Voltaképpen csoda, hogy a black friday death toll még csak 10 halálesetet mutat 2006 óta, hiszen a nevezetes napon rendre kicsúszik az irányítás a boltok biztonsági személyzetének kezéből. Van. hogy csak a paprikaspray bújik ki a kabátzsebből, de az is előfordul, hogy az árufeltöltőt egyszerűen agyonnyomja a tömeg. Miután a bolt ajtaját betörték, természetesen.
Ha Walmart dolgozó vagy, és black friday hajnalán arra leszel figyelmes, hogy az odakint várakozó többezres tömeg nyomja befelé az üvegajtót, mert már nem tudnak további 5 percet várni a nyitásig, eszedbene jusson, hogy megpróbáld visszatartani őket. Számtalan eset bizonyítja, hogy a szupermarketek bejáratát sajnos nem úgy tervezték, hogy ellenálljon ekkora nyomásnak. Ennek ellenére az amerikai boltok vezetői minden évben újra megkísértik a sorsot, amikor a Hálaadás napja után következő első péntekre brutális akciókat hirdetnek meg, hogy a lehető legtöbb embert csábítsák a boltjaikba. Akik persze jönnek is, hiszen már jó előre szabadnapot vettek ki, hogy a népszerű, fegyveres népi sportnak hódoljanak.
Bajkál S3 szőrmés hűtőházi bakancs. CSAK 16 499 Ft.
2011-ben egy észak-carolinai Walmartban egy nő legalább 20 embert megsebesített, amikor
paprikaspray segítségével próbálta távoltartani a többi vásárlót az általa kiszemelt termékektől.
A helyszín
A megvadult amazon nyilván a gyermekeiért küzdött, hiszen Xbox játékkonzolt, Wii videojátékokat és Bratz babákat és háromkerekű biciklit szerzett ezzel a stratégiával. A hölgy minden gond nélkül eljutott a kasszáig az áruval, miközben a bolt több részlegében is pánik tört ki, mert több vásárló ideiglenesen elvesztette a látását, valamint súlyos bőrirritáció és köhögés lépett fel náluk. A belevaló családanya hazatért szerzeményeivel, majd rövidesen feladta magát a rendőrségen.
Babákért is megy a harc
Ugyanebben az évben az arkansasi Little Rock városában verekedés tört ki a helyi Walmartban a 2 dollárra leakciózott, limitált kiadású waffelsütőkért.
Látszik, amint az egyik hölgy 4 db sütővel győztesen kerül ki a harcból
Amikor a Hollister bejelentette, hogy csatlakozik a fekete pénteken éjfélkor kinyitó boltok sorába, a ruházati bolt kedvelői Amerika szerte ünnepeltek. Azt azonban elfelejtették közölni, hogy az akcióban nem minden egyes boltjuk vesz részt. Így történt, hogy a new york-i Hollister előtt várakozó tömeg, akik az egész estét ott töltötték, éjfélkor rádöbbent, hogy még további 10 órát kell a bolt előtt tölteniük a nyitásig. Ekkor fogták magukat, és hazamentek, hogy a reggeli sorbanállásig még alhassanak pár órát.
Nem, ez itt csak a vicc helye volt,
hiszen ehelyett természetesen betörték az ajtókat, és egyszerűen kifosztották a boltot.
A vásárlóknak nem volt kedvük viccelni.
Jimbo, a Black Friday egyik leghíresebb áldozata
A legemlékezetesebb azonban a 2008-as long islandi eset, amikor egy áruházi dolgozót agyonnyomott a megvadult tömeg. A Walmart előtt hajnali 4-kor már többezres tömeg várta a nyitást, ameddig még 1 óra hátra volt. Háromnegyed 5 környékére a tömeg már ütemesen azt skandálta, hogy "nyomjuk be az ajtót", és a szavakat tettek is kísérték. Odabentről 6 áruházi dolgozó próbált meg ellentartani az üvegajtónak feszülő többezres tömegnek, de nem sikerült sokáig: 4:55-kor betörték az ajtót. Az üvegajtót tartó munkások között volt a 35 éves Jdimytai Damour is, akinek csupán erre a karácsonyi szezonra volt ideiglenes munkaszerződése a Walmartal. A "Jimbo" néven ismert dolgozó arra lett figyelmes, hogy a tülekedésben egy 8 hónapos kismama megsebesült. A férfi a segítségére sietett, de a boltba özölő tömeg a földre rántotta, és rövidesen szívrohamot kapott.
“Amikor azt mondták nekik, hogy el kell hagyniuk az üzletet, mert egy dolgozót megöltek, az emberek kiabálni kezdtek, hogy ‘Hajnal óta sorban állok!’ és folytatták a vásárlást.”
– mondta egy szemtanú. A Walmart egészen 2015-ig vonakodott kifizetni a haláleset miatt megítést 7000 dolláros bírságot.
A sorbanállás kultúrája
A Black Friday halálesetek leggyakoribb oka egyébként a lövöldözés és az autóbalesetek - utóbbiakat többnyire a kialvatlanság okozza.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Emide Buda 2017.11.24. 16:47:20
Ez hölgy? A legnagyobb jóindulattal sem!
erkölcsi hulla 2017.11.24. 17:10:28
Alex Lavour 2017.11.24. 19:03:18
maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.11.24. 19:26:17
2017.11.24. 20:24:10
Az nem kismama volt, hanem egy szimpla nőstény.
Egy beteg barom állat, aki mohóságában kockáztatta a a gyerek egészségét.
Jossarian 2017.11.24. 21:06:30
Balogh Zsolt · http://vonattal-termeszetesen.blog.hu/ 2017.11.24. 21:52:57
csalezlopez 2017.11.24. 22:54:02
BiG74 Bodri 2017.11.25. 00:16:27
Alick 2017.11.25. 00:36:24
Magyar Gábor6817 2017.11.25. 06:24:42
Judit Éva 2017.11.25. 08:16:39
Pestabácsi 2017.11.25. 09:03:11
A blogokat egyébként nem az Index írja, csak biztosítja a felületet külsős szerzőknek.
geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.11.25. 13:49:23
Van még itt is videó:
www.penzcentrum.hu/vasarlas/tomegverekedes-az-aruhazban-egymast-tapostak-a-vasarlok-a-lapostevekert-video.1061569.html
Wildhunt 2017.11.25. 14:24:54
sztewe · http://sztewe.deviantart.com/ 2017.11.26. 09:28:40
Varnyu 2020.08.10. 13:39:50
Reactor 2021.12.01. 05:10:45