46 éve történt az Egyesült Államok egyik legsúlyosabb gátkatasztrófája. Senki nem hitte, hogy éppen pár nappal egy biztonsági ellenőrzés után az áradat elmoshatja a völgyet, ahol minden a szénbányászatról szólt.

A '60-as években a nyugat-virginiai Kistlerben minden ház ugyanúgy festett. Egy konyha, egy nappali, két hálószoba. A ház mellett egy budi, víz a közeli kútban. Az egyik hálóban a szülők aludtak, a másikban a gyerekek. Fürdés a konyhában. A konyhában a sütő szolgáltatta a fűtést, amit az asszonyok minden hajnalban jól megraktak szénnel. Így nőtt fel Larry Conn 8 testvérével és a szüleivel. Szénbányász édesapját minden reggel ott találta alva a sütő mögött, szénportól feketén, mivel az éjszakai műszak után túlságosan fáradt volt már lefürödni. 

Buffalo Creek bányászvárosainak listája

A fűtés a szénbányától volt, az ennivalót a szénbánya boltjában vásárolták, és ugyanígy a ruhát is, amiben jártak. Az egész életük a bányáról szólt, ami 1945 óta meghatározta a környék életét. Ekkor kezdtek el szenet bányászni a Logan megyei Buffalo Creek és Middle Fork nevű források környékén. Néhány év alatt már napi 1000 tonna szenet termeltek ki, így gombamódra szaporodtak a kis bányászvárosok, amelyeknek

nagy része ma már csak egy irányítószámot jelent.

A bánya. Minden erről szólt.

Az '50-es években a Pittston Coal Company számos hivatalos felszólítást kapott, hogy gondoskodjanak a szénbányászat során keletkezett hulladék tárolásáról, úgy, hogy az ne szennyezze tovább a Buffalo Creek vizét. Ezért fogtak bele 1960-ban az egyes gát, majd 1966-ban a kettes gát építéséhez. Ezek nem hagyományos értelemben vett, betonból készült gátak voltak, hanem a szénbányászat melléktermékeit (sziklák, iszap, sár) hatalmas mennyiségben felhasználó monstrumok. Gyakorlatilag a bányászat során kitermelt hulladék segítségével szorították gátak mögé a bányászat során létrejött szennyvizet, amit aztán tisztító eljárás után engedtek vissza a forrásokba.

A Pittston Coal egy egyszerű huszárvágással kikerülte a kormányzat gátak építésére vonatkozó biztonsági szabályzatait: építményeit hivatalosan nem hívta gátaknak, csupán "töltéseknek".

Nem gondoskodtak olyan elvezető csatornákról sem, amelyek extra méretű esőzések során gondoskodtak volna a veszélyesen megemelkedett vízszint szabályozhatóságáról.

A gátak állapota a katasztrófa előtt

A kettes gát 1967-ben súlyosan megsérült, amikor egy nagy esőzés a félkész építmény egy szakaszát elmosta. Egy évvel később már a hármas gát épült, aminek egyik sajátossága az volt, hogy semmiféle hivatalos mérnöki tervet nem nyújtottak be róla előzetesen a hatóságoknak, a másik pedig az, hogy nem sziklaágyra, hanem az egyes és a kettes gát mögött felgyűlt szürkeiszap üledékre épült. Így

a Pittston Coal az engedélyeztetési folyamatot is elegánsan elkerülte.

Ezután a négyes gátat is felhúzták.

Fekete jelzés mutatja, hol tört át később a gát, és hova zúdult le a víz.

Az építkezés nem sikerült hibátlanul: a kettes és a hármas gát már 1971-ben átszakadt, nagy mennyiségű hulladékkal szennyezve a Buffalo Creek vizét. A baleset oka az elvezető csatornák hiánya volt, amire több biztonsági vizsgálat felhívta már a bányamérnökök figyelmét az évek folyamán. Némelyik gátnál végül megépítették a szükséges csatornákat, de a hármas esetében ez azzal járt volna, hogy 90 ember több napra kiesik a munkából, ezt pedig a vállalat nem engedhette meg magának.

A hangulat egyébként bizakodó volt, hiszen 1970-ben a bánya 1947 óta legjobb évét zárta. Új munkaerőre volt szükség: számos vietnámi veterán kezdett dolgozni a Pittston Coal bányájában. A gátakat kisebb javításokkal próbálták biztonságosabbá tenni, a környékbeli települések lakói kezdtek hozzászokni a szivárgásokhoz.

