Utólag könnyű okosnak lenni...

2017. május 29. 17:29 - Al

Halott plázák földje

mall16.jpg

"Dead mall" vagy "ghost mall": így hívják az Egyesült Államokban gombamódra szaporodó halott, kiürült, elhagyatott bevásárló központokat, amelyekről már külön sorozat is indult. Konzervatív becslések szerint is legalább 100 további nagy mall bezárása várható a következő években.

mall18.jpg

Visszaköltözik a természet

oldschool.png

Old School Low Rider sportcipő 12 999 Ft

A szakértők szerint az üzletbezárások terén 2017 még a válságos 2008-at is überelheti az USÁban. A gazdasági válság és az online vásárlás elterjedése együtt betette a kaput a bevásárló központoknak. Az emberek inkább otthonról rendelnek, minthogy autóba üljenek és elmenjenek vásárolni - az amerikai családok több mint fele rendelkezik Amazon felhasználói fiókkal.

mall19.jpg

Karácsonyi hangulat a bevásárló központban

Már egy 2012-es felmérés is azt mutatta, hogy az Egyesült Államok legtöbb nagy bevásárló központját birtokló vállalatai, úgymint a Simon, a General Growth, a DDR és a Kimco nem bírták kiheverni a recessziót, és legfeljebb stagnálnak, de inkább mélyrepülésben vannak. Nem csoda: míg

2010-ben 35 millióan vásároltak mallokban, 2013-ban már csak 17 millió vásárlójuk volt.

 

Egy bevásárló központ haldoklása hosszú folyamat, amely általában akkor válik véglegessé, amikor az olyan nagy üzletek, mint a Macy's, a JCPenney vagy a Sears is lehúzzák a rolót.

mall10.jpg

Szomorú kép

mall9.png

Többszáz mall bezárása várható a Business Insider szerint

Az ohioi Akronban az 1975-ben megnyílt Rolling Acres Mall mára már csupán bűntények helyszíneként él a köztudatban. 2007-ben

egy 25 éves hajléktakant ítéltek egy év börtönre, amiért az egyik elhagyatott üzletben rendezett be otthont magának.

 

Később egy másik férfi halálos áramütést szenvedett, amikor a vezetékekben levő rezet próbálta ellopni. Az épület mögött pedig holttestre is bukkantak: feltételezhetően gyilkosság áldozata lett.

mall20.jpg

A Rolling Acres Mall

Érthető hát, hogy a legtöbb államban egyre nagyobb probléma a külvárosokban amortizálódó központok tömege. Kísérletek vannak az épületkomplexumok újrahasznosítására, de ezek általában már tervszinten megrekednek. Néhány érdekesebb megvalósítás:

Pár önkéntes 2000 óta gyűjti a fotókat és az információkat a deadmall.com nevű oldalon. Dan Bell filmrendező már sorozatot is szentelt a jelenségnek.

 

 

aviemare.jpg

Aviamore férfi dzseki. 15570 Ft.

 

44 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://iparikatasztrofak.blog.hu/api/trackback/id/tr3112548211

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kissiú 2017.05.30. 14:54:14

A high school középiskolát jelent.

Treff Bubi 2017.05.30. 14:59:32

Megint előveszem a Left4Dead-et:D

Al 2017.05.30. 15:02:43

@kissiú: Önkéntes korrektor díj. Thx.

steery 2017.05.30. 15:21:06

Gyönyörűek ezek az elhagyatott bevásárlóközpontok!

