A tengerparton fürdő francia, belga, német és holland turistáknak fogalmuk sem volt róla, hogy egy 50 éves, egyszerű spanyol teherautósofőr pillanatokon belül a lehető legszörnyűbb végzetet kézbesíti a számukra. Maga Francisco Imbernón Villena sem tudta ezt, mikor reggel a volán mögé ült. Hogy is tudhatta volna, ha azt sem mondták meg neki, mit szállít?
Létezhet olyan olajfinomító vállalat, amelyik nem küldi munkabiztonsági képzésre veszélyes, robbanékony anyagokat szállító sofőrjeit? Létezhet. És hogy miért, azt sem nehéz megválaszolni: ha a vállalat maga eleve nem akarja betartani a biztonsági előírásokat, nyilván az alkalmazottait sem fogja kötelezni erre.
Az Enpetrol (ma: Repsol) finomítója
Spanyolországban először 1964-ben találtak olajat, amit szorgalmasan, ám gyakran csekély szakértelemmel igyekeztek kiaknázni. 1974-ben a három olajkitermelő cég, a REPESA, az ENCASO és az ENTASA egyesüléséből létrejött az ENPETROL, amelyben az állam volt a többségi tulajdonos. Ennek ismeretében főként érdekes, hogy az állami óriásvállalatnál milyen morál uralkodott. 1978 januárjától júliusig az utólagos nyomozás szerint 32 teherautó hagyta el a spanyol Enpetrol tarragonai olajfinomítóját veszélyesen túltöltött tartályokkal. Ez olyannyira bevett gyakorlat volt a vállalatnál, hogy
még csak mérőeszközöket sem tartottak, amelyekkel ellenőrizhették volna a tartályba betöltött gáz mennyiségét.
Nem rendelkeztek a túltöltést megelőző biztonsági eszközökkel sem.
A propilént szállító teherautó tartálya, amivel Francisco Imbernón Villena 1978 július 11-én útnak indult, nem felelt meg a gyúlékony anyagokat szállító tartályokra vonatkozó követelményeknek, mivel a rajta lévő lévő biztonsági szelep nem működött. Villenát azonban erről nem tájékoztatták, ahogy arról sem, hogy a tartályban gyúlékony propilén van, ráadásul túltöltve. A férfi munkatársai később a vallomásaikban azt állították, hogy hallották Villenát, amint telefonon keresztül vitatkozik valakivel, hogy miért nem fizették ki neki az autópálya díjat. Valószínűleg ez lehetett az oka annak, hogy a spanyol sofőr a tengerpart mellett kanyargó N-340-es úton indult el Puertollano felé.
Tarrragona tartomány. Sárga csillag jelzi Villena kiindulópontját az Enpetrol La Pobla de Mafumet-ben található finomítójánál. Vörös csillag a katasztrófa helyszíne, Los Alfaques. Az N-340-es út végig a tengerparti kempingek mellett halad.
Így festett a Cisternas Reunidas nevű vállalat tulajdonában álló teherautó, amit Villena vezetett. Egy Pegaso kamionra csatolt Fruehauf pótkocsi, rajta a Bilbaóban gyártott, alig 5 éves tartállyal.
Amikor Villena kocsija dél körül kigördült a finomítóból, a tartályában 23 tonna propilén volt, közel 4 tonnával több, mint amire tervezték. Egy átlagos, meleg nyári napon a tartályban 1,200–1,700 kPa nyomás volt várható. Ezzel a tartállyal azonban több probléma is volt: az egyik, hogy a túlnyomás esetére tervezett biztonsági szelepei nem működtek, a másik, hogy mikroszkopikus méretű repedések sokasága volt rajta. Ezek azért keletkeztek, mert
korábban ammóniát is szállítottak benne, amivel szintén szabálytalanul túltöltötték,
és az acéltartályt lassan kikezdte a korrózió.
A kemping helye
102 km megtétele után, dlután 14:35-re Villena a Sant Carles de la Ràpita városától 2 km-re délre fekvő Los Alfaques kemping mellé érkezett. Több szemtanú szerint ekkor már jól láthatóan szivárgott a propilén a tartályból, ami egy nag fehér felhő formájában a kemping diszkója felé repült.
A helyszín sematikus ábrája
A képen látható, milyen messzire repültek például a teherautó alkatrészei.
