Ha a munkahelyeden volna egy hatalmas sütő, te se néznél bele, mielőtt bekapcsolod?
Elevenen megsütni valakit - egyes történelmi korokban népszerű büntetés és egyben látványosság volt bizonyos kihágásokért. Kevesen tudják, hogy napjainkban is előfordulnak hasonló esetek. Elképesztő, hogy egy-egy munkahelyen milyen minimális figyelmet sem fordítanak a biztonságra, Két esetben hanyagság, egy esetben kapzsiság okozta az eleven megsütött munkások jóvátehetetlen tragédiáját.
Figyelem, nem Bangladesben járunk, hanem a fejlett Nyugaton!
Új értelmet nyer a "rohanó világunk" szókapcsolat, amikor azt olvassuk, hogy egy pékség tulajdonosa a még forró sütőbe küldi be a szerelőket, hogy javítsanak ki egy hibát. A brit leicester-i Harvestime Bakery vezetője 1998 májusában ugyanis sajnálta kivárni azt a 12 órát, ami alatt rendesen kihűl a sütő, és biztonságosan megközelíthető. (Ez nagy profitkieséssel járt volna.) Helyette úgy vélte, elég a sütőnek 2 óra pihenő az után, hogy 260 fokon sütötték benne a kenyeret, a munkásoknak pedig elég lesz majd egy védőruha.
David Mayes. Örült, hogy végre jött egy munkalehetőség.
David Mayes és Ian Erickson el is indult a majdnem 23 méter hosszú sütőbe, hogy elvégezzék a munkát. Összetört alkatrészeket kellett odabent összegyűjteniük, és a tervek szerint egy futószalag lett volna ebben a segítségükre: az, amelyiken a munkások elhelyezik a sületlen kenyereket, majd az beviszi őket a sütőbe, végül pedig a másik végén már megsülve adja ki őket. Nem tudták, hogy ugyanez lesz az ő sorsuk is.
Kenyerek egy leicester-i üzletben.
A két férfi eltávolított annyi tálcát a futószalagról, hogy elférjenek rajta, és a bekapcsolt futószalagra felmászva haladtak egyre beljebb a hatalmas sütőbe.
Eriksonnál volt egy walkie-talkie, ezen küldött egy kétségbeesett üzenetet, amikor rádöbbent: a sütő belül még túl forró! Ez a túl forró körülbelül 100 fok volt.
Ekkor azonban már nem tudtak menekülni, mert a futószalagot nem lehetett kikapcsolni vagy visszafordítani. 17 percig "sültek", ez az az időtartam, ami alatt végigér a futószalag. A 47 éves David Mayes a sütőben ragadt és ott égett halálra, a 44 éves Ian Erickson testét még kiadta a futószalag, és a pékség padlóján halt bele égési sérüléseibe. (A férfi szerette volna hamar elvégezni a munkát, hogy otthon megnézhesse a fiaival az brit focibajnokság döntőjét.) Mayes tetemét a tűzoltók hozták ki a sütőből. A bíróság bűnösnek találta a pékséget birtokló cég ügyvezető igazgatóját, a gyártásvezetőt és a főmérnököt, amiért nem ügyeltek a biztonságos munkakörülményekre. Pénzbeli bírságot kaptak.
Alan Catteral, munkahelye, és lánya, Catterall leendő vejével, aki bekapcsolta a sütőt.
Az 54 éves Alan Catterall már 12 éve végezte a baljóslatú nevű Pyranha kajakgyártó üzemben becsületesen a munkáját, ami időnként bizony hajmeresztően veszélyes volt. A veszély abban állt, hogy a férfi rendszeresen takarította az üzem egyik sütőjét, ahonnan a kifröccsent műanyagot szokta felvakarni. Ez a sütő bekapcsoláskor automatikusan bezáródott, hogy a gyártó így is spórolhasson az energiával, és belülről nem lehetett kinyitni. 2010-ben az üzem egyik fiatalabb munkása - történetesen a 3 gyerekes Catterall egyik lányának vőlegénye, Mark Francis - bekapcsolta a sütőt, míg ő odabent takarított.
A Catterall kétségbeesetten próbált menekülni, feszítővasként használva egy rudat, de nem sikerült kijutnia. Szerencsétlenségére a kajaküzemben általában nagy zaj volt, így senki sem hallotta a kiabálását.
A sütő, ahová bezárták a férfit.
12 perc múlva a munkások arra lettek figyelmesek, hogy füst szivárog ki a sütőből. Az ajtót kinyitva Catterall holttestét találták ott. A nyomozás vezetője, Martin Heywood szerint a baleset fő oka az volt, hogy a férfi által hosszú évek óta végzett munka alapjaiban nem felelt meg a munkabiztonsági követelményeknek.
