Utólag könnyű okosnak lenni...

2017. november 24. 15:21 - Al

Így kell katasztrófát csinálni fekete pénteken

fri7.jpg

Voltaképpen csoda, hogy a black friday death toll még csak 10 halálesetet mutat 2006 óta, hiszen a nevezetes napon rendre kicsúszik az irányítás a boltok biztonsági személyzetének kezéből. Van. hogy csak a paprikaspray bújik ki a kabátzsebből, de az is előfordul, hogy az árufeltöltőt egyszerűen agyonnyomja a tömeg. Miután a bolt ajtaját betörték, természetesen.

Ha Walmart dolgozó vagy, és black friday hajnalán arra leszel figyelmes, hogy az odakint várakozó többezres tömeg nyomja befelé az üvegajtót, mert már nem tudnak további 5 percet várni a nyitásig, eszedbene jusson, hogy megpróbáld visszatartani őket. Számtalan eset bizonyítja, hogy a szupermarketek bejáratát sajnos nem úgy tervezték, hogy ellenálljon ekkora nyomásnak. Ennek ellenére az amerikai boltok vezetői minden évben újra megkísértik a sorsot, amikor a Hálaadás napja után következő első péntekre brutális akciókat hirdetnek meg, hogy a lehető legtöbb embert csábítsák a boltjaikba. Akik persze jönnek is, hiszen már jó előre szabadnapot vettek ki, hogy a népszerű, fegyveres népi sportnak hódoljanak.

balkal.jpg

Bajkál S3 szőrmés hűtőházi bakancs. CSAK 16 499 Ft.

2011-ben egy észak-carolinai Walmartban egy nő legalább 20 embert megsebesített, amikor

paprikaspray segítségével próbálta távoltartani a többi vásárlót az általa kiszemelt termékektől.

fri.jpg

A helyszín

A megvadult amazon nyilván a gyermekeiért küzdött, hiszen Xbox játékkonzolt, Wii videojátékokat és Bratz babákat és háromkerekű biciklit szerzett ezzel a stratégiával. A hölgy minden gond nélkül eljutott a kasszáig az áruval, miközben a bolt több részlegében is pánik tört ki, mert több vásárló ideiglenesen elvesztette a látását, valamint súlyos bőrirritáció és köhögés lépett fel náluk. A belevaló családanya hazatért szerzeményeivel, majd rövidesen feladta magát a rendőrségen.

fri2.jpg

Babákért is megy a harc

Ugyanebben az évben az arkansasi Little Rock városában verekedés tört ki a helyi Walmartban a 2 dollárra leakciózott, limitált kiadású waffelsütőkért.

fri3.jpg

Látszik, amint az egyik hölgy 4 db sütővel győztesen kerül ki a harcból

Amikor a Hollister bejelentette, hogy csatlakozik a fekete pénteken éjfélkor kinyitó boltok sorába, a ruházati bolt kedvelői Amerika szerte ünnepeltek. Azt azonban elfelejtették közölni, hogy az akcióban nem minden egyes boltjuk vesz részt. Így történt, hogy a new york-i Hollister előtt várakozó tömeg, akik az egész estét ott töltötték, éjfélkor rádöbbent, hogy még további 10 órát kell a bolt előtt tölteniük a nyitásig. Ekkor fogták magukat, és hazamentek, hogy a reggeli sorbanállásig még alhassanak pár órát.

Nem, ez itt csak a vicc helye volt,

hiszen ehelyett természetesen betörték az ajtókat, és egyszerűen kifosztották a boltot. 

fri5.jpg

A vásárlóknak nem volt kedvük viccelni.

fri4.jpg

Jimbo, a Black Friday egyik leghíresebb áldozata

A legemlékezetesebb azonban a 2008-as long islandi eset, amikor egy áruházi dolgozót agyonnyomott a megvadult tömeg. A Walmart előtt hajnali 4-kor már többezres tömeg várta a nyitást, ameddig még 1 óra hátra volt. Háromnegyed 5 környékére a tömeg már ütemesen azt skandálta, hogy "nyomjuk be az ajtót", és a szavakat tettek is kísérték. Odabentről 6 áruházi dolgozó próbált meg ellentartani az üvegajtónak feszülő többezres tömegnek, de nem sikerült sokáig: 4:55-kor betörték az ajtót. Az üvegajtót tartó munkások között volt a 35 éves Jdimytai Damour is, akinek csupán erre a karácsonyi szezonra volt ideiglenes munkaszerződése a Walmartal. A "Jimbo" néven ismert dolgozó arra lett figyelmes, hogy a tülekedésben egy 8 hónapos kismama megsebesült. A férfi a segítségére sietett, de a boltba özölő tömeg a földre rántotta, és rövidesen szívrohamot kapott. 

“Amikor azt mondták nekik, hogy el kell hagyniuk az üzletet, mert egy dolgozót megöltek, az emberek kiabálni kezdtek, hogy ‘Hajnal óta sorban állok!’ és folytatták a vásárlást.” 

