Utólag könnyű okosnak lenni...

2017. január 21. 18:48 - Al

Hogy élték ezt túl a harmincas években?

foto_empire1.jpg

1939 őszén a photoshop még nem volt népi sport. Szeptember 20-án Manhattan közepén 11 ember  valóban felmászott  260 méteres magasságba, a befejezéséhez közeledő Rockefeller Plaza 69. emeletén levő gerendára, hogy ott fotózkodjon. 

foto_rock1.jpg

Egy fotó, ami történelmet csinált, de azóta is etikai kérdéseket vet fel.

foto_rock3.jpg

Kis pihenő.

A munkásoknak erre nem csupán engedélyük volt, hanem egyenesen az építtető tudtával és szándékával zajlott az életveszélyes mutatvány, aki marketing célokra kívánta felhasználni a világ mai napig egyik leghíresebb fényképét. Nem bízták a véletlenre a dolgot: több fotóst is meghívtak, és több felállásban is fényképeztek: a klasszikus fotón a munkások az ebédszünetet élvezik, esznek, isznak, cigarettáznak, újságot olvasnak, de készült olyan is, ahol az életveszélyes magasságban jóízűen szundikálnak, vagy szemtelenül integetnek a fényképésznek.

foto_rock2.jpg

Megcsináltuk!

albatros_banner.jpg

78 évvel a nevezetes pillanat után a fotómodellek és a fotós kiléte még mindig kutatás tárgyát képezi. A fotó pár nappal az elkészülte után a The New York Herald Tribune lapjain jelent meg először. Azóta rengetegen próbálták kideríteni a titkát, kezdve azzal, hogy egyáltalán igazi-e, vagy csak fotómontázs. Legutóbb egy ír testvérpár Men at lunch című dokumentumfilmje eredt a titok nyomába.

Men at lunch. Számtalan család kereste fel a film készítőit, azt állítva, hogy a fotón az ő édesapjuk, nagyapjuk szerepel. A feltételezések szerint a legtöbb munkás Írországból érkezett, de svéd, mohawk indián és szlovák férfiakat is véltek már felismerni a képen. (A hagyomány szerint a szlovák férfi, Gustav Popovic - a képen a jobb szélső - küldött is haza egy ilyen fotót otthon maradt feleségének a következő szöveggel: "Ne aggódj, drága Mariskám, ahogy látod, az üvegem még mindig velem van.")

Azt azonban kevesen tudják, hogy a nagy fotó valójában nem volt már teljesen forradalmi ötlet ekkor. 9 éve az Empire State Building építésekor Lewis Hine fotográfus ugyanis már több ilyen vakmerő beállítást kipróbált, annak dacára, hogy a 102 emeletes épület felhúzása a hivatalos statisztikák szerint (is) 5 ember életébe került, és ezek a halálesetek biztonsági felszereléssel megelőzhetőek lettek volna.

fonto_empire5.jpg

Az Empire State Building építése, Lewis Hine fotóin.

foto_empire10.jpg

Épül már a nagy mű. 42 évig volt az USA legmagasabb épülete.

foto_empire11.jpg

A fotósnak se volt tériszonya.

foto_empire12.jpg

3400 munkás dolgozott olyan körülmények között, amit senkinek se kívánnánk.

foto_empire2.jpg

Napi 15 dollár volt a fizetés a nyaktörő mutatványokért.

foto_empire3.jpg

A felhőkarcolók egyébként nem az építőipar legveszélyesebb területe. Vasútvonalak, hidak és csatornák építése általában nagyobb emberáldozattal járt.

foto_empire4.jpg

Szintén 1930-ban készült el a Chrysler Building, megelőzve az Empire State Building-et. 11 hónapig volt az Egyesült Államok legmagasabb épülete. A hivatalos statisztikák szerint az épületen dolgozó 3000 munkás közül senkit nem ért halálos baleset.

foto_empire6.jpg

A harmincas évek gazdasági válsága is hozzájárult, hogy a munkásokat nem becsülték sokra.

foto_empire7.jpg

A korszakban körülbelül az emberek negyede munkanélküli volt. Örült, aki egy építkezésen munkát kapott.

foto_empire8.jpg

Vasmunkás az Empire State Building építkezésén.

foto_empire9.jpg

Adjunk hálát, hogy az automata zuhanásgátlók, munkaövek, testhevederek, kikötőkötelek és karabinerek korában élünk!