Kiválóak lennének apokaliptikus sci-fik és zombi filmek forgatási helyszíneinek. Az Expendables 4-ben is fel lehetne robbantani és szétlőni egyet-kettőt. A Leghalálosabb iramban 10-11-ben lehetne rajtuk versenykocsikkal átszáguldozni. stb.
Aztán az illegális migránsok számára jók lennének gyűjtőtábornak és szálláshelynek. Valóságshow-kat lehetne bennük rendezni, túlélő túrát vezetni a romok között, katasztrófa turistáknak kitűnő látványosság lehetne a szebbekből.
Koncerthelyszínnek is tűrhetőek az auláik (eltekintve a pocsék akusztikától, de ez senkit nem zavar, mert a közönség és a zenészek javarészt úgyis botfülűek vagy tök süketek), továbbá extrém sportok űzéséhez is átépíthetők lennének gyakorlópályának (gördeszkások, parkúrosok, bmxesek, stb.).
És ha ez sem elég, akkor a hadsereg még mindig használhatja őket gyakorlótérnek a városi harcok élethű szimulálásához.

Szóval nem értem, mit rinyálnak az amcsik. Jobb ma egy üres plázarom, mint holnap kettő ép, de pangó üzletekkel tele.

Burpi Turpi 2017.05.30. 15:28:57

@steery: a filmek jó ötlet,mert tényleg valóság(hű) lenne a környezet. Azt meg nem imitálja semmilyen CG :D

Pic 2017.05.30. 15:48:55

Nyugi ez gyűrűzik befelé hozzánk is.

Nem kell pár év és itt is ugyanez lesz.

KissGecihuszár 2017.05.30. 15:53:51

remélem, nálunk is előbb-utóbb eljön az az idő, amikor ezek a minden szempontból káros helyek szépen lakat alá kerülnek és ismét felpezsdülnek a nagy és kisvárosok -ezeknek köszönhetően mostanra lepukkantott, bezárt üzletekkel, letakart kirakatokkal "ékesített- belvárosai, illetve a zemberek számára nem az lesz a hétvégi, szabadidős progi, hogy beülnek a jó környezetszennyező kocsijaikba (különösen igaz ez szeretett Hazánkra, ahol a 14 éves átlag életkorú kocsikra minden elmondható, csak az nem, hogy csekély emissziós értékűek) és számos esetben hosszas araszolgatás, parkolóhely kajtatás után ott töltik a (fél) napot, ahelyett, hogy a természetbe mennének, sétálnának a jó levegőn, bringáznának, futnának, túráznának, egyéb,az egészségükre jó hatással lévő dolgot művelnének.

Bicepsz Elek77 2017.05.30. 15:56:31

@steery: A butatelefont is sirattak elotte meg a vonalast, azelott a tarcsas vonalast...

Bicepsz Elek77 2017.05.30. 18:09:37

Mar leirtak: Ki sajnalja ezeket a sz.rokat??? A sok hulye k9nzumidiota odajart vasarolgatni.
Ha lett volna eszuk, akkor epitettek volna mellejuk(tobbseguk senkifoldjen van)pl uszodat, sportpalyajat, GYM et, diszkot, aru pick up pointokat, szinhazat(nem csak gagyi ettermeket, jatektermet meg mozit) es akkor azok bevonzanak a mai napig a vasarlokat.

kanoc 2017.05.30. 18:37:40

KissGecihuszár! Az emberek nagy többsége azért megy szombat/ vasárnap " plázázni" vagy vásárolni, mert a hét többi napján reggel hatkor elmennek otthonról, és kb. este hat mire haza érnek. A maradék idő a családé!!! És nem azért járnak 14 éves autóval, mert nem szívesebben ülnének egy hat hónapos BMW X5-ben. Hanem azért mert ennyire telik. Ezért elítélni senkit nem szabad. Amúgy meg döntse el ki-ki maga, hogy a kevés szabad idejét mivel tölti. Az irányított szabadidő a szocreálban, meg a katonaságnál volt.

Al 2017.05.30. 18:50:52

@steery: Nekem is beindult a fantáziám. Megjelent előttem egy végvárrendszer kihalt plázákból, amikben mexikóiak védik Amerikát a muszlim invázióktól... Vagy valami hasonló.

