivárogni a halálos metil-izocianát gáz az Union Carbide India területén lévő bhopáli üzemében. A hatalmas tartályból 40 tonna gáz szivárgott ki észrevétlenül, de annál súlyosabb következményekkel.

Az üzem a legtávolabbról sem felelt meg a biztonsági előírásoknak. A korábbi években már több halálos baleset is történt, de ezeket a szőnyeg alá söpörték.

Több biztonsági probléma együttes fennállása okozta a katasztrófát. 

A gázfertőzött területek térképe. Megkülönböztetve a ritkán lakott (pontozott vonal) és sűrűn lakott (szaggatott vonal) területek.

A két kórház és a vasútállomás is a gázfertőzött területre esett. Az üzem építésénél nem vették figyelembe a város közelségét és a szélirányt sem.

A gázszivárgás körülbelül 3000 ember halálához vezetett napokon belül, de a következmények máig hatóak. Ennek ellenére a gyár vezetősége már 3 nappal a tragédia után újra akarta indítani a termelést, mondván, hogy a maradék mérges gázt hatástalanítani kell.  

Végül december 16-án, kormányzati felügyelet mellett indult el újra az Union Carbide üzeme. Az első nap végére 15 tonna mérges anyagot alakították át rovarirtóvá, majd egy egész hét kellett még, hogy az összes metil-izocianáttól megszabaduljanak. Az eljárás során kiderült, hogy a vezetők valójában tisztában sem voltak vele, hogy mennyi mérges gázt tartanak az üzem területén.

Az üzem főként három rovarirtószert gyártott: Sevint, Temiket és Sevidolt. A kezdeti fellendülés után ezek már nem voltak kellendőek, ezért az amerikai anyavállalat arra sarkallta a külföldi leányvállalatokat, hogy minél előbb használják fel az üzemekben a veszélyes metil-izocianátot, mielőtt a helyi kormányok megelégelnék, hogy ilyen puskaporos hordókon ülnek.

Maradandóan szennyeződött a víz, a talaj, a növényzet. Az állatok tömegesen múltak ki, a tetemeiket elégették. A bezárt üzem környékén töméntelen mérgező hulladék maradt.

Az üzem területén a veszélyes szennyeződés mértéke 561-szerese a megengedettnek, és a környező településeken is sokszorosa. Quamar Saeed, aki az Union Carbide dolgozója volt, 1993-tól a veszélyes hulladékot eltakarító csapatnak is tagja lett. Becslése szerint 1997-ben még mindig 10000 tonna veszélyes hulladék lehetett szabadon az üzem körül.

Az Union Carbide a világ harmadik legnagyobb vegyipari vállalkozása. 37 országban közel 700 telep, bánya, malom és más üzemek is a tulajdonában vannak. A tragédiával kapcsolatos pereskedés mindmáig nem ért véget, bár az esetleges felelősök nagy része már nem is él. Az Union Carbide jelenleg egy vállalati fúzióval próbál újfent és végképp kibújni a felelősségre vonás alól.

Az "Özvegyek kolóniája", ahová az indiai kormány a Bhopál miatt megözvegyült és egészségüket elvesztett asszonyokat telepítette. A magasabb emeleteken nincs víz, nincs rendes áramellátás, se közvilágítás, se tömegközlekedés. Az áldozatok máig nem kaptak sem hathatós segítséget, sem érdemi kompenzációt.

Az első számú áldozatok a gyerekek voltak, mivel a gáz a földfelszínhez közel volt a legsűrűbb. A magzatokat, akik Bhopál áldozatává váltak, még ma is őrzik a helyi kórházban. Napjainkban is számos gyerek születik betegen, fejlődési rendellenességgel a katasztrófa miatt.