A Gale Encyclopedia of U.S. Economic History szerint 1900-ban 30000 ember halt meg munkahelyi balesetben, sokan közülük horrorisztikus körülmények között. A leghíresebb mind közül Martin Stoffel esete.

Gyerekek textilgyárban.

Főként az újságírók érdeme, hogy az 1900-as években egyre nagyobb érdeklődést és felháborodást váltottak ki az amerikaiakban honfitársaik katasztrofális munkakörülményei és az ebből eredő végzetes balesetek. Az Inter­national Association of Factory Inspectors 5 éven keresztül működő lapja, a The Factory Inspector rendszeresen tudósított a gyárakban bekövetkezett balesetekről, halálesetekről.

Dél-Brisbane, vajüzem, 1900 körül.

A statisztikák szerint egyértelműen az acélipar volt a legveszedelmesebb. Egy pennsylvaniai acélgyárban a kiömlő forró acél nem csak hatalmas robbanást okozott, hanem több munkást elevenen meg is sütött, míg több ezer ember bámulta a robbanás következtében kialakuló hatalmas tüzet. Az ehhez hasonló esetek egyáltalán nem számítottak szokatlannak az újságok hasábjain. William B. Hard 1907-ben "Making Steel and Killing Men" címmel foglalta össze egy publicisztikában az évi 1200 életet követelő iparág borzalmait. 

Éjszakai műszak egy indianai üveggyárban, 1908 nyarán

Az ártalmatlanabbnak tűnő gyáraknak is megvoltak a maguk veszélyei. A korabeli újsághírekből válogatva a következőkről értesülhetünk: egy munkás keze beakadt egy mozgó láncba, ami több méter magasra felrántotta, majd onnan zuhant a mélybe.

Egy koporsó gyárban egy fiatal fiút elkapott egy percenként 300 fordulatot megtevő alkatrész, ami először a fejét, majd a két karját és lábát is levágta róla.

Egy fűrészmalomban a fűrész kettévágott egy szerencsétlenül járt dolgozót, egy téglagyárban pedig úgy elkapta az ékszíj az egyik munkást, hogy a bőrének nagyrészét letépte. Annyira gyakoriak voltak a balesetek, hogy a The Factory Inspector még azt is feljegyezte, hogy két John Minick nevű malommunkás az Egyesült Államok két különböző pontján, (egyikük Michigan államban, míg másikuk Wisconsinban) megközelítőleg ugyanabban az órában ugyanúgy halt meg: a ruhájukat becsípte a malomkerék, majd magasről földhöz vágta őket.

 Szintén Dél-Brisbane, cipőkészítő munkások. Antill & Freeman's Boot Factory, 1900.

Mégis Martin Stoffel megrázó esete volt az, ami vitathatatlanul felrázta a közvéleményt.

"Vagy száz munkatársa szeme láttára a Philadelphia Karamell Gyárban Martin Stoffelt apró darabokra vágták. A férfit elkapta egy gép, ami először a fejét vágta le, majd a két lábát és a kezeit, amelyeket a gép alsóbb részeibe esve apró darabokra szeletelt egy alkatrész. Mieéőtt a gépet megállíthatták volna, Stoffelt szó szerint apró darabokra vágták."

- írták a lapok.

Coltok készülnek egy amerikai fegyvergyárban 1900 körül.

A szörnyű balesetek hátterében gyakran az állt, hogy a frissen bevándorolt munkások nem beszéltek angolul, a főnökeik pedig nem szántak időt a rendes betanításukra - annak ellenére, hogy általában a legveszélyesebb munkákat bízták rájuk.

Ha valamit nem tudtak vagy nem értettek, azt elintézték egy legyintéssel: "Milyen ostobák ezek a szlovákok!" 

1907-ben a Russell Sage Foundation egy átfogó felmérést készített Pittsburghben az acélgyárakban, a bányákban és a vasúti építkezéseken dolgozók munkakörülményeiről. A híres "Pittsburgh Survey" számos nagy hatású tanulmány forrása lett. A kutatás sötét képet fest a munkások helyzetéről: 526 halálesetből 124 esetben fizetett a munkáltató kártérítést az áldozatok rokonainak - legfeljebb 100 dollár értékben.

Míg a munkáktatók meg voltak győződve, hogy a balesetek 95 százaléka a dolgozók hibájából következett be, a kutatás arra az eredményre jutott, hogy csak 30 százalékban terhelte a felelősség egyedül a munkásokat.