Al 2017.05.30. 18:54:54

@KissGecihuszár: Esetünkben a plázalátogatás úgy néz ki, hogy eljön a szombat 10, 11 óra, rájövünk hogy a két kisgyerek mellett már nem akarunk boltba rohanni aztán főzni, ezért inkább buszra szállunk - mert kocsink nincs - és elmegyünk a plázába, ahol legalább több étterem is van, és olcsóbbak mint a városban. És akkor kicsit szusszanunk, mert egyébként reggeltől estig megy a pörgés. Ahelyett, hogy mennénk a természetbe, fuj, fuj. :D

KissGecihuszár 2017.05.30. 21:03:40

@kanoc: @Al: Mivel én 1 vagyok a kb. 800ezer "disszidens" ,tehát de facto kint élő és -minden ellenkező híresztelés ellenére- igen keményen (soxor szombaton is) melózó Magyar vendégmelósból, ezért ha valakinek, na akkor nekem nem kell elmondani, mi is a "pörgés", azaz a keccsölés, hajtás. Pontosan ezért a hét 1-etlen szabad napján, illetve ha 6 hét után hazajövök, nos akkor bárhová boldogan elmegyek, csak a plazába nem! Plazába akkor megyek, ha vmi ügyintézni, horribile dictu; vásárolni valóm van! Ez kb ugyanaz, mint nem megyek el ilyen-olyan autó márkakereskedő "nyílt napjára", max csak abban az esetben, ha az adott autó úgymond célkeresztbe került és szeretném alaposan megismerni, mielőtt döntök vétel vs. passzolás tekintetében. Ami TÉNY: az átlagmagyar lakóóság katasztrofális egészségi állapota, melynek -egyebek mellett- egyik legfontosabb megnyilvánulása a permanens zsírzómirigyek, toka, hasaszalonnák általános megléte, ebből kifolyólag súlyos elhízott,azaz vágósúly állapot, mely szinte minden súlyos (cukorbetegség, szív&érrendszeri, mozgásszervi, stb) betegségek melegágya! Nomármost; amennyiben az egész heti (sokaknál a totálisan félreértelmezett munkaidő beosztás, az "1 nap alatt építsük fel Rómát" fals hozzáállás következtében van a melóidőnek fix kezdete, de a vége szinte minden nap úgymond "rugalmas", azaz csak papíron melóznak 8 órát, valójában összejön az 10-11 óróra is) gürit követően nem adjuk meg a testünknek azt, ami jár,azaz nem megyünk a szabadba, a jó levegőre, akkor esetleg bekövetkezhet, hogy nem fogjuk látni az imádott kölkeinket felnőni, illetve nem leszünk nagyszülők, mert esetleg 50 x évesen irány a timitemető, egy csini kipikoporsóban, de már az is bőven elég, ha egystroke jóvoltából életünk hátralévő 20-25 évét rokikocsiban, szubkripliként "éljük" le... Akkor ezeken tessen elgondolkodni, ha az még menni fog?!?

KissGecihuszár 2017.05.30. 21:13:49

@Zsíros Bödön: te még olvasni se tudsz, te szerencsétlen véglény?? Az 1. mondatban írtam, hogy én is 1 vagyok a kb. 800ezer quasi elzavart Magyar közül, akinek -veled ellentétben- nem adatik meg, hogy "580 nettót keressen és ennyikeh" , ahogy a Határátkelőben odaböfögted...

KissGecihuszár 2017.05.30. 22:08:17

@Zsíros Bödön: 2017.05.30. 21:03:40-i komment. Számokat ismerjük?? Ha igen, akkor könnyű lesz fellelni, ha nem, akkor irány az általános suli 1. osztálya...
Na, sok sikert a remélhetőleg nem hosszú ideig tartó keresgéléshez!
Bájdövéj; milyen melót végzel te, hogy nettó 580-at csinálsz havonta?? Valamit te nagygyon tudhatsz, legábbis úgy érzed...

gabors 2017.05.30. 22:47:28

@KissGecihuszár: "Welcome in board... " kar a hianytalan angolodat villogtatni ....

in board ??? WTF rosszul hallottad talan Welcome on board ... hogy maskor ha mar eszt osztasz akkor jobban tedd ....

gabors 2017.05.30. 22:59:42

@gabors: hasonlo idiom pl az is hogy "Welcome aboard" mig az elozot hajo, repulo eseten lehet jobban elkepzelni ez utobbit lehet altalanossagban is hasznalni pl egy uj kommentelot egy blogon inkabb ez utobbival koszontenek de a ketto kb azonos jelentesu...

