Mindössze két éve, 2015 szeptember 11-én történt minden idők legszörnyűbb darubalesete. Rosszabb helyen nem is eshetett volna meg a tragédia, mint a mekkai nagymecsetben, az év legnagyobb vallási ünnepe előtt. Azóta kiderült: a daru kezelői elfelejtették kézbe venni a használati utasítást.
A mecset és a Kába kő. Nyilván jól esne egy kis árnyék.
A baleset pontos helyszíne
Hatalmas viharokkal köszöntött 2015 szeptembere Szaúd-Arábiára, ahol a világ muszlimjainak legnagyobb ünnepére, az évente megtartott mekkai zarándoklatra készültek. Mivel a "haddzs" a hatalmas tolongás miatt eddig is rengeteg áldozatot követelt, a monarchia vezetői azon voltak, hogy a Szent Mecsetet kibővítsék, és minél tágasabbá, valamint biztonságosabbá tegyék a világ minden tájáról özönlő zarándokok számára.
A tervek szerint egy 2400 négyzetméteres területet árnyékoltak volna be 45 méter magas, 16 tonnás "esernyőkkel".
Ezért is állt az épület mellett a Bin Laden csoport hatalmas daruja.
Esernyők a medinai Próféta téren - a látványos árnyékolók Németországból érkeztek. Ilyet terveztek Mekkába is.
A név nem véletlenül ismerős: a céget 1931-ben nem más, mint Oszama bin Laden apja, Mohammed bin Laden sejk alapította. A baleset idején az óriásvállalatot Oszama testvére, Bakr vezette. A térség számos országában több tízezer embert foglalkoztató Bin Laden csoport dolgozik mellesleg a világ legmagasabb felhőkarcolóján is, a 2020-ra tervezett dzsiddai Kingdom Tower-en is, aminek a magassága meg fogja haladni az 1 km-t. Szaúd-Arábiában a legtöbb nagy építkezési projekt a Bin Laden csoporthoz tartozik, amely a világ második legnagyobb építkezési vállalata is egyben.
Yang winter télikabát. 15999 Ft.
A német Liebherr Group LR 11350 típusú darujából körülbelül 100 db. dolgozott a városban.
Német daruk Mekkában, vigyázállásban
A gyártó szerint az aznap mért szélerősség (80–105 km/óra) jóval meghaladta azt a határértéket, amin belül a daru biztonságosan használható.
A Heavy Lift News ábrája a daru működéséről. A daru a baleset idején teljes magasságában állt, habár már jó ideje nem használták, és csak az ünnep után tervezték újra beindítani. Mintha egyszerűen megfeledkeztek volna róla.
A Liebherr Group később szakértőket is küldött a baleset körülményeinek feltárásához. Bár minden felelősséget a szaudi félre hárítottak, rögtön dicsérték is a király és a korány "együttműködő készségét". A szaudi lapok szerint a mekkai kormányzó már több mint egy héttel a baleset előtt utasította a Bin Laden csoportot, hogy az építkezési területet zárják el a zarándokok elől a viharos szél miatt.
A Bin Laden csoport dolgozói szintén hárítottak, "isten kezének" nevezve a történteket, és állították, hogy a daru felállítása "különleges professzionalizmussal" történt.
Egy biztos: péntek este 17:45 körül a daru elborult, és beszakította a háromemeletes mecset tetejét. Az eseményt több zarándok is rögzítette a mobiltelefonjával. A romok számos embert temettek maguk alá, akiket a helyszínre siető mentőcsapatok próbáltak kiszabadítani. Másokat a helyszínről menekülő zarándokok tömege nyomott agyon.
Az áldozatok között volt az iráni űrprogram egyik vezetője is.
A cég 14 dolgozóját helyezték vád alá gondatlanság miatt, ügyük a mai napig sem zárult le. Egy mérnök a bíróságon azt állította, hogy az összedőlt darut működtető dolgozóknak nem volt képesítésük a munkára, sőt, sokan még a használati útmutatót sem vették a kezükbe.
A daru részei a baleset előtt és után
"Voltak, akik azt sem tudták, hogy ilyen (használati útmutató) létezik."
- nyilatkozta a Bin Laden csoport egyik mérnöke.
Szalman király 266,000 dollárnak megfelelő összeget különített el a 111 áldozat családtagjai számára, és
azt a baljóslatú ígéretet tette, hogy minden családból 2 főt ingyen vendégül lát a jövő évi szent zarándoklatra.
