A robotok okozta halálos balesetekből ritkán lesz szalagcím, mivel gyakran egyszerűen ipari balesetekként könyvelik el őket, így pedig már nem érdekesek a nagyközönség számára. Pedig már több mint harminc éve teszik el egy-egy emberi munkatársukat láb alól, időnként tisztázatlan körülmények között.
1979 januárjában a 25 éves, 3 gyerekes Robert Williams megszokott munkáját végezte egy michigani Ford gyárban. A család ügyvédjének állítása szerint a férfi felettese utasítására mászott be a biztonsági ketrecbe, amin belül a robot dolgozott. Williamset azért küldték a ketrecbe, hogy hozzon ki bizonyos alkatrészeket, mert a robot feltehetően üzemzavar miatt túl lassan dolgozott. Fél óra múlva tűnt fel a munkatársainak, hogy a fiatalember eltűnt, így benéztek a ketrecbe, ahol holtan hevert a robot mellett, amely még mindig dolgozott. Később kiderült, hogy a robot egyik karja a fejére mért végzetes ütést. A család 10 millió dollár kártérítést nyert a robotot gyártó cégtől, azon az alapon, hogy nem építettek be olyan biztonsági berendezést a robotba, amely észlelné az emberi lény közeledését. A történelem ezt az esetet tartja számon az első halálos robotbalesetként.
Néhány lehetséges veszély
Hasonló körélmények között hunyt el a robotok második áldozata, a japán Kenji Urada is. A Kawasaki gyárban dolgozó munkás egy robotot próbált megszerelni.A robot elvileg ki volt kapcsolva, de valószínűleg véletlenül újra bekapcsolódott, amikor a munkás szerelni kezdte. Így a robotkar megragadta a harmincas éveiben járó férfit, és hozzávágta az egyik géphez. Ez a haláleset sajnálatos módon megelőzhető lett volna, ha Urada nem úgy ugrott volna át a biztonsági ketrec falán, hanem szabályszerűen kinyitja azt. Az ajtó nyitott állapotában a robotok ugyanis nem kaptak áramot, így véletlenül se léphetett volna működésbe a robotkar.
Egy biztonsági megoldás futószalagon dolgozó robotokhoz
Az Egyesült Államokban a statisztikák szerint körülbelül 1 végzetes baleset történik évente, amit robotok okoznak. Németországban 2005 és 2012 között 15 olyan balesetet regisztráltak, ami halállal vagy végtagvesztéssel járt. (Németországban kiemelkedően magas az egy főre jutó robotok száma, ebben harmadik a világranglistán.) A balesetek leggyakoribb oka, hogy a robot végzetes ütést mér a dolgozóra, de az is gyakran előfordul, hogy a robot hozzávágja valamihez a szerencsétlenül járt munkást, és időnként a futószalagok is hozzájárulnak a súlyos balesetek kialakulásához.
Az autógyárakban rengeteg robot dolgozik, a balesetek jelentős része itt történik.
Íme, néhány példa az Occupational Safety and Health Administration adatbázisából:
1996-ban egy alumíniumgyárban történt baleset, amikor a folyékony alumíniumot öntő robotkar ismeretlen okból megállt munka közben. Az egyik munkás újraindította, mire a kar végzetesen fejbe vágta a közelben ácsorgó dolgozók egyikét.
1999-ben egy karbantartó járt szerencsétlenül, amikor ahelyett, hogy a robot biztonsági ketrecét kinyitva kezdte volna a munkát, (ezzel áramtalanítva a robotot) a ketrec oldalán beugorva, a még működésben lévő robotot kezdte szerelni. A férfi csapdába esett a ketrecben és életét vesztette.
2001-ben egy autógyárban műszak végén takarító munkás belépett egy nyitott robotketrecbe, ahol a robot egyik karja megragadta és egy kerékabroncs alá nyomta, ahol megfulladt.
2006-ban szintén egy autógyárban történt a horrorisztikus baleset, amikor is egy hegesztő robot megfogta egy női munkás vállát, majd odanyomta a fejét a hegesztett felület és a hegesztést végző robotkar közé.
A patinás gyár, amely szörnyű baleset színhelye lett. Az okok még mindig nem nyilvánosak.
Akkor került igazán reflektorfénybe a kérdés, amikor 2015-ben a német Baunatal Volkswagen-gyárban egy 22 éves férfit ölt meg robot. A férfi egy robotokat összeállító csapat tagjaként dolgozott. Az összeszerelésre programozott robot váratlanul megragadta szerelőjét, és olyan erővel vágta hozzá egy fémlaphoz, hogy életét vesztette. Itt is a biztonsági ketrecen belül történt a baleset. A gyár szóvivője sietett közölni, hogy emberi mulasztásból, és nem a robot hibájából történt a baleset, ennél többet azonban azóta sem lehetett megtudni a folyamatban lévő nyomozás miatt.
Egyetemisták látogatáson az SKH Metals üzemében
Néhány héttel később Indiában, az SKH Metals gyárában történt sokkoló haláleset. A 24 éves Ramji Lal egy elmozdult fémlemezt igazított meg, amit épp egy robot hegesztett. Amikor a férfi a lemez után nyúlt, a robot hegesztést végző karja hasba szúrta, és halálos áramütést adott neki.
A RobotIQ blog 3 fó pontban foglalja össze a robotbalesetek leggyakoribb emberi okait:
1. A robotbalesetek ritkasága miatt a dolgozók nincsenek valójában felkészülve a vészhelyzetre. Azok, akik 2 éven belül tapasztaltak meg robot okozta balesetet, sokkal érzékenyebbek a veszélyre.
2. A biztonsági berendezések és előírások miatt a dolgozók túlságosan is biztonságban érzik magukat. Akár még azt sem érzik problémának, hogy áthágják a szabályokat.
3. Ha rendszeresen teszünk kockázatos dolgokat, sokkal kevésbé érezzük kockázatosnak azokat. Minden egyes alkalommal, amikor sikeresen elvégezzük a veszélyes munkát, tovább csökken a veszélyérzet, holott a baleset kockázata ugyanolyan magas, mint az első alkalommal.
Ha szerinted a munkás a legfontosabb érték a munkahelyen, ne felejts el gondoskodni a biztonságukról! Nézz körül a munkásvédelmi oldalon, hátha szükséged van valamire!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Emide Buda 2017.02.16. 15:57:21
W123qp 2017.09.07. 11:36:09
Megfogta, megragadta, odavágta. Mintha a robot szabad akaratából, lesből tette volna ezt...
A robot azt a folyamatot végzi, azt az utat járja be,amire beprogramozták. És ha valaki a biztonsági intézkedéseket áthidalva/megszegve bemászik hozzá, és a robot útjába áll, hát az rábaszott...
Nekünk robotos tanfolyam első figyelmeztetései között volt: "a robot mindig erősebb"
Meghibásodásból származó random utakat bejáró robiról soha nem hallottam. A biztonsági köröket áthidalni a redundancia miatt véletlenszerűen nem lehet.
Reactor 2021.12.01. 06:20:46
Azt, persze. Meg lóné örömét esetleg.