"Nem volt kockázatelemzés, a dolgozók nem kapták meg a szükséges képzést, hogy hogyan használják az új sütőket, és nem volt írásba foglalt szabályzat a tisztítás és a karbantartás mikéntjéről."
- mondta Heywood. A nyomozó szerint ha az üzem vezetése számolt volna a felmerülő kockázatokkal, amikor beszerelték a berendezést, nem történhetett volna meg a tragédia. Az üzemvezetőre rövid börtönbüntetést, a cégre pedig pénzbírságot szabtak ki.
Catterall családja a bírósági végzést tanulmányozza.
Jose Melena, egy amerikai áldozat.
2012 októberében egy ködös hajnalon a californiai Santa Fe Springs Bumble Bee Foods üzemében eltűnt egy 62 éves munkás. Pár órával az egyre kétségbeesettebb kutatás előtt munkatársai megszokott munkájukat végezték, azaz tonhalkonzerveket pakoltak a több mint 10 és fél méter hosszú cső alakú sütőkbe, hogy 2 óra alatt magas hőmérsékleten sterilizálják azokat. Akkor még azt hitték, hogy Jose Melena a mosdóban van, eszükbe sem jutott, hogy az egyik ilyen sütő belsejében végez karbantartó munkákat.
A sterilizálási idő lejártával találták meg a testét a tonhalak között.
A sütő, amelyben Melena dolgozott.
A Bumble Bee másfél millió dollár kártérítést fizetett az áldozat családjának, ami kaliforniában mindezidáig a legmagasabb összeg munkabiztonsággal kapcsolatos perben. További 3 milliót fizettek ki olyan új sütőkre, amelyek teljesen automaták, és a dolgozóknak nem kell bemászniuk a belsejükbe. A cég vezetőjét és több dolgozóját ítélték pénzbüntetésre és közösségi munkára.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Pestabácsi 2017.02.20. 18:52:11
l.skywalker 2017.02.20. 22:06:39
bemce 2017.02.20. 22:25:03
Nem az Akire GOndolsz 2017.02.20. 22:35:40
fátum 2017.02.20. 22:44:59
www.dailymail.co.uk/news/article-60734/Workers-baked-alive-bread-factory-horror.html
lezlidzsi84 2017.02.20. 23:03:52
iattilagy 2017.02.20. 23:25:14
Alapvető munkavédelmi szabály, hogy karbantartást feszültség alatt álló gépen nagyon nem kéne végezni.
M. Péter 2017.02.20. 23:51:14
M. Péter 2017.02.21. 00:11:39
Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.02.21. 00:45:16
Korábban alacsony lángra állította, kevés vizet tett bele, majd bemászott..
elemes 2017.02.21. 05:36:16
lezlidzsi84 2017.02.21. 07:46:17
Buchhalter 2017.02.21. 07:59:21
rerros 2017.02.21. 08:15:55
Fedup Sári 2017.02.21. 09:21:14
Al 2017.02.21. 10:29:29
Al 2017.02.21. 10:38:33
martineden 2017.02.21. 11:43:21
daito 2017.02.21. 17:15:46
Olyasmit meséltek a dolgozók, hogy fürdeni akart - mert a kondér arra is alkalmas volt, csak ez (fél)automata volt, és rácsukódott.
Nem tudom mennyire urban legend, nekem a nagyanyám mesélte pár éve, aki szakácsnő volt a cégnél és iszonyat jó memóriája volt. Nem volt egy legendagyáros, meg a 60-70-es években azért nem nagyon találtak ki ilyen sztorikat.
Sam Crow 2017.03.02. 22:38:27
2017.04.15. 03:25:48
Eleve ha azt hitetik el vele, hogy a helyzet, tevékenység legális, biztonságos, akkor nincs miről beszélni.
A munkáltató felelőssége a biztonságos munkavégzés feltételeit megteremteni.
Nyilván ha szabályt szeg valaki, azért el fogják marasztalni, Darwin-díjas arcok mindig lesznek.
Egyetem mellett dolgoztam olyan munkahelyen, ahol voltak munkabalesetek. Egy munkást felnyársalt egy szerszám nyele, mielőtt odakerültem, túlélte, én már a gyógyult sebet láttam a hasán. Arrafelé más munka nem volt, diákmunkások is olyan veszélyes, nehéz fizikai munkát végeztek, amit nem lett volna szabad. Én csak hétvégenként dolgoztam ott, de voltak, akik egész héten, iskola helyett is... meg volt, aki kamu iskolalátogatásival dolgozott diákmunkás bérért, mert egyszerűen erre kényszerítette a munkáltató, ugyanis így megspórolta a járulékot.
Ma már közelébe se mennék ilyen munkahelyeknek. De ehhez fel kell nőni, meg kell tanulni ellentmondani, kiállni magunkért.
Al 2017.04.19. 14:54:11