Utólag könnyű okosnak lenni...

2016. november 18. 11:43 - Al

Föld megnyílik, út eltűnik - döbbenetes fotók

japan_ut.jpg

A japán Fukuokában a lakosok egy szép novemberi kedden arra ébredtek, hogy eltűnt egy jókora szakasz az ötsávos útból. Az önkormányzat egy hét alatt teljesen helyreállította a kárt, azaz eltüntették a 27 méter széles és 15 méter mély krátert, visszaállították 800 háztartásban a közműszolgáltatást. A példártékű teljesítményt egy döbbenetes fotógyűjteménnyel ünnepeltük.

london_luk.jpg

Ez a londoni kávézó előtt keletkezett lyuk elég kicsike, de ahhoz pont elég volt, hogy egy óvatlan hölgy gyermekével együtt eltűnjön benne. Ez aztán az élmény...

manc_hole.jpg

Manchaster egyik legforgalmasabb főútvonala tavaly nyáron azt mondta: ELÉG VOLT!

baltimore.jpg

2014 tavaszán egy Baltimore közeli városkában a heves esőzések után az egyik sáv hirtelen egy szinttel lejjebb találta magát...

guatemala.jpg

Az Agatha művésznávre hallgató tróposi vihar Guatemala Cityben 2010-ben nem végzett félmunkát... Majdnem 100000 embert kellett kitelepíteni a környéken.

caracas.jpg

Ugyanabban az évben Caracasban egy folyó ennél mértéktartóbb volt: mindkét útnak csak a felét harapta ki, hogy azért lehessen még közlekedni.

goodyear.jpg

Kapli nélküli munkabakancs, Goodyear talprögzítéssel. Mindössze 14515 Ft. 

 

kina_teherauto.jpg

Ez bizony rosszul esett Kínában, 2013-ban...

montreal.jpg

Szintén ebben az évben Montreálban ez a csinos kis markológép még fekve is elfárt ebben a jókora kátyuban.

pamela.jpg

Pamela Knox az ohioi Toledóban épp várja, hogy kiszabadítsák. 2013, július.

hunan.jpg

Különleges geológiai vizsgálódások Kína Hunan tartományában 2013-ban.

guangdong.jpg

Szintén Kína. Guangdong tartományban új kocsimosó nyílt, 2008.

domino.jpg

Kínai óriásdominó. Anhui tartomány, 2009.

madras.jpg

Az indiai Madrasban váratlanul egy jókora medence fogadta a helyieket a híd közepén 2004 karácsonyán - nem épp strandszezonban...

san_diego.jpg

Ez a nem mindennapi szakadék San Diegóban jött létre 1998 február 24 és 25 között. 

german.jpg

2009-ig a német Nachterstedt egy kis tóparti paradicsom volt. Akkor azonban a régi bányakürtőbe felöltött tavacska alatt valahogy megindult a föld, ami több tóparti nyaralót is magával vitt.

pole_nord_red.jpg


Pole Nord piros téli kabát. 8999 Ft.

lisbon.jpg

Egy obeliszkké változott busz Liszabonban, 2003-ban. Az okokat máig sem sikerült felderíteni.

poland.jpg

50 méter széles, 10 méter mély lyuk a közúton Lengyelország déli részén, 2012-ben.

jilin.jpg

2011, Kína, Jilin. Egyszer csak eltűnt egy teherautó. Az utasok szerencsére túlélték, az okokat nem derítették fel.

libya.jpg

A Kadhafi kormányerői ellen intézett légicsapások eredménye ez a hatalmas kráter Tripoliban, 2011-ben. A munkások ruhája nem tűnik vízállónak.

zserbo.jpg

Zserbó tetejéről ismerős ez a jelenség, mikor vágni próbáljuk. Kína, 2007.

paseo.jpg

A tengerparti Paseo Nuevo útját egy vihar rongálta meg 2008-ban.

gallipoli.jpg

2007-ben Gallipoliban egy földalatti barlangrendszer tárult fel, amikor beszakadt az út. Nem történt személyi sérülés.

guatemala_1.jpg

2007, Guatemala. Ha Verne Gyula itt járt volna, ihletet kapott volna az "Utazás a Föld középpontja felé" című könyvéhez.

puma-amsterdam.jpg

Puma Amsterdam Mid S3 SRC Védőbakancs. 31350 Ft.

 

 

owning_mills.jpg

2004, Owning Mills. Az utasok sokkos állapotba kerültek.

baltimore_1.jpg

Baltimore eső után, 2012.

guangzhou.jpg

Kína déli részén, Guangdzhou tartományban egy metróépítés okozott gondot 2012-ben. Itt épp a helyreállításon dolgoznak nagy erőkkel.

chicago.jpg

2013, Chicago. Túl sok volt az eső.

australia.jpg

Egy ugrással áthidalható szakadék Ausztrália harmadik legnagyobb városa, Brisbane közelében. 2011.

tenerife.jpg

Kedélyes sétának indult Tenerife szigetén. 2009 novembere, Palo Blanco.

gb.jpg

Munkában az Északi-tenger Nagy-Britannia partjainál. Éveken belül akár falvak is eltűnhetnek az erózió miatt.

firenze.jpeg

Firenze. Segítség, süllyedünk. Idén májusban készült a fotó.

france.jpg

A francia Noirmoutier szigetre vezető út már világhírű, köszönhetően az odavezető autóútnak, amin naponta csak kétszer lehet átkelni.

 

Tetszett? Akkor kérünk egy nagy LIKE-ot! 

 

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://iparikatasztrofak.blog.hu/api/trackback/id/tr3711971150

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pestabácsi 2016.11.18. 12:35:16

Nna, ez mán aztán gödör!

jobs 2016.11.18. 23:18:36

Ez nem semmi!!!!!!!!!!!!!

Al 2016.11.19. 08:19:12

Demszky dudálhat. :)
Utólag könnyű okosnak lenni...
süti beállítások módosítása