Advanced Flight 2017.05.31. 00:15:25

@KissGecihuszár: ja, nyilván sokkal több idő marad a természetre meg a családra, ha a kaját, háztartási cuccokat, gyereknek ünneplő cipőt stb. nem egy helyen veszem meg, hanem rohangálhatok utána szerte a városban, mint pók a falon.

chrisred 2017.05.31. 05:42:58

@KissGecihuszár: Nyilvánvaló. Ha az embereknek arra nincs idejük, hogy egy bevásárlóközpontban beszerezzék azt, amire szükségük van, és helyette online vásárolnak, akkor majd sétálgatni fognak a belvárosokban hogy ezer és egy helyen próbálkozzanak vásárlással. Ahol ugye megfelelő raktárterületek hiányában választékra nem lehet számítani. Kicsit visszafelé utazol az időben.

ComLo 2017.05.31. 05:49:31

@KissGecihuszár:
kérem szépén, a bizonyíték, hogy nem csak az értelmiség hagyja el az országot. Mindazonáltal, az első általam is látott eset, amikor a Londoni feketemosogató, ezt egy vitában kultúrális fölénynek élte meg.
Mégis milyen gazdasági, vagy szociális javulást vársz a plázák bezárásától? Kinek, miben, és miért lessz ez jobb? Hogy lesz az embereknek több idejük, ha nem egy helyen kell a bevásárlást megejteni, hogy lesz több pénzük kevsébé szennyező autókat venni, és azok hogy fogják kevésbé szennyezni a világot, ha nem csak 1 helyre kell elmenni velük, hanem keresztbe kasul bejárni a várost?
Mert te sem jársz plázázni ha hazamész! Drága emigrált honfitársam! Rohadtul nem is neked van kitalálva a Mall intézménye! Ahogy például egy rendes ember, nyaralás során sem a helyi bevásárlóközpontot keresi fel elsőre, úgy értelemszerüen ha az ember hazalátogat, elsősorban a barátokkal ismerösökkel tölti minden idejét. A bevásárlóközpont arra az igényre a válasz, hogy mindent (több típusú üzlet, szórakozási lehetőség, étterem stb) egy helyen megtalálható legyen, ezzel könnyítve a mindenapokon.

bontottcsirke 2017.05.31. 06:53:33

Itt is ez lesz. A vidéki plázákat már most is csak a szolgáltatók tartják el.

Bobby Newmark 2017.05.31. 08:15:06

@KissGecihuszár: Ó, szóval te csak ügyet intézni meg vásárolni jársz plázába? Tudod ki csinálja még ezt? MINDENKI MÁS, te faszkalap!

Void Bunkoid 2017.05.31. 09:35:27

@KissGecihuszár: nem jól mondtad, kiscimbora. Kifelejtetted a jó levegő meg a természet után a vasárnap délelőtti kötelező templomot, valamint a vasárnap délutáni kötelező gyermeknemzést, ami ha sikerül, minden elsőszülött gyermek a Harrachpéter Viktor nevet kell kapja.

Al 2017.05.31. 10:19:02

Olvasók, kommentelők! Egy hasznos infó: a trollokkal nem érdemes vitába keveredni, mert amint észreveszem, kitiltom és a hozzászólásait is törlöm. Így aztán később nem lesz rekonstruálható a párbeszéd, mert csak az marad, amit ti írtatok.

