Kolumbiában a polgárháború alatt olyan mindennaposak voltak a száguldó motorról elkövetett gyilkosságok, hogy  egy időben jogszabály tiltotta hogy két személy utazzon egy motoron. Így amikor egy reggel egy motor gördült be a carepai Coca Cola palackozó üzem elé két utasával, mindenki sejtette, hogy ez nem szokványos látogatás lesz.

 Az út mentén álló kőmadonna aznap már látta egyszer ezt a párost a palackozóhoz hajtani. Vagy fél órával korábban jártak az üzemnél, és a műszak végén távozó munkásokkal beszélgettek. Arra voltak kiváncsiak, merre találják Isidro Gilt, és hamar választ is kaptak: a férfi az üzem kapujánál teljesít szolgálatot. A motorosok az eligazításra bólintottak és elhajtottak, hogy rövidesen újra visszatérjenek, mikor már kisebb a forgalom a palackozó bejáratánál.

Carepa. Hírhedtté vált az itteni palackozó.

Maga Isidro Gil is látta a jelenetet. Nyilván számára is egyértelmű volt, hogy miről lehet szó, de nem volt más választása, folytatta a munkáját. A 28 éves fiatalember már régóta dolgozott az üzemben: valaha a gyártósornál kezdte, majd 1994-ben (két évvel a végzetes események előtt) átkerült a kapuba, ami nem volt a legbiztonságosabb munkakör. Különösen, hogy ebben az időben szaporodtak meg a paramilitáris szervezetek részéről érkezett fenyegetések az élelmiszeripari szakszervezet - SINALTRANIAL (Sindicato Nacional de Trabajadores de la Industria de Alimentos) - vezetői felé.

Amikor Gilt titkárrá választották, két szakszervezeti vezetővel,  José Eleazar Mancóval és Luis Enrique Gómezzel már végeztek a halálbrigádok.

A fenyegetést mindenki a saját bőrén érezte, amit az is mutat, hogy 1993-ban a Coca Cola üzemeiben a szakszervezeti tagok száma 1300-ról 450-re csökkent.

Coca Cola: rendíthetetlen világbirodalom.

A halálbrigádok fő ellenségei a dzsungelben bujkáló gerillák voltak, de célpontnak tekintettek bárki mást is, aki feltételezhetően a gerillák oldalán állt, azaz baloldali politikusokat, értelmiségieket és természetesen a szakszervezetek vezetőit. 

Granite rövidnadrág - 7199 Ft.

Aznap december 5-e volt, fontos nap a carepai Coca Cola palackozó dolgozói számára. Aznap délutánra volt megbeszélve ugyanis a találkozó, amelyen az üzem vezetői választ adtak volna a szakszervezet egy hónappal korábban benyújtott ultimátumára, amelyben magasabb béreket, biztonságosabb környezetet, és nagyobb jogbiztonságot követeltek a dolgozók számára. A találkozóra azonban váratlan események miatt végül nem került sor.

Itt készülnek a finomságok.

- Te vagy Isidro Gil? - lépett az egyik motoros a kapuban álló férfihez. Az egy pillanatig hezitált, mielőtt válaszolt volna. - Én vagyok. Miért kérdezi? - Beszélnünk kell valakivel odabent. - válaszolt a motoros. - Várjanak kicsit. Először hadd engedjem be a teherautót, aztán segítek -  mondta Gil, és kitárta a kaput, hogy a Coca Cola emblémás teherkocsit beengedje a palackozó területére. A kocsi takarásában a két motoros is besétált, majd amikor az autó továbbhajtott, egyenesen Gil elé léptek, és egyikük egy revolvert nyomott a homloka közepére, és főbe lőtte.

A lövéseket hallva Luis Adolfo Cardon, Gil munkatársa odarohant a helyszínre. Még látta a férfit összeesni és a két bérgyilkost motorra pattanni."

"Felemeltem, de már meghalt. Borzalmas volt"

- idézte fel a férfi. Cardont később elrabolták, a szakszervezet vezetőit pedig nyíltan megfenyegették, hogy vagy berekesztik a munkát, vagy ők is meghalnak. 2 nap múlva ismét fegyveresek érkeztek a palackozóba, ekkor már minden munkást összehívtak, és ultimátumot intéztek hozzájuk: vagy véget vetnek az egész szakszervezetesdinek délután 4 órára, vagy mindannyian meghalnak.

