Utólag könnyű okosnak lenni...

2018. január 26. 20:10 - Al

Munkatársa után ment a forró tintatartályba

ink1.jpg

A DIC Australia tonereit szinte mindenhol használják a világon. Csupán néhány héttel karácsony előtt szörnyű tragédia rázta meg a cég  auburni tintagyárát, aminek a körülményeit még mindig vizsgálják.

Ha rákeresünk a "tintatartály" szóösszetételre ("ink vat") szinte csak Craig Tanner szörnyű halálát taglaló cikkeket találunk az első oldalon. A baleset körülményeit nem túlzás horrorisztikusnak nevezni: tűzforró, tintától fekete tartály vált a dolgozó csapdájává, és sebesen forgó, éles pengék okozták a halálát.

ink4.jpg

A DIC Australia auburni gyára

Craig Tanner  háromgyerekes édesapa és üzletember szerződéses viszonyban állt a DIC Australiával, amelynek auburni gyárában különböző fenntartási munkálatokat végzett. December 7-én reggel a 43 éves férfi 2 másik társával együtt rutinmunkaként kezdett hozzá az 5-8 méter magas, henger alakú tintatartályok tisztogatásához.

A tartályok közepén több sorban körbe forgó, éles pengék gondoskodtak a tinta folyamatos keveréséről,

de ezek ilyenkor természetesen ki voltak kapcsolva. 

ink8.jpg

A pengék

Az utólagos beszámolókból nem derült ki, hogy a 3-ból 2 férfi önként mászott-e be a tartályba, amiről a munkatársaik egyhangúlag állították, hogy extrém forró volt belül. Az azonban biztos, hogy 2 munkás már odabent volt, amikor

a pengék váratlanul elkezdtek forogni,

mindkettejüket megsebesítve a lábukon. Harmadik társuk erre utánuk mászott, hogy kiszabadítsa őket, de végül mindannyian csapdába estek. 

ink3.jpg

A mentés csak részleges sikerrel járt

A helyszínre érkező mentőcsapatoknak 4 óra alatt sikerült bejutniuk a tartályba és kiszabadítani a munkásokat. A feladatukat nagyon megnehezítette, hogy

a tartály forró volt, és az alján még jócskán volt tinta, ami mindent és mindenkit összemocskolt.

Végül a tartály alján levő aknát nyitották ki és azon keresztül hozták ki a két fiatalabb munkást, akik komoly lábsérüléseket szenvedtek. Craig Tanner ekkorra már belehalt a sebesüléseibe. További órákba telt, míg az ő testét is kihozták.

ink2.jpg

Kudarcérzés

ink5.jpg

Craig Tanner családjával

A 28 és 32 éves férfiakat azonnal kórházba szállították. Tannert felesége, és három kisfia gyászolja. A közösségi hálón ismerősei életvidám, családszerető emberként búcsúztak tőle, sokan a "lehető legjobb munkatársnak" nevezték. A rendőrség azonnal megkezdte a dolgozók, köztük a sebesültek kihallgatását, és a Safe Work Australia is leszögezte, hogy mindenképpen felderítik az eset hátterét, levonják a szükséges konzekvenciákat és megelőzik a jövőben a hasonló baleseteket.

ink7.png

Az ausztrál statisztika

ink6.png

A munkahelyi halálos balesetek szektorokra osztva

A Safe Work statisztikái szerint Ausztráliában 2016 során 8 munkás vesztette az életét hasonló körülmények között, azaz mozgásban lévő gép által csapdába ejtve. Sokan felvetették, hogy rossz a tintatartó tartályok alakja, illetve az is kérdés, hogy miért nem alkalmaztak olyan berendezést, ami megakadályozta volna, hogy a keverő beinduljon, amikor munkások tartózkodnak a tartály belsejében.

29 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://iparikatasztrofak.blog.hu/api/trackback/id/tr4813605473

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BiG74 Bodri 2018.01.28. 00:01:14

Biztos nem ismerik a beszállással végzett munka szabályait, meg a kiszakaszolást.

HgGina 2018.01.28. 00:47:42

Nem lehetne már végre azt az eszement, olvasást nehezítő értelmetlen hátteret valami normálisra cserélni?

HgGina 2018.01.28. 00:49:24

Egyébként nem értem, egy munkahelyi sima munkavédelmi baleset mióta ipari katasztrófa?

Krisz101 2018.01.28. 04:40:36

"miért nem alkalmaztak olyan berendezést, ami megakadályozta volna, hogy a keverő beinduljon" azt a berendezést úgy hivják hogy
főkapcsoló
biztosítéktábla
áramtalnító
villanymotor kikötése ha szükséges
satöbbi

ki az a hülye aki bemászik egy ilyen tartályba ezek ellenörzése nélkül?????