KGH: Míg nem volt két kisgyerekem, én is így láttam a plázákat. Most már bármilyen környezetben bármit meg tudok enni. :D 5 tagú családunkból 3 kifejezetten sovány, és csak egy dagadék van, a macska. Pedig ő nem is jár plázába. Jó, nem eszünk ott minden hétvégén, mert ha egyszer bemegyünk, jó ideig undorunk van.

degeco 2017.05.31. 10:46:07

Hajoltom, akkor Macys meg JCPenney meg nem húzta le a rolót.
Amúgy meg ott zárnak be a plázák ahol nem érdemes élni, mint pl Ohio mert nincs munka vagy szar az időjárás.
Érdekes módon a nyugati parton az összes shopping mall tomve van, főleg hétvégén.

Al 2017.05.31. 10:48:56

@degeco: Nem általánosságban húzzák le a rolót, hanem az adott mallban.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2017.05.31. 11:58:16

@KissGecihuszár: gondolom neked nincs kocsid, azért fáj ha másnak van
Azért vagy tipikus kis geci

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2017.05.31. 12:01:03

@bontottcsirke: nem, itt azért nincs minden városban 20 pláza mint Usában. A vidékiek meg pláne nem, mert egy kisvárosban hétvégén egyszerűen nincs más nyitva

Bobby Newmark 2017.05.31. 12:21:50

@enpera: Nem mindegy azért, mekkora városban van 20 pláza. Kicsit más a lépték méretben meg népsűrűségben. Los Angelesnek csak a városi részét nem tudnánk megtölteni mi magyarok.

bontottcsirke 2017.05.31. 13:03:45

@enpera: döglött plázák: tatabánya omega, Veszprém belvárosi üzletház, Budapest Az a praktikeres szar , nem jut eszembe a neve.....

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2017.05.31. 13:49:05

@Bobby Newmark: tudom voltam kint. Félig döglött lepukkant plázában is.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2017.05.31. 14:03:08

@Bobby Newmark: Amit mondasz részigazság. Mert mondjuk Los Angeles nem a "minden városban" kategória, hanem az USA legnagyobb városai között szereplő komoly gazdasági központ. De ha megnézzük akkor Vermont állam fővárosa nincs 10.000 fő. Sőt 8000 sem.

Az USAhoz hozzátartozik, hogy az apró porfészek sem falu, hanem város, városi életformával, plázával. Viszont a helyi pláza a kisebb piac miatt kisebb választékot tud tartani.

Valami megnyitott, mondjuk 25 éve, váltva az elődjét. 1992-ben pörgött a CD üzlet, a video, könyveket is vettek az emberek, ott vásárolták a műszaki cikkeket is. De játéksoftware vásárlás is volt már.

Ma a könyvesboltot, a CD boltot, a video kazettákat (később DVDket) árusító boltokat megtámadta az Amazon, az iTunes, a streaming szolgáltatók, stb. Játéksoftware fizikai példányait is jobb online venni, de abból a kiadók jelentős része a digitális platformokra terel. Műszaki cikkek esetében az online vásárlás, akár külföldről is, olcsóbban kínál nagyobb választékot. Azt hinni, hogy ezek a bérlők ma is fizetőképesek ugyanabban a plázában naivitás lenne.

A mozi is szenved érthető okok miatt. De a food court is kapott egy gyomrost, mert ugyan lehet egészséges amit árulnak, de a Food Babe korszakban nem elég egészségesnek lenni, annak is kell látszani alapon a joggal viselt "gyorskaja" címke csökkenti a forgalmat.

Ruhát, cipőt az emberek jelentős része még fel akar próbálni, így ruhából kevesebb jön Kínából. Az illatszerek kapcsán a megbízható online store versenyez már a plázákkal a már kipróbált illatok kapcsán.

Hány lábat is rúgtak ki az amerikai kisváros (lehet akár egy állam fővárosa is) plázája alól ezek a piaci folyamatok?