Az események után a palackozó vezetése új szerződéseket kezdett összeállítani.

Olyan tapasztalt, régi munkásokat, akik eddig havi 380 dollárt kerestek a gyárban, ettől kezdve 130 dollárért szerződtettek.

Isidro Gillel együtt összesen 8 szakszervezeti vezető végezte hasonlóan, mígnem a SINALTRANIAL végül feladta a küzdelmet, és a munkások érdekképviselet nélkül maradtak Carepában. A helyiekben semmi kétség nem volt afelől, hogy a gyilkosságokat személyesen az ültetmény menedzsmentje szervezte a gigacéggel teljes összhangban, így hamarosan tüntetéssorozat indult a gyilkosságok miatt. Sőt, állításuk szerint az üzem vezetője, Ariosto Milan Mosquera maga is mondta a munkásoknak, hogy parancsot adott a halálbrigádoknak a szakszervezet szétverésére.

Ugyanebben az évben a bucaramangai palackozóban 3 szakszervezeti vezetőt terrorizmus vádjával letartóztattak, majd miután fél évig börtönben voltak, minden további nélkül szabadon engedték őket, bocsánatkérés, kompenzáció vagy bármi efféle nélkül.

Áldozatok

A SINALTRANIAL jogi elégtételt követelt a munkások legyilkolása és megfélemlítése miatt, ezért 2001-ben beperelték a Coca Colát, kolumbiai leányvállalatát, a Panamcot, és még pár másik palackozót a floridai bíróságon. A vád szerint a vállalat felbérelte az UAC (Autodefensas Unidas de Colombia - Kolumbiai Egyesült Önvédelmi Erők) paramilitáris szervezet tagjait, hogy fenyegessék a szakszervezet vezetőit, illetve meggyilkolják azokat. A Coca Cola természetesen tagadta a vádakat, a Panamco pedig perrel fenyegetett rágalmazás miatt. 

A bíróság a Coca Cola elleni vádakat hamar ejtette, az eljárás két palackozó vállalat, a Bebidas y Alimentos és a Panamerican Beverages ellen folyt tovább, de végül őket sem marasztalták el. A bíróság döntése után  a szakszervezet a Killer Coke kampánnyal próbálta meg felhívni a nagyvilág figyelmét a viszásságokra.

A The Coca Cola Case című dokumentumfilmben 2 kamionsofőr nyilatkozik munkájukról a gigavállalatnál. Elmondják, hogy

mindenért nekik kell fizetniük: a biztosításért, az egyenruháért, az őket ért lopásokért és egyéb károkért, a teherautót pedig naponként bérelniük kell a Coca Colától. Reggel 6-tól este 9-ig dolgoznak, 15 dollárért.

Míg az UAC és a Coca Cola közötti kapcsolatot a bíróság előtt nem sikerült bizonyítani, más szemmel látható bizonyítékai is vannak, hogy a Coca Cola minden rendelkézésére álló eszközzel kűzd a szakszervezetek ellen Kolumbiában.

Egy munkás a vezetők irodájában a szakszervezeti tagok fotóinak gyűjteményére bukkant.

A medellini palackozónál az üzem igazgaja többször is erőszakosan oszlatta fel a szakszervezeti tagok tüntetéseit, amihez a rendőrség segítségét vette igénybe. A tiltakozó munkásokat rögtön elbocsátották, és azokat is, akik a SINALTRANIALba akartak belépni. Biztos ami biztos, a rendőrség a tüntetések után is a gyárban maradt, napi 24 órában terrorizálva a munkásokat.

"Ha elveszítjük ezt a harcot a Coca Cola ellen, akkor először a szakszervezetünket fogjuk elveszteni, aztán a munkánkat, végül pedig az életünket!"

- összegezte a helyzetet Juan Carlos Galvis, a SINALTRANIAL alelnöke.

Az áldozatokra emlékeznek.