Utólag könnyű okosnak lenni...

2017. március 02. 15:58 - Al

A történelem legkülönösebb felvonóbalesetei

lift7.jpg

Lifttel balesetet szenvedni számtalan módon lehet. Az embert becsípheti az ajtó, beragadhat, nagy ritkán leszakadhat vele a fülke, de az is előfordulhat, hogy lezuhan az akna mélyére, ha a fülke valamiért nincs a helyén. A történelemben mindegyikre találunk példát bőven - sőt!

Inkább lépcsőzni, mint sokadiknak bepréselődni és túlterhelni a liftet -ez egy aranyszabály, amit már 1903 óta megtanulhatott, aki akart, más kárán. A Pennsylvania Electric Mechanical intézetében az 5-6 emeleten tartott bálra igyekeztek a vendégek. A 12 fős liftbe 17-en zsúfolódtak be (sok jó ember kis helyen is elfér), majd indultak volna felfelé, ehelyett azonban rájuk szakadt a liftakna felső része, a gépház, a motor és a kötélzet, teljesen összezúzva a liftfülkét. 4 ember veszett oda.

lift4.jpg

A gyilkos lift

A liftajtók közé ragadással kezdődő halálos balesetek sajnos elég gyakoriak a felvonóbalesetek között. A leghíresebb ezek közül talán James Godfrey Chenault 1995-ös esete. A bronxi Kingsbridge Welfare Center irodaházában a liftben utazóknak feltűnt, hogy a lift ijesztően gyorsan halad felfelé, ezért megállították a második emeleten, és Chenault "kitámasztotta" a liftajtót, hogy a bent lévő hölgyek épségben kiszállhassanak. Egyikük ki is jutott, de ekkor hirtelen elindult a lift. 

Chenault-t, akinek egyik lába bent, a másik pedig kint volt, lefejezte a lift.

Teste a második emeleten maradt, míg feje felment a kilencedikre a két bent rekedt utassal. Tragikus módon a liftet épp aznap szerelték.

lift1.jpg

A szerencsétlenül járt Hitoshi Christopher Nikaidoh doktor apjával

2003-ban Hitoshi Christopher Nikaidoh doktor hasonló esete borzolta a kedélyeket. A doktor Karin Leah Steinau nevű kollégájával várta a liftet a Christus St. Joseph kórházban. Az érkező liftbe a doktornő lépett be először, Nikaidoh követte, de őt a vállánál elkapta és becsípte a liftajtó. Steinau elmondása szerint a lift ezután olyan gyorsan indult felfelé, hogy nem volt ideje megtalálni az ajtónyitás gombot.

A doktort lefejezte a lift, Steinau pedig vagy egy órát töltött ott beragadva a levágott fejjel.

lift3.jpg

A híres 1945-ös repülőgép baleset

A liftfülkével zuhanási világrekordot Betty Lou Oliver állította fel 1945-ben, amikor egy repülőgép a nagy köd miatt az Empire State Building épületébe csapódott.

A liftkezelő nő épp a 75. emeleten járt ekkor, és onnan zuhant le a pincébe, szerencsére azonban a liftaknában felhalmozódott törmelék és a kábelek lassították a zuhanását, így csodálatos módon túlélte a rendkívüli zuhanást.

lift2.jpg

Betty Lou Oliver, az élő csoda

Isaac Jordan volt eddig az Egyesült Államok első és egyetlen kongresszusi képviselője, aki liftbalesetben vesztette életét. 1890-ben történt a következő eset, de még napjainkban is előfordul ilyesmi. A  férfi éppen hazaindult ohioi ügyvédi irodájához. Mikor a lifthez ért, felfedezte egy ismerősét, és hátrafordult, hogy pár kedves szót váltson vele. Jordan az ajtót már kinyitotta, míg beszélgettek, de a lift - megunva a várakozást - elindult lefelé nélküle. A képviselő ezt nem látta, mivel hátrafordult barátja felé.