Los Angeles valóban nagy város. De ha hiszed, ha nem a plázák iránti fizetőképes kereslet ott is csökken, túl sok pláza van ahhoz, hogy mindegyik életben maradjon. Sőt! A bezárási hullám éppen az olyan területeket érinti a legjobban ahol a telekben sok pénz áll, ami a plázát bezárva, a telket eladva másban meg lehet forgatni. Ott az épület újrahasznosítása sem jellemző, mert nem a "mit lehet egy arra nem túl ideális épületbe bezsúfolni" a fő szempont, hanem a folyamatosan megújuló városban megszerzett "prémium kategóriás ingatlanon" mit lehet felépíteni, mert ott a telek értékes.

Ahol a plázának nincs versenytársa és pár bolt biztos megmarad ott, ott a többi helyre könnyebb szolgáltatót vonzani, mint ahol a szebb, jobb, menőbb pláza is elvesztett sok bérlőt, de jobb ajánlattal vonzza ugyanezt a közönséget. A baj ott van, ahol a plázának versenytársa ugyan van, de a város nem újul meg, nincs kereslet a telekre sem. Ott a város választhat: Rendőrségre költ több pénzt, mert hagyja azt, hogy a kihalt pláza hasznos funkció nélküli drogtanya legyen, vagy valamivel kevesebb pénzből kulturális intézményként üzemelteti.

Bobby Newmark 2017.05.31. 14:25:18

@Válasszunk: Viszont LA-ben nem is húsz pláza van... Szóval ennek a "mondjunk egy nagy számot, anélkül, hogy BÁRMI egyéb adatot hozzáfűznénk, hogy miről beszélünk" érvelés visszásságára akartam csak felhívni a figyelmet igazából...

"Hány lábat is rúgtak ki az amerikai kisváros (lehet akár egy állam fővárosa is) plázája alól ezek a piaci folyamatok?"

Mint ahogy előtte meg a plázák rúgták ki a "mom and pop shop"-ok lábát. Ez ilyen, változik a világ meg a vásárlási szokások.
Nekem egyébként urbex fotózás a hobbim, úgyhogy alapvetően üdvözlöm, hogy ha picsanagy, látványos épületek ürülnek ki és pusztulnak le.

Al 2017.05.31. 14:26:44

És az amerikai vidéknek ezt a halódását már számítógépes játékban is "megénekelték".

www.youtube.com/watch?v=u17kM8oSz3k

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2017.05.31. 14:34:28

@enpera: Félig döglött pláza ritkán marad félig döglött, mert alapvetően a plázák működése kapcsán van egy fontos határvonal. Amíg a plázában a választék, a biztonság és a környezet együttese vonzza a fizetőképes vásárlókat addig a pláza képes bérlőt is vonzani. Amint viszont elveszti ezt a képességét, és csak a környékről a "maradék vásárlókból" él, ott könnyen beindul egy öngerjesztő folyamat.

Csökken a választék -> kevesebb vevőt vonz -> ez a maradék üzletek profittermelő képességét csökkenti -> Lesz ami ezért bezár -> Csökken a választék.

Az eredmény pedig egy drasztikusan leromló hírnévvel, biztonsággal, környezettel operáló a vevőket inkább taszító csontváz.

Ezzel szemben van az a helyzet ahol az üzlet az élettartama végére közelít, mert korszerűsíteni drágább, mint újat építeni helyette. Itt csak a működéshez szükséges karbantartás megy, és kapsz egy egyre lepukkantabb, de még mindig vevőt vonzó külsőt... És a szükséges időpontban új pláza fog nyílni, aminek a fényét a két hely közötti kontraszt is növeli. A megújuló város pedig bekebelezi a régi pláza helyét.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2017.05.31. 14:45:46

@Bobby Newmark: Urbex fotózás szempontjából a tervezett élettartamon belül kiürülő és fokozatosan lepusztuló témák jelentős része valóban érdekes. Ellenben nem véletlenül jeleztem azt, hogy itt azért ez a piac erősen heterogén, és érdekes, hogy ez alapján a reakciók is eltérőek.