Krisz101 2018.01.28. 04:43:14

ja és ha olyan helyen dolgoznak, ahol mások is vannak, akik esetleg nem veszik észre őket, akkor örzésről is gondoskodni kell, nehogy valami fontoskodó barom visszakapcsolja, vagy valamilyen más módon kell gondoskodni erről, pl kivenni és zsebre tenni a biztosítékot, stb.

mókusfülecske 2018.01.28. 07:42:47

@Krisz101: nem úgy hívják őket. Ettől függetlenül ha nincs szándékosság (ami lehet a rendszer megkerülése is) akkor nyilván tervezési hiba. Ez a ritkábbi eset, inkább a biztonsági rendszer kiiktatása lesz a baleset okozója.

Bafana 2018.01.28. 08:38:42

Erősen Darwid-díjas lehet a történet.
Mint az Híres utolsó mondatok című történetek:
- Ebben a vízbem nincsenek cápák!
- Szerintem nem hipó.
- Adj egy kis tüzet!
- Jobbról nem jön semmi.
- Nem úgy van az, Sztálin elvtárs!
- Ez nem mérgeskígyó.
- Finom ez a gombapörkölt.
És most:
- Nincs áram alatt a gép, amibe bemászunk.

zaturek 2018.01.28. 08:45:48

Gondolom, nem pengék kevergetik a tintát, hanem lapátok, de persze így sokkal hatásosabban lehet tálalni a sztorit.

"A közösségi hálón ismerősei életvidám, családszerető emberként búcsúztak tőle"
Ha egy alkoholista asszonyverő tróger lett volna, nem éreznénk részvétet iránta?

lemezfelni 2018.01.28. 08:56:31

@Krisz101:
Amit írtál, az működhet otthon, barkács környezetben, de nem ipari termelésben.
Ott a kizárás-kitáblázás nevű eljárást alkalmazzák. Ennek része, hogy a gépen dolgozó emberke lakattal zárt helyzetben mechanikusan rögzíti a géphez jutó energia források elzáróját (pl. a villamos főkapcsolót, vízcsapot, gőzcsapot, stb...) Akárhányan dolgoznak, mindnek rá kell tennie a saját lakatait az adott szakaszra, amíg mindenki abba nem hagyja a munkát és le nem szedi a saját lakatait, addig a gép nem indulhat el.
Kétlem, hogy a rendszer nem volt kiépítve, még Magyarországon is kötelező, nemhogy az ausziknál.

58múltam 2018.01.28. 09:21:56

@zaturek: , de főleg a szerző: az az idézett mondat magyarul azt jelenti, hogy az ismerősei voltak életvidámak, családszeretők; a hálón, amikor elbúcsúztak tőle.
Szerintem, aki blogot ír, legyen tisztában a nyelv használatával... Nem arról van szó, hogy ne értettem volna meg, mit akart írni, de az jön le, hogy igénytelen, műveletlen. Van egy közmondás: a stílus az ember. Lehet azt mondani, hogy apróság, nem érdemel szót se, de a blogot sokan olvassák, legyen hát a magyar nyelv helyes használatának színtere, ne a magyartalanságé. A hazafiságnak ez is része...

Gandosz 2018.01.28. 10:22:11

Akkor mégse volt forró a tartály, mert nem főttek meg, pedig azt hittem, az lesz.

takineni 2018.01.28. 10:40:39

@58múltam: A mondanivalód hangvétele alapján, nekem úgy tűnik, hogy csak "fröcsöghetnéked" volt.
Ki kellett magadból írnod, mert különben világvége lett volna, sajnállak eskü.

Pöff 2018.01.28. 10:59:53

Több dolgot sem értek, vagy nem tudjuk a részleteket:
A keverő tartályban mit kell szervizelni?
Fém tartály...ha forró valami, akkor az érződik a fém oldalán is.
Ha extrém forró volt belül....akkor minek ment bele?
Volt az alján tinta, gondolom nem 1-2 centi...minek ment bele? Főleg úgy szervizelni?
Ki áramtalanította? ellenőrizték előtte? Kötve hiszem.
A tartály tető felnyitásókor, nincs vészjelzés, vagy vészleállítás, Vész leürítés semmi.
Tapsikoljunk a kivitelezőknek.
Elnézem a gyár környékét, mint egy bungaló, itt is ott is festékes hordók kint a szabad ég alatt, körbe az épület körül, egymásra raklapozott hordók....
Légi képeken összevissza sárga felfestések a gyárudvaron, totál káosz.