A kempingezők néhány pillanatig gyanakodva szemlélték a terjeszkedő fehér felhőt, ami a tömött diszkó fölött hirtelen berobbant, majd követte a teherautó tankja is. Rögtön megjelent a folyékony gőzrobbanásra (angol rövidítése: BLEDE) jellemző hatalmas tűzgolyó, amely 1000 fokon perzselt fel mindent a robbanás 300 méteres körzetében. A teherautó a kemping kerítésének csapódott, és az úton keresztben állva égett. A kemping helyén gyakorlatilag egy kráter keletkezett.157 ember azon nyomban meghalt, a diszkó épülete ráomlott az alkalmazottakra. Akik túlélték a robbanást, azok
lángoló hajjal és ruhával rohantak a tengerbe.
A lángok - jelenet a katasztrófát feldolgozó német mozifilmből. (Tarragona - Ein Paradies in Flammen)
A robbanás után
A kempingezők és a helyiek azonnal elkezdték menteni a sebesülteket. Mivel a teherautó az úttesten égett, azokat, akiket a kemping északi felén találtak, Barcelonába szállították. Akiket a kemping déli felén ért a robbanás, azok Valenciába kerültek. Barcelonában a sebesültek 93 százalékát tudták megmenteni, feltehetően azért, mert ők már a helyszínen adekvát orvosi segítséget kaptak. A Valenciába szállított sebesülteknek viszont csak 45 százaléka menekült meg, sokan már a kórházba vezető úton meghaltak. 217 ember veszítette az életét, de a következő hónapok során ez a szám 270-re emelkedett. Franciaország, Németország, Belgium és Hollandia néhány napon belül elszállította a kempingből polgárait - az életben maradtakat. A halottakat csupán a bonyolult azonosítási eljárás után tudták elvinni, hiszen többségük a felismerhetetlenségig megégett. Az áldozatok közül mindössze 4 volt spanyol.
Koporsóban, azonosításra várva.
A katasztrófa után a veszélyes anyagokat szállító járműveket kitiltották a sűrűn lakott területekről, és csak éjszaka engedélyezték az áthaladásukat. 1982-ben az Enpetrol 4 alkalmazottját, illetve a Cisternas Reunidas 2 alkalmazottját ítélték el gondatlanság miatt, és 1 valamint 4 év közötti börtönbüntetésre ítélték őket. Végül azonban mindannyiukat felmentették, vagy felfüggesztették a börtönbüntetést. A két vállalat 13,23 millió Euró kártérítést fizetett. A kemping fél év múlva újra megnyitotta a kapuit, de a tulajdonosnak azóta sem sikerült helyreállítania régi népszerűségét. Néhány éve még a Google-t is perbe fogta, hogy a "Los Alfaques" keresőszóra ne a megégett áldozatok borzasztó fotóit hozza ki az első helyen a kereső.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
erkölcsi hulla 2018.03.07. 11:02:53
"(angol rövidítése: BLEDE) "
Boiling Liquid Expanding Vapour Explosion - BLEVE
Emide Buda 2018.03.07. 12:54:30
silverrant 2018.03.07. 22:22:23
200 ember égett halálra. Mert bazmeg valaki égő cigivel a szájában ment oda benzint csapolni a felborult tartálykocsiból. És sajna a csikket egy tócsában akarta elnyomni.
És ez máig mindennapos nigériában.
Claude Leon 2018.03.08. 01:30:04
NemNick 2018.03.08. 05:36:24
maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.08. 06:21:59
midnightcoder2 2018.03.08. 07:19:29
Szakyster 2018.03.08. 07:21:04
gigabursch 2018.03.08. 07:29:14
S jóval régebbi a történet.
Még a film is FF kivitelű.
De a közös gyök a kőolaj ipar.
The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2018.03.08. 07:34:25
Te már teljese belehülyültél a liberalizmus ellenes gondolataidba. Értsd már meg, hogy az ilyen ipari balesetek ideológiamentesek!
daito 2018.03.08. 07:50:43
gigabursch 2018.03.08. 07:51:27
Az egy nagyon tanulságos történet.
Watt25 · http://sablonvalasz.blogspot.hu 2018.03.08. 07:51:52
Annak a filmnek éppen az a lényege, hogy tudják, hogy mit szállítanak. Meg azért nem mellesleg a filmben a semmi közepén mennek, tehát nem ölnek meg több száz embert...
Mondjuk nekem is eszembe jutott a film, ez igaz...
Gettóblaszter 2018.03.08. 07:58:39
CyberPunK 2018.03.08. 08:01:52
Kelly és a szexi dög 2018.03.08. 09:00:19
maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.08. 09:11:56
Konzervatívizmus = mérsékelt liberalizmus.
maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.08. 09:16:44
A republikánusok és a demokraták is liberálisok.