Mikor elköszöntek, egyszerűen belépett az akkor már üres liftaknába, lezuhant és szörnyethalt.

lift5.jpg

Sherwood és Caroline Wadsworth

A liftben ragadás ma már szerencsére ritkán végződik halállal. A kilencvenes években azonban Georgia államban a privát lakásokba épített felvonókra nem volt semmilyen szabályozás. Így történt, hogy Wadsworth házaspár három emeletes házába olyan liftet szereltetett be, amin semmi vészjelző, vészhívó készülék nem volt. A házaspár nem akart lépcsőzni, érthető, hiszen a férfi 90, a hölgy 89 éves volt már. A szomszédoknak egyszer csak feltűnt, hogy nem látják Wadsworthékat a ház körül. Értesítették a rendőrséget, akik betörtek az otthonba, de ott csak a macskát találták.

Végül a két emelet közé beragadt liftben fedezték fel a két holttestet.

A pár 4 napja lehetett ott, a kimerültség és a magas hőmérséklet végzett velük. Ezt megelőzően 60 évet töltöttek együtt.

Vannak azonban happy endek is: 2011-ben egy 89 éves apáca 3 napos fogságot élt túl egy liftben.

Szerencsére volt nála víz, miután az elfogyott, az orvosságával próbálta csillapítani szomjúságát. 2005-ben egy kínai férfi ugyanennyi időt töltött egy liftben. Felhívta a lift falára kiírt telefonszámot, de mivel nem beszélt angolul, nem tudta megértetni magát a vonal túloldalán levő diszpécserrel, és még napokat kellett várnia.

lift6.jpg

2 ábra a WTC liftrendszeréről. A pontok a megállókat jelölik.

Minden idők legsúlyosabb liftbalesete szeptember 11-e tragédiájához kötődik. A World Trade Center összeomlásakor ugyanis legalább 200 fő lelte halálát a liftekben. A Liftes Blog egy érdekfeszítő cikkben fejti ki, miért is jártak különösen rosszul azok, akik a becsapódás pillanatában éppen lifteztek a 110 emeletes ikertornyok valamelyikében. A liftekbe ugyanis akkortájt szerelték be a door restrictor nevű biztonsági berendezéseket, amelyek azt hívattak megakadályozni, hogy a liftajtót belülről 10 cm-nél jobban ki lehessen nyitni, ha épp nincs az aknaajtó közvetlen közelében.

A liftek tetején levő vészkijáratokat is lezárták felülről: így kívánták megakadályozni, hogy az alkalmanként liftbe ragadó utasok maguk próbáljanak meg kimászni, ahelyett, hogy megvárnák a szakértő segítséget.

Csakhogy a biztonsági intézkedés csúfosan a visszájára fordult, és alig néhányan menekültek meg a liftben rekedt WTC dolgozók közül. Az USA Today összeállítása pontosan leírja a történteket liftes szemszögből. 21 ember jutott ki saját erejéből, 80-at engedtek ki olyan liftek, amik a repülő becsapódására az ajtók kinyitásával reagáltak, a tűzoltók azonban egy bent rekedt embert sem tudtak megmenteni.

Címkék: baleset lift WTC
28 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://iparikatasztrofak.blog.hu/api/trackback/id/tr212307369

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Emide Buda 2017.03.02. 16:48:53

Mostantól inkább gyalog!

Al 2017.03.03. 09:55:21

Azért felhőkarcolóban liftezni durva lehet, főleg, ha olyan magas, mint a WTC és akár többször is "át kell szállni".

Dr.Evet 2017.03.03. 10:11:47

Én egyszer 7 órára szorultam liftbe, éjjel. Volt ugyan segélyhívó, csak épp ember nem, aki a vonal végén lett volna..-)
Az volt a legkellemetlenebb, hogy pisilnem kellett és mikor reggel kiszedtek, