Az "Öreg 97-es" gyorsposta járatnak az volt a híre, hogy mindig pontos. Ezért is volt különösen kínos, hogy 1903 szeptember 27-én már egy órás késéssel hagyta el Washingtont. A személyzet, az élen a 33 éves Steve Broady mozdonyvezetővel őrült tempóban száguldott a veszélyes állványhíd felé, hogy utolérjék magukat. Természetesen tragédiával végződött a nagy sietség, de legalább született egy country sláger, ami beírta magát a zenetörténetbe.

Hamar a popkultúra részévé vált

Nem tudjuk, miért, de az 1102-es Baldwin gőzmozdony húzta szerelvény aznap csak egyórás késéssel tudott elindulni Washingtonból. Joseph A. Broady mozdonyvezető (akit a barátai csak Steve-nek hívtak) azt az emberfeletti feladatot kapta, hogy a késést behozva, a menetrend szerint érkezzen meg a Kentucky állambeli Spencerbe. Az őrült ötlet hátterében az állt, hogy a vasúttársaságnak szerződése volt a postával, miszerint minden perc késésért büntetést kellett fizetniük. Az "Öreg 97-es" vezetőin ezért mindig hatalmas volt a nyomás, hogy tartsák a menetrendet.

Hosszú és nehéz út állt a szerelvény előtt

A Baldwin Locomotive egyik gőzmozdonya

A szerelvény 17 fős személyzettel indult útnak, amihez a virginiai Lynchburgben még egy személy csatlakozott. A mozdony, ami aznap az "Öreg 97-est" húzta, mindössze 1 hónapja került ki a pennsylvaniai Philadelphia Baldwin Locomotive gyárából, tehát kiváló állapotban, az ereje teljében volt.

Az egyik állomás ma

A virginiai vasútvonal azonban meglehetősen veszélyes volt akkoriban, meredek lejtőkkel, éles kanyarokkal. Monroe-ban Broady azt az utasítást kapta, hogy mindenképpen hozza be a késést. A Monroe-Spencer útszakaszt hivatalosan 4 óra 25 perc alatt kellett teljesíteni, 63 km/h átlagsebességgel. Ahhoz, hogy a késést behozzák, legalább 82 km/h sebességre kellett felgyorsulniuk a veszélyes szakaszon.

Az utolsó állomások

Az állványhíd környéke

A helyszín ma az egykori vasútvonallal, "x" jelöli a baleset helyét.

A végzetes állványhíd

Így érték el a 14 méter magasan húzódó Stillhouse állványhídat. A híd előtt közvetlenül egy kanyar volt, amit Broady túl nagy sebességgel próbált bevenni, így a szerelvény egyszerűen lerepült az állványhídról, bele az alatta húzódó szakadékba. A becsapódás után rögtön tűz ütött ki, ami gyorsan terjedt tovább egyik fakocsiról a másikra. 

A roncsok

A személyzet 9 tagja azonnal meghalt, 2 további pedig később halt bele a sérüléseibe. Akik megmenekültek, azok többnyire annak köszönhették a szerencséjüket, hogy még időben leugrottak a kisiklott szerelvényről. A szállított csomagoknak csak elenyésző része maradt épen, túlélte viszont a balesetet egy csapat kanári, akiket egy hatalmas ketrecben szálítottak dél felé. A helyszínre siető szemtanúkat a lángoló roncsok között egy nagy csapat sárga és zöld madár képe fogadta, akik ijedten rebbentek fel törött ketrecükből.

Korabeli férfimagazin címlapja, Broady elképzelt portréjával

Broadyt a visszaemlékezések szerint még élve húzták ki a lángoló mozdonyból.

"A bőre feketére perzselődött. Nem tudott beszélni. Az emberek a nevét kérdezték. A mellkasára mutatott, és elővette a tárcáját. Röviddel ezután meghalt."

- emlékezett vissza 1994-ben az akkor 100 esztendős Herman Lester.

Ma is látható a tábla, ami emléket állít a helyszínen

A Southern Railway 10000 dollárt fizetett az áldozatok hozzátartozóinak, de Broady családjának egyetlen fityinget sem, mivel őt okolták a balesetért. Ennek ellenére Saltville-ben, a férfi szülőföldjén Amerika egyik hősének tekintik a balszerencsés mozdonyvezetőt, és a sírjára emlékművet emeltek.

A nagy klasszikus, Johnny Cash előadásában