S az ipari katasztrófák a felvilágosodás egyeznes következményei. AMióta minden a pénz és semmi az ember, a háttérhatalom nem zavartatja magát ha a részvényárfolyanok növeléséért meg kell gyilkolni munkásokat, ez számukra csak járulékos kár.
Szakyster 2018.03.08. 09:19:33
CSL 2018.03.08. 09:36:05
Étienne Tempier, Párizs püspöke 1277-ben XXI. János pápa
iránymutatása alapján közzétette annak a 219 tévelygésnek és
eretnekségnek a listáját, amelyeket meg kellett bélyegezni. Az
eretnekségek egyike éppen az az állítás volt, hogy a természet
törvényszerűségeket követ, mert ez ellentmond Isten
mindenhatóságának. Érdekes módon, János pápa néhány
hónappal későbbi halálát éppen a gravitáció törvényének
működése okozta, ugyanis ráomlott a palotájának teteje.
Secnir 2018.03.08. 09:57:24
1982-ben???
Alhazred 2018.03.08. 09:58:17
te ilyen nagyon elszánt idióta lehetsz
nolto 2018.03.08. 09:58:35
The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2018.03.08. 10:01:23
Baszod téged kezeltetni kellene.
The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2018.03.08. 10:04:51
Lxxxx 2018.03.08. 10:12:39
2018.03.08. 10:12:53
Amit nem is értem, hogy miért használ, hiszen liberális találmány. Inkább menne vissza köveket pattintani és mammutra vadászni.
maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.08. 10:42:57
A katoilicizmus egyik fő hibája éppen ez: belevatkozni az államba közvetlenól, de még a természettudományba is. Innen lettek aztán a pofáraesések.
maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.08. 11:02:51
A felvilágosodás a bajok alapja, melyet a sátánista reformerek - Luther, Calvin, s bűntársai - alapoztak meg eszmeileg. MIndezek eredménye a liberális eszme, mely lassan világrenddé nőtte ki magát a XIX. sz. végére.
Skywatcher 2018.03.08. 11:08:51
tapangász 2018.03.08. 11:15:12
slowMotion 2018.03.08. 11:47:33
archive.is/20151119105209/vaol.hu/hirek/halalos-tartalyrobbanas-repcelakon-kilenc-aldozat-1262713
Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.03.08. 12:30:18
Dr. Fotos 2018.03.08. 13:03:50
Vittore. 2018.03.08. 13:18:58
Vittore. 2018.03.08. 13:19:36
kaskala 2018.03.08. 13:23:11
Vittore. 2018.03.08. 13:24:08
lutria 2018.03.08. 13:39:25
Így ki lehet hagyni a történetből az olajtársaság felelősségét vagy csak gázfelhőt maga után húzó robogó tartálykocsi nem lett volna elég látványos?
A gugli elleni pert meg láthatóan elvesztette...
citrix 2018.03.08. 13:47:44
2018.03.08. 15:01:46
Kedves bircám, három évvel vagyunk Franco után. Akkoriban Espana még nem komondottan volt liberális (talán ma sem az), úgyhogy ez elég durván mellément. De egyet se aggódj ecsém, nem az eszedért szeretünk.
2018.03.08. 15:03:50
2018.03.08. 15:04:23
Circus 2018.03.08. 19:35:21
Utánanéztél valaha Spanyolország XX. századi történelmének?
Franco tábornok rendszerének, illetve haverjainak (a kis bajszos osztrák, meg az olasz újságíróból lett pojáca).
Segítek egyszerűsíteni - akkortájt a spanyolok még erősen nyögték a Franco tábornok katonai diktatúrája által irányított jobboldali (nem írok fasisztát, de majdnem) királyságot.
Liberalizmus a környéken nem volt.
De nem baj, böfögjél meg okádjál csak fasságokat, troll barátom, ahogy szoktad.
maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.08. 19:51:08
A liberális rontást már az idős Franco elindította. 1969-től, amikor kinevezte az ultraliberális Juan Carlos kishercegecskét utódjának. Franco annyira rettegett a kommunizmustól, hogy kisebb rosszként a liberálisokra voksolt.
Kovi1970 2018.03.09. 09:19:26
Nem lehet könnyű neked mostanában...
maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.09. 10:49:17
Nem volt az.
Kovi1970 2018.03.09. 11:16:21
Te még Francónál is "konzervatívabb"vagy (érstd Mussolinitől kicsit jobbra?) ? :)
Emide Buda 2018.03.09. 12:30:23
Reactor 2021.12.01. 18:47:02
Kapitalizmus, szeretem?