1972-ben Larry Conn már egyetemista volt. Édesapja egy korábbi súlyos sérülés és egy tüdőbetegség miatt már jó ideje nem dolgozott a bányában: idejét az kötötte le, hogy saját és más beteg bányászok érdekeiért harcolt. Gyakran volt úton, mint a közelmúltban felfedezett, "fekete tüdő"-ként elhíresült bányászbetegség szemléltető "segédeszköze", akit röntgenfelvételeivel együtt számos fórumon bemutattak. 

Rövidesen címlapra kerültek

Február 26-án azonban mindannyian otthon voltak Kistlerben. Hétvége reggel gyakran hallgatták a rádiót, így innen értesültek a közelgő veszedelemről. A februári csapadék mennyisége 86 százalékkal meghaladta a havi átlagot. Emellett a hó is olvadt, és a két körülmény egyre inkább a gátak átszakadásával fenyegetett, ami bármelyik pillanatban bekövetkezhetett. Larry apja azonnal utasította a fiát hogy az édesanyjával együtt vigye biztonságos helyre, minél magasabbra 8 testvérét. A család még el tudott menekülni, mielőtt a házukat elérte volna az áradat. Sokan nem voltak ilyen szerencsések: voltak, akik hiába hallották a hírt, a sok korábbi "vaklárma" miatt nem tudták elhinni, hogy valóban veszélyben vannak. A fő probléma az volt persze, hogy nem kaptak időben hivatalos tájékoztatást. A Pittston Coal főmérnöke, Steve Dasovich még a katasztrófa reggelén is sietett megnyugtatni a seriffet, hogy minden rendben - pedig ekkor már napok óta próbálták hevenyészett elvezető csatornákkal megoldani a problémát - sikertelenül.

"A pokolba is. Ha Steve tudta volna, hogy át fog törni a gát, és mondta volna nekünk, azt hiszem, senkinek nem kellett volna odavesznie."

- állapította meg később a rendőrfőnök.

Pusztítás.

Egy fiatalasszony, Carol Hoosier férje egyik ismerősétől hallotta, hogy rövidesen át fog szakadni a gát. Mielőtt a gyerekeit elvitte volna otthonról, átszaladt a szomszédban élő szüleihez, hogy őket is figyelmeztesse. 

"Ne csinálj ügyet egy ilyen semmiségből!"

- morogta Carol apja, aki még az ágyban feküdt. Az asszony a következő pillanatban már hallotta is az ijesztő morajlást, így szaladt vissza a gyerekeiért. Ők megmenekültek, de a szülei odavesztek. Reggel 8 körül majdnem 500000 köbméter fekete szennyvíz tört át a hármas gát jobb oldalán és zúdult le a völgybe, elsöpörve először egy templomot, majd összesen 16 településen áthaladva 5000 ember otthonát. 

"Csak egy horrorfilmhez tudom hasonlítani a látványt."

- idézte fel Larry Conn elpusztított szülőföldje képét. Az elárasztott utcákon itt is, ott is holttestekre bukkantak. Egy ismerőse otthonában találkozott régi barátjával, Roy Bruce Browninggal, akinek a felesége és a kisfia nyomtalanul eltűnt a katasztrófában. Napokig kísérgették a férfit a hullaházba, míg végül mindkettő holttestét megtalálták. Összesen 125 ember halt meg a tragédiában, majdnem annyian, mint 1966-ban a wales-i Aberfan településen, aminek az esetét a korábbi években már többen felhozták intő tanulságként a gátakkal kapcsolatban. 

Kávé a ház előtt

Buffalo Creek utóélete is tragikus: az eseményeket kivizsgáló bizottságnak csak a szénbányászatban érdekelt "szakértők" voltak a tagjai, nem kaphatott helyet például egyetlen bányász sem benne. A bizottság végül mindössze jogszabályi változtatásokat javasolt, és nem marasztalt el senkit a katasztrófáért. Bár Nyugat-Virginia állam  100 millió dollárra perelte a Pittston Coal-t az okozott kárért, a korábban is a bányatársaságoknak kedvező Arch A. Moore kormányzó három nappal hivatali mandátuma lejárta előtt mindössze egymillió dollárról állapodott meg peren kívül a céggel.

Látkép a katasztrófa után.

Később független szakemberek megállapították, hogy a Pittston Coal mérnöki munkálataiért felelés 3 mérnökből csupán egynek volt hivatalos engedélye a mérnöki munkára. Mindannyiukat egyetlen szempont érdekelte: a profit maximalizálása, és gondolkodás nélkül elvégeztek olyan feladatokat is, amelyekhez nem volt képesítésük illetve tapasztalatuk. Az ominózus hármas gátat egy későbbi mérnöki tanulmányban egyszerűen "szörnyszülöttnek" nevezték.