 

Érdekes volt? Akkor kérünk egy nagy LIKE-ot!

38 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://iparikatasztrofak.blog.hu/api/trackback/id/tr8012140771

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Emide Buda 2017.01.22. 18:23:51

Nem voltak tériszonyosak, az biztos!

'it's cool to know nothing' 2017.01.22. 19:02:38

Kisuvickolt félcipőben munkások? Nane!

Zsíros Bödön 2017.01.22. 19:10:40

@'it's cool to know nothing': akkor még adtak magukra valamit a férfiak, manapság gáznak veszik sok helyen, ha mindig elegánd valaki :/

Void Bunkoid 2017.01.22. 19:15:02

@'it's cool to know nothing': ne feledd, ez egy elég durva publicitást kapott fotózás volt, és itt bizony meg kellett jelenni.

Ez ma is így szokott lenni a mindenféle multis excelgyárakban, hogy ha bármilyen amerikai kisebb céges kisisten/tévé/hírportál/Szíjjártó Péter/bárki FONTOS meglátogatja a céget, akkor az excelb*szó, amúgy pizzafoltos pólóban és baccpapucsban dolgozó telefonos ügynökökkel is felvetetik a legszebb vasárnapi ruhájukat, hogy kifele úgy tűnjön, hogy ez mekkora elit értelmiségi überszínvonalas munkahely.

Mdavid89 · http://iranynewyork.hu 2017.01.22. 19:19:13

Ha már Manhattan és építőmunkások, itt van még jó sok kép az első New York-i felhőkarcolók építéséről: 548oranewyorkban.blog.hu/2012/03/22/igy_epultek_ok

Az igazi Török Szultán 2017.01.22. 19:23:41

A híres kép szerintem fotómontázs. A többség lábfeje nagyon hasonló pozícióban van, ugyanis lent volt a talajon a fényképezés pillanatában. Egyiknek még a cipője is behajlik, ahogy támaszkodik a talajra. Az acélgerenda lent volt a talajon, ráültek, de a talpukat lent hagyták a talajon, és ez látszik. Van olyan, aki a sarkát feltette az acélgerenda aljára, de a cipőjének az orra lent van a talajon, jól látszik, ahogy a cipő meghajlik. Egyik-másik előre is van dőlve. Ha valóban így ülne és a lába lógna a levegőben, előreesne.

Lefényképezték őket a talajon, körbevágták, rátették egy másik fotóra, és ismét lefényképezték.

halaloszto 2017.01.22. 19:39:48

Hiányolom hogy nincsenek megemlítve a Mohawk indiánok, akik jelentős részét adták a melósoknak, és kb genetikusan nincs tériszonyuk.

ogli dzsí 2017.01.22. 20:02:33

Tegyük hozzá, hogy a jó minőségü fotóhamisítás a fotózással egy idős. Ezekkel a képekkel egy időben, vagy a háború idejéről, vagy éppen a holokausztról is publikáltak olyan fotókat, amikről kiderült hogy hamisítványok.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2017.01.22. 20:15:11

@Az igazi Török Szultán: Megnézted a képet? Ahol a tag a gerendára rakja a lábát ás a cipő meghajlani látszik a mellete ülő faszinak érdekes de kb 15-20 cm-rel lejebb van a lába! Hogyis???
Amúgy lehet hamisítvány ettől függetlenül. Csak az érveled szar.

- duplagondol 2017.01.22. 20:17:44

Valahol azt olvastam, hogy Sztálin a harmincas években meghívta a Szovjetunióba a New York-i felhőkarcolók építőit. Hamarosan persze kiderült, hogy túlontúl is öntudatosak, így eltüntette őket - a történet viszont számomra elég hihetetlenül hangzik.