Az építkezést - ahogy a Bin Laden csoport pályázatait és egyéb projektjeit is - egy időre felfüggesztették, de idén nyáron már újra hozzáláttak a 26,6 milliárd dolláros bővítéshez. Ugyanez a cég 1000 fős hotelt is épít, szintén Mekkában.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
haXXor 2017.09.11. 23:47:50
ügyfélszolgálatos 2017.09.12. 02:08:56
2017.09.12. 03:44:42
Azért az valahol nagyon vicces, hogy pont szeptember 11-én történt ez a katasztrófa. Allah keze lehet a dologban :)
Azt azért megkérdezném, hogy a mohamedánok mit imádnak egy meteoriton. Bálványimádás a javából, amit a Korán szerint halállal kell büntetni.
A mekkai zarándoklat európai szemmel elképesztően nagy bevételi forrása a szaúdiaknak. Szállás, étkezés, a mecsetben hordott rituális fehér ruha, mind-mind méregdrága dolog.
Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.09.12. 03:55:50
degeco 2017.09.12. 03:58:27
A hozzátartozó kendőből is kb félmillió fajta van.
FogarasiArpi 2017.09.12. 05:36:13
Elkezdi azzal, hogy "valami történt", majd leírja az előzményeket, és végül a vizsgálat eredményét.
Az viszont a legvégén derül ki, hogy hányan halltak meg, de hogy pontosan mi is történt, még mindig nem világos.
Remek cikk lett...
Guszty 2017.09.12. 07:22:02
prakp 2017.09.12. 08:06:30
igazi hős 2017.09.12. 08:26:49
legelső MortalWombat 2017.09.12. 09:14:56
Nem 266.000.000 $
devilstrueface 2017.09.12. 09:23:27
youtube-on ott a vidi is, hát van szaft.
Lxxxx 2017.09.12. 09:24:25
Lxxxx 2017.09.12. 09:25:35
Al 2017.09.12. 09:33:21
_B_ 2017.09.12. 09:39:05
Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2017.09.12. 10:28:36
Lapos kúszó partizánok
Mindig földközelben lőnek,
Én ilyenkor égbe vágyok
Toronydaru kezelőnek.
alien 2017.09.12. 11:37:27
Emide Buda 2017.09.12. 11:43:30
Emide Buda 2017.09.12. 11:44:57
Csak Norris 2017.09.12. 12:48:39
Ha ez kérdés, hogy jól látod-e, akkor pont elég rossz a mindöség ahhoz hogy ne kelljen kikockázni.
Nem? :DDD
Al 2017.09.12. 15:21:13
Behajtó70 2017.09.12. 16:29:24
2017.09.12. 16:41:03
VaradiJanos 2017.09.12. 17:42:20
VaradiJanos 2017.09.12. 17:44:57
dr. mesterséges színezék 2017.09.12. 17:52:33
dr. mesterséges színezék 2017.09.12. 18:00:58
dr. mesterséges színezék 2017.09.12. 18:02:32
VaradiJanos 2017.09.12. 18:16:13
1. Nem kerülsz kaptárba.
2. Nem követelik az ott dolgozó magyarok, hogy kerüljenek kaptárba a spanglisok.
VaradiJanos 2017.09.12. 18:17:54
dr. mesterséges színezék 2017.09.12. 18:35:59
akármilyen hülyének tartsam bármelyiket. Alternatívaként, ha annyira hülyének tartom, hogy nem menne a betartás, nem megyek oda.
Cycmen 2017.09.12. 18:42:12
Téged ki kezelt hogy ilyen agyalágyult lettél?
Ezt nyomod hetek óta.
Trónkövetelő 2017.09.12. 21:26:15
Káoszkert 2017.09.12. 23:22:42
Al 2017.09.14. 16:32:38
Káoszkert 2017.09.14. 21:11:45
Francoskrumpli · youtu.be/hi4spGkiPC4?t=245 2017.09.16. 16:25:43
Reactor 2024.02.21. 17:39:55
Mondjuk mit várunk egy olyan néptől, ahol még az intelligensebb egyedek is azt hiszik, a Föld nem forog, hiszen ha felugrik a levegőbe, nem megy ki a talaj a lába alól...
És akkor ezek "törpéznek" le másokat. Ezek a szellemi törpék. Ezek.
.... :DDDDDDDDD