– mondta egy szemtanú. A Walmart egészen 2015-ig vonakodott kifizetni a haláleset miatt megítést 7000 dolláros bírságot. 

fri6.jpg

A sorbanállás kultúrája

A Black Friday halálesetek leggyakoribb oka egyébként a lövöldözés és az autóbalesetek - utóbbiakat többnyire a kialvatlanság okozza.

16 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://iparikatasztrofak.blog.hu/api/trackback/id/tr6513118088

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Emide Buda 2017.11.24. 16:47:20

"Látszik, amint az egyik hölgy 4 db sütővel győztesen kerül ki a harcból"..

Ez hölgy? A legnagyobb jóindulattal sem!

erkölcsi hulla 2017.11.24. 17:10:28

@Emide Buda: Amerikai csőcselék virágnyelven. White thrash, and black people.

Alex Lavour 2017.11.24. 19:03:18

Black baromság. Undorító ez a végtelen mohóság, ahogy a sok kiselejtezés előtt álló szart boldogan megveszik.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.11.24. 19:26:17

A legszívesebben sortűzet vezényelnék a sorbanállókra.

icipicicsipa 2017.11.24. 20:24:10

" A "Jimbo" néven ismert dolgozó arra lett figyelmes, hogy a tülekedésben egy 8 hónapos kismama megsebesült"

Az nem kismama volt, hanem egy szimpla nőstény.
Egy beteg barom állat, aki mohóságában kockáztatta a a gyerek egészségét.

Jossarian 2017.11.24. 21:06:30

@erkölcsi hulla: japp, pont ezt akartam mondani en is, niggerek es genetikai selejtek hordaja. Nem rossz ez, minel tobben vannak annal jobban elek :)

Balogh Zsolt · http://vonattal-termeszetesen.blog.hu/ 2017.11.24. 21:52:57

Számomra felfoghatatlan, hogy a mai árubőségben, amikor mindent lehet kapni az év bármely napján, egyesek órákat állnak sorban bármilyen termékért. Ha elfogy valami, hát istenem, majd utánrendel a bolt.... Ez már nem a szocializmus!!!

csalezlopez 2017.11.24. 22:54:02

még 1 amerikai szar amit itt nálunk is nyomatnak,.... halloween ,meg valentini nap, majd akkor tartok Valentin napot ha Amerikában busójárás lesz

BiG74 Bodri 2017.11.25. 00:16:27

Az emberi kultúra egyik mélypontja ez a fekete péntek akciózás.

Alick 2017.11.25. 00:36:24

Ennyi csóringer, baszki.

Judit Éva 2017.11.25. 08:16:39

Minden emberi áldozat - tragédia. Csakhogy ezt a társadalmat a média uralta le. Kezdődött a "nagy amerikai álom" hazugság-mítosztával és e pillanatban a Black ... -nél tartunk. Az emberi méltóság elveszítésének szimbóluma amerika. Ami számomra a legundorítóbb, hogy folyamatosan egy devalválódott, tömegtársadalmat állítanak példaként elénk: "bezzeg Magyarország nem csatlakozik a nyugathoz, bezzeg mi megmaradunk keleti suttyók". T. Index! Éppen Önök tudosítanak nap mint nap arról és úgy: miként nem szabad élnie az embernek, hogy a tömegdemokrácia, mint politikai alap, hogy zúzza szét a társadalmakat egyébként összetartó tekintélyt. Igen: csőcselék lesz a társadalmakból ott, ahol a "modellek" végeznek kemény munkát, ahol egy ócska színésznőcske-féle lesz az etalon, ahol a munka nélkül és természetesen csak számítógépen létező 00000000000000000-ák jelentik a mintát a "meggazdagodáshoz". A nyugat leáldozott, magányos százmilliók alkotják ... és amíg a médiát szotyola-pénzért tartják fenn azok, akik képesek ilyen társadalmi döbbeneteket létrehozni, addig az ember nem tér észhez. Az embert szánalmas állattá silányította a fogyasztói kurzus, ráadásul szerencsétlenek: a szart kapják becsomagolva. Vedd meg .. dobd el világban a hanyatlás, mint jövő áll az emberiség előtt.

Pestabácsi 2017.11.25. 09:03:11

@Judit Éva: Az emberi méltóság elvesztésének képessége nem kontinensfüggő. Lásd Európában Aushwitz, Gulág, stb.
A blogokat egyébként nem az Index írja, csak biztosítja a felületet külsős szerzőknek.

Wildhunt 2017.11.25. 14:24:54

@Pestabácsi: az elvesztés oka lehet feladás (black Friday és társai) meg az elrablás is (holokauszt, gulag). No ez a nem mindegy.

sztewe · http://sztewe.deviantart.com/ 2017.11.26. 09:28:40

@Jossarian: Neked ajánlanám az Idiocracy avagy Hülyék paradicsoma c. filmet. R*hadtul pontosan modellezi mi történik ha a genetikai selejtek szaporodnak többen :( Erre ebbe az évben már van is példa: Lapos Föld es lapostetvek.
Utólag könnyű okosnak lenni...