Az egészből nekem az jön le, hogy Pista meg Lacika bement az utcáról és bemászott, azt se tudták mit csinálnak.
Totál DARWIN -DÍJ

dr utcai arcos 2018.01.28. 12:39:22

@lemezfelni: csak nem a GE-nél LO (t)-TO-ztál valaha :)?

lemezfelni 2018.01.28. 13:06:22

Én sok helyre járok, messze nem a GE a legdurvább munkabiztonság szempontjából Magyarországon.
Ma már az egyszerű falusi TSZ-nél lévő nagyteljesítményű gépeknél (gabonasiló szellőztető, szállítószalag, stb...) is alap a vészleállító nyomógomb és a lakatolható biztonsági főkapcsoló.

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2018.01.28. 15:45:03

@58múltam: itt a cikk mindig másodlagos. a munkaruházati üzlet a lényeg. fura is volt hogy most nem volt a cikkben két megszakítás miattuk.

2018.01.28. 16:05:49

egyszerű, mechanikai-logikai kizárásokkal ez nem lett volna baleset... durva és felelőtlen tervezési hiba !
példák:
- ha a csapóajtó kinyílik, akkor egy bowden mechanikus úton leoldja és reteszelve is tartja az egész berendezés (tartály+keverőgép+fűtőegység) főbiztosítékát...
- a nyitott csapóajtó, mechanikusan reteszeli a keverőgép tengelyét

Sajnálom az áldozatok, de a fenti eset számomra egyértelműen Darwin-díjas !

Most azokat küldeném be tartály tisztítani/karbantartani, akik az egészet ilyen trehány módon tervezték/üzemeltették!

2018.01.28. 16:11:04

hát gyermekeim.
ti ugye sohasem végeztetek karbantartói munkát komolyabb gépek közelében.
az energia ellátó (villany) főkapcsolón mindig van két olyan luk, ami kikapcsolt állapotban egybeesik.
a karbantartó oda fűzi be a saját lakatját, amihez csak neki van a zsebében kulcsa, aztán próbálja valaki "véletlenül" fölkapcsolni.
lehet, hogy a szakközépben tanár ma már nem mondja el, miért van az a luk?
szóval, a dolog azért ki van találva, tanítani kellene.
hát ez van.
++end

Bobby Newmark 2018.01.28. 19:17:20

@zaturek: Ha egy asszonyverő, alkoholista idióta lett volna, a családja a Facebookon akkor is életvidám, családszerető embernek nevezi.

WhiteFalcon 2018.01.28. 19:28:22

Gondolom, a munka megkezdése előtt ki kellett tölteniük egy rahedli papírt, kockázatelemzést, engedélyeket, stb. Csak senki nem mondta Joe-nak, a tintagyári lineworkernek, hogy a 3. tartályt karbantartják, ne kapcsolja vissza/be...
Meg az milyen már, hogy nem ürítik le a tartályt teljesen, meg tűzforró?

Emide Buda 2018.01.29. 10:51:26

@Bafana: "- Nem úgy van az, Sztálin elvtárs!" Ez jó!))

Emide Buda 2018.01.29. 19:24:40

@JTom: Ekézed a konkurenciát? (Pedig nem is az ) Sztem teljesen jó ez a blog!

Al 2018.01.31. 18:23:01

@Krisz101: Tanulságos még a témában: iparikatasztrofak.blog.hu/2017/02/20/hova_tunt_jose_az_ipari_sutok_szornyu_titkai

Gyakran sajnos meg is sütik saját munkatársaikat, munkásaikat..

Al 2018.01.31. 18:24:57

@zaturek: Én nem. Legfeljebb egy kicsit. És lehet, hogy a neje sem... Nézd meg a képen, tök úgy néz ki, mint egy penge, és "blade"- nem nevezték a források.

Al 2018.01.31. 18:28:28

@58múltam: Igen, igazad van. Én 32, ez a különbség. :P És még mindig jóval a média átlagos szintje fölött állok, ez meg a szomorú. De teljes mértékben egyetértek, ápolja, védje a magyar nyelvet mindenki. (Főleg akinek ideje, szabad kapacitása, érzéke van hozzá.)

dr. mesterséges színezék 2018.01.31. 20:08:14

Ott lenn, ahol télen van nyár, és az emberek a kezükön járnak, megszokták, hogy a természetben minden arra van kitalálva, hogy megölje és megegye, de legalább megölje őket - ezek itt úgy gondolták, hogy egy keverőtarályban legalább biztonságban lehetnek.

Reactor 2021.12.01. 04:41:22

Hát, azt hiszem, a "betintáz" kifejezés teljesen új értelmet kapott...
Utólag könnyű okosnak lenni...
süti beállítások módosítása