Jakab.gipsz 2017.01.22. 20:23:55

A magasban dolgozást meglehet szokni, más összpontosítást igényel, (nincs ábrándozás és automatizmus) munka végzés közben. Az az érdekes benne, hogy nehéz megszokni, de el lehet felejteni, néhány év múlva. Tehát mindenki fél az elején, kicsit vagy nagyon, én qurvára féltem, aztán észre sem veszed a magasságot, de ha kiesel belőle pár évre, minden elölről kezdődik.

draft22 2017.01.22. 20:30:54

Semmilyen hamisítás nem kell egy ilyen képhez (persze akár montázs is lehet). Az emberek valószínűleg 1-1,5 méterrel ülnek egy padozat felett, a látószög jó megválasztása a kulcs. Hasonlókat csináltunk anno az iskolai fotós szakkörben is. Ha megnézitek mindhárom képet, nagyon hasonló pozícióból csinálták a fém sodronykötél csomói árulkodnak.

ogli dzsí 2017.01.22. 20:38:19

Különben tökmind1, hogy hamisítvány-e.

Tény, hogy a magasépítkezéseken még máig sok a kézi meló, tehát valaki volt ott, ha nem is ezek a börtöntöltelékek.

S az is tény hogy bárki volt ott respect neki mert én egy 7emeletes panel tetején se megyek ki a szélére, s közben összefosom magam.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2017.01.22. 22:14:22

@draft22: Nekem is ez jutott eszembe, valószínűleg a fotó alatt egy centivel már ott az épület teteje.

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2017.01.23. 02:19:13

Ezek az emberek alatt biztosan nem volt több száz méter, ahogy a fotókon tűnik, hanem legfeljebb 4-5 méter. Ergyszerűem csak úgy komponálták a képeket, hogy ne lehessen látni az alattuk lévő szintet. Híres és tipikus példa erre Harold Lloyd némafilmes komikus híres, órás jelenete is, amit ugyanígy vettek fel. Egy magas épület tetején filmeztek kifelé, és a filmen tényleg úgy tűnik, mintha Harold alatt semmi sem lenne, miközben az órába kapaszkodik. Bővebben: silentlocations.wordpress.com/2012/02/29/how-harold-lloyd-filmed-safety-last/

Kicknick 2017.01.23. 09:20:03

@Noname Cowboy: nagyjából ez úgy lehet hogy eredetileg is 20 centivel a talaj fölött volt a gerenda...

Az igazi Török Szultán 2017.01.23. 09:33:28

@Noname Cowboy: Amelyik láb "lejjebb"van, az valójában előbbre van. Volt aki maga alá húzta a lábát, és a sarkát feltette a gerenda peremére, és volt aki kitette maga elé. És mivel a fotós nem vízszintesen fényképezett, hanem lefelé nézett az optika, ezért az előbbre nyújtott láb most neked "lejjebb" van.

brmbolec 2017.01.23. 10:46:00

Az acélsodrony mind a három képek kb ugyanazon a helyen van, de a háttér házak nem ezt mutatják. PL a képek bal alsó részében lévő félgömb kupola picit vándorolgat.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2017.01.23. 11:48:07

HÁBORÚS ÉGBEVÁGY

Laposkúszó partizánok
Mindig földközelben lőnek,
Én ilyenkor égbe vágyok
Toronydarukezelőnek.

Az igazi Török Szultán 2017.01.23. 15:05:02

@brmbolec: Pontosan. A sodrony ugyanaz, ugyanabban a szögben látszik, de mélyben a házak "elmozdulnak" hozzá képest. Mivel több kép készült, - a kajálós, a fekvős - a háttérnek kiválasztott fotót nem pontosan ugyanúgy illesztették mögé. Erre nem ügyelt a mester.

fátum 2017.01.23. 15:16:31

Nem igazán értem miért kellene fotómontázsnak lennie? Ezek az emberek építették fel ezeket az épületeket. Nap mint nap voltak ilyen helyzetben. A kép persze megrendelésre készült, beállított kép.
Valahol olvastam, hogy 2-3 emeletenként beépítettek deszkákkal egy-egy szintet, így aki nem "kifelé" zuhant azt néhány méter esés után felfogta. Ettől persze még nagyon veszélyes volt, de az hogy a Chrysler Building építése során 3000-ből egy munkás sem halt meg jelzi, hogy odafigyeléssel meg tudták oldani.

