1985-ben a kazahsztáni Bogatir 56,8 millió tonna kitermelt szénnel minden idők legnagyobb szénbányájaként vonult be a Guinnes rekordok könyvébe. Ma hihetetlen méretű kotrógépek dolgoznak a holdbéli tájon, amelyről kevesen tudják, hogy annak idején Szolzsenyicin és rabtársai szenvedésének színhelye volt.

Kép a magasból.

Bár az Ekibasztuz bányászváros mellett elterülő hatalmas Bogatir bánya 1985-ös rekordját azóta sem szárnyalta felül, de a becslések szerint egy szomszédos szénbányával együtt még 4,5 milliárd tonna széntartalékot rejt, így akár még 100 évig működhet. 

45000 tonnás, 45 méter magas gépezet dolgozik a bányában.

Old School Low  Rider sportcipő, valódi bőr - 1299 Ft.

A gigantikus kotrógép kissé lassan mozog: másfél kilométert 3 óra alatt tesz meg, egyéb mutatói viszont tekintélytparancsolóak.

Ezen a gépen található a világ egyik legnagyobb marótárcsája is.

A kotrógép olyan hatalmas, hogy legalább 27 embernek kell koordinálnia a működését.

1 óra alatt 4500 tonna szén kifejtésére is képes.

Kazahsztán teljes szénkitermelésének 40 százaléka ebből a bányából származik.

Kazahsztán ásványkincsei.

Kezdetleges bányászbarakkok

A környékben rejlő nagy lehetőséget először 1867-ben fedezték fel. A bányászat azonban csak 1913-ben indult meg, a koncessziót megszerző amerikai cég tulajdonosai között volt Herbert Hoover elnök is, azonban nem sokáig, mert 5 évvel később már a szovjet rezsim államosította az addigra jelentősen fellendült bányát. 

Vonatok viszik a rakományt.

1948-ban, mint a Szovjetunió számos más városában, Ekibasztuzban is létrehoztak egy gulágot, ahová hadifoglyokat, politikai foglyokat, köztörvényes bűnözőket vagy a német hadifogságból "felszabadított" katonákat internáltak. Az itt raboskodók vagy a bányában, vagy a környék ipari létesítményeinek felépítésénél dolgoztak, általában napi 12 órát, gyakran mínusz 40 fokban, hiányos felszereléssel és ruházatban. 

Kemény kazah tél várt a foglyokra.

Az 5000 fősre tervezett táborban számos nemzetiség megfordult, többek közt magyarok is raboskodtak itt. Leghíresebb foglya kétség kívül a Nobel-díjas Alekszandr Szolzsenyicin volt, aki az itteni mindennapokról  írta az Ivan Gyenyiszovics egy napját. A történet egy 1951 januári munkanapot örökít meg. A következő év fontos volt a lágerlakók számára, mert - több más kazahsztáni fogolytáborhoz hasonlóan - akkor tört ki a rövid életű lázadás. Mivel a táborral kapcsolatos adminisztráció teljesen elveszett, az egykori elítéltek maguk próbálták meg emlékeik alapján rekonstruálni az eseményeket és a tábori életet, amelyet Alekszandr Szolzsenyicin vagy a magyar Rózsa János könyveiből is megismerhetünk.

Ekibasztuzi városkép.

A Lenin szobor.

A hatalmas kotrógép már a nyolcvanas években a város büszkesége volt.