Te egy lepusztuló városrészen tudsz jobban fotózni. Viszont egy megújuló városrész szerepe sokkal érdekesebb. Hiszen, ha a hasonló változások miatt észrevesszük, hogy egy épület versenyképessége is oda lehet mondjuk szűk három évtized alatt, akkor bizony 30 éves élettartamra fogsz tervezni. A tervezett avulás megjelenése az építészetben egy érdekes szempont.

De ha egy épület tervezett élettartamának az utolsó ötödében már nem lesz ott (valamely változás miatt) megújulás, hanem a 30 éves élettartamra tervezett dolgokat fogják túlhasználni, akár a tervezett élettartam többszöröséig is, a fajlagosan egyre drágább karbantartás egy részét is elhagyva, akkor az így lepusztuló környezet vezethet akár ipari katasztrófákhoz is.

Az épület kiürülése és fotózható lepusztulása helyett teljesen más képet látunk ez esetben.

Bobby Newmark 2017.05.31. 17:32:56

@Válasszunk: Oké, ebben a témában nincs vitánk.

Annyit azért hozzáfűznék, hogy azért a tervezett élettartam erősen túl van biztosítva. Hidakat száz évre tervezünk elvileg, de ami anyag mostanában belekerül, az nem száz évig fogja bírni, hanem legalább háromszázig.

Na jó, kicsit túlzok, de 50 éves terveken például a hídfők anyagminősége olyan C8 körüli* volt és nem volt benne betonacél, ma meg szarrászanaszét vasaljuk őket, a beton meg C35 jellemzően.
És az 50 éves hidak anno 50 évre voltak tervezve, de jelen állapotukban kibírnak még egyszer ennyit körülbelül. Mondjuk persze karbantartás mellett.

*Nem tudom, mennyire vagy otthon ezekkel a jelölésekkel, úgyhogy próbálom egyszerűsítve. Ha vágod, miről beszélek, akkor a lentieket hagyd figyelmen kívül.
Szóval ez azt jelenti, hogy a beton szilárdsága bő négyszerese annak, ami 50 éve volt, de a szilárdsággal együtt jár egy csomó olyan dolog, ami ellenállóbbá teszi a környezeti hatásoknak a betont, pl a kloridkorrózió elleni ellenállás, vagy a vízzáróság.

Vagy pont most tavaly ősszel vizsgáltam egy hidat, ami mintha egy kísérlet lenne, hogy mennyi idő alatt dől össze magától. 1976ban volt az első 10éves híd fővizsgálata, már akkor az volt a megállapítás, hogy nincs szigetelés, ázik a híd, baj lesz, le kéne szigetelni. Aztán ezt leírták 1986-ban, 1996-ban, 2006-ban, és leírtam én is a 2016-os szakvéleményemben. Most hozzátettem azt is, hogy ha nem szigetelik le, akkor a következő beavatkozás kb a romeltakarítás lesz, miután leszakadt.
De annak a hídnak a mai tervezési előírások szerint már régen le kellett volna szakadnia, annyira nem felel meg nekik.
Na mindegy, ezzel csak azt akartam mondani, hogy a tervezett élettartam _NAGYON_ alul van becsülve.
Így a "túlhasználat", mint fogalom, kissé nehezen értelmezhető.

Ja igen, építőmérnök vagyok, és szeretek a szakmáról is beszélni néha, bocs, ha bő lé, felesleges, és még csak nem is pláza. :P

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2017.05.31. 22:16:36

@Bobby Newmark: Köszönöm a részletes választ. Nem ezzel a területtel foglalkozom, de van annyi rutinom, ha említed a C8 és a C35 jelzést, akkor bizony megnézem nem csak a Google pár találatát, az ott lévő magyarázattal együtt, hanem a Wikipedia által említett online forrásokat is. A "jó pap is holtig tanul" alapon az ilyen sosem késő.

Ugyanakkor a hasonló tervezés során alapvetően ne feledjük el, hogy 30 év élettartam nem azt jelenti, hogy 30 év 1 naposan összedől, vagy minden részlet megszűnik működni. Ha csak a szerkezetet nézzük, akkor az könnyen állva marad.

De van elektromos hálózat, tűzvédelemért felelős berendezések, de mozgólépcsők, liftek, stb. Sőt akár a szellőztetés és légkondicionálás kapcsán is van sok rendszer, ami kapcsán számít, hogy mikor kezd el valami rohadni, mikor és hol telepednek meg a kórokozók.

Ezekkel sem az történik, hogy 30 év és 1 naposan "megsemmisülnek"... Hanem az történik, hogy a tervezett élttartam után:

1.) Gond lesz az alkatrészellátás
2.) Nem csak a "kopó-fogyó alkatrészeknél" gond a kopás
3.) Az elöregedett szigetelésű vezetékeknél nő a zárlat veszélye
4.) Az összegyűlő gyúlékony kosz és a zárlat veszély együtt tűzveszélyt is jelent

Ahogy sok járműnél, úgy egyes gépészeti rendszereknél is az esetleges balesetekből tanulunk, lesznek biztonsági ajánlások amikkel a biztonság szükség esetén fejleszthető. De egy élettartamán túl használt terméknél ez a támogatás már nincs meg.

A tervezett élettartam után a problémák valószínűsége egyre magasabb, és egyre nehezebb ezeket elhárítani. Így megjelenik a karbantartáson való spórolás, ami miatt a problémák valószínűsége tovább nő.

Az, hogy nem egyetlen dolog áll egy kis szikra és a tömegkatasztrófa között, hanem több egymástól független védelmi réteg egy olyan koncepció jellemzi amit a seregtől kezdve az IT biztonságon át, az atomerőművek tervezésééig használni kell. A Defense in Depth. Igen, a közlekedésbiztonságot is ez a koncepció határozza meg.

Egy-egy hiba jelentkezésének valószínűségénél sokkal (több nagyságrenddel) alacsonyabb annak a valószínűsége, hogy a tömegkatasztrófához elegendő mennyiségű hiba egyszerre jelentkezzen. De pont ezen a téren fognak a karbantartás kapcsán spórolni, mert "nem vészes még az"...

Ugye ismerős a folyamat?

A vasbeton szerkezet élettartama során arról is beszélünk, hogy azt sok szempontból szélsőséges körülmények között is ki kell bírnia. Rekord esők, rekord hőingás, stb. valamennyi ráhagyással. Reális körülmények között ennek a többszörösét is bírja. De ez mondjuk az elektromos hálózat esetében a szigetelésekre nem igaz.

És ahogy egyre drágább a karbantartás az élettartam után egyre több helyen nem lesz meg a karbantartás, sőt a problémák időben való észlelése is egyre kevésbé lesz természetes. Azaz a túlhasználat nem jelent azonnal összeomlást (3as metrónál sem), de a kockázat fokozatosan megközelítheti majd meghaladhatja az elfogadható mértéket. A kockázat növekedése ráadásul a fenti öngerjesztő folyamatok miatt gyorsul. Nem hiszem, hogy ebben a helyzetben a beton minősége megnyugvást jelentene.

Al 2017.06.01. 15:19:42

@Bobby Newmark: És hol az a híd? Csak hogy minél gyorsabban keljünk át rajta.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.07.11. 20:27:18

@steery: Bróhaha, kiváló ötletek... :D
Még bevétel is előfordulhat némelyikből.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.07.11. 20:49:49

Ide is apszolút illik a Homár blog régi jelmondata: Fogyassz, herdálj, szenvedj.
:D

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2017.07.12. 06:49:28

@KissGecihuszár: pont azt írták, más is vásárolni megy a plázába. Ha meg ennyire szarul élsz hogy heti egy szabadnapod van (gondolom így marokmarcsa van max, nem család), nem értem miért mentél ki. Aki itthon nímand, az máshol is. Az angolodat meg ne csillogtasd, kiröhögünk :)
Utólag könnyű okosnak lenni...