cardiobascuralis 2017.01.23. 17:54:05

@Az igazi Török Szultán:
Ja, mert azt olyan egyszerű lett volna megcsinálni...
Tudsz még hasonló méretes ökörségeket?

cardiobascuralis 2017.01.23. 18:01:09

@Az igazi Török Szultán:
Hát talán kicsit még gyúrnod kéne fizikára, és akkor nem írnál ekkora ökörségeket.

Az igazi Török Szultán 2017.01.23. 20:20:13

@cardiobascuralis: ... szerinted amit én írok a ökörség. Oké, de hol vannak az érveid? Én leírtam az én érveimet. Lássuk a tieidet...!

cardiobascuralis 2017.01.24. 02:19:27

@Az igazi Török Szultán:
Fényterjedés, látószögek, perspektívák stb.
Ha az objektíven mozdítasz 1 fokot, az a közel lévők esetében szinte láthatatlan, de egy távoli tárgy látszólagos elmozdulása már bizony elég nagy.
Mondtam: lapozgasd a fizikakönyvet. Persze megterhelőbb, mint idióta összeesküvés-elméleteket kitalálni és hajtogatni folyamatosan.

a nemzet fogatlan provokátora 2017.01.24. 10:29:37

@Az igazi Török Szultán: Állítólag a képen látható valami a Big Foot. Mr Patterson Super 8-ra készített egy néhány perces filmet róla,eebből van az általam belinkelt kép.
Sokan hamisítványnak tartják. Mások a mozgásra hivatkozva kizárják, hogy egy jelmezbe bújtatott ember lenne..

a nemzet fogatlan provokátora 2017.01.24. 10:31:18

@Az igazi Török Szultán: Állítólag a képen látható valami a Big Foot. Mr Patterson Super 8-ra készített egy néhány perces filmet róla,ebből van az általam belinkelt kép.
Sokan hamisítványnak tartják. Mások a mozgásra hivatkozva kizárják, hogy egy jelmezbe bújtatott ember lenne..

Az igazi Török Szultán 2017.01.25. 19:56:50

@a nemzet fogatlan provokátora: Így már tudom. Láttam, de igazából nem tudom. Én embernek látom, aki igyekszik úgy mozogni, mintha nem ember lenne, de ez csak a véleményem. Nem tudom.

David Bowman 2017.03.27. 19:32:34

A két legveszélyesebb munka a favágó, és a belvizi hajós. Na meg az ipari búvár, de az nem is munka, inkább az öngyilkosság egy elnyújtott módja.
A Golden Gate híd alá milió $okért húztak leesésvédő hálót.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2017.03.28. 09:34:38

@David Bowman: ;-)
Szerintem a legveszélyesebb munkakör a kannibálok között tevékenykedő jó húsban lévő misszionáriusé, bár a fegyvert lelkiismereti okokból nem használó krokodilvadászé se piskóta... :)

Bicepsz Elek77 2017.05.30. 18:21:52

1, A napi 15 dollar(1930) az mai erteken 200 dollar(2017)kb. ami szep penz
2, A munkanelkuliseg nem mindenkit sujtott egyenletesen, hanem foleg a gyaripart sulytitta. Az ipari alpinistakra mindig is szukseg volt es nagy volt rajuk a kereslet akkoriban is. Akarki nem maszkalt csak ugy fel egy ilyen epitkezesre
3, Tuti, hogy kamu. Odamontiroztak egy hatterkepet. Marcsak az eros szelek miatt sem lehetne csak igy flangalni olyan magasan. Persze sohsem arulnak el, hogy kamu.
4. A hivatalos statisztikak szerint.... Ez jo. Nagyon angolszaszokra jellemzo..
Utólag könnyű okosnak lenni...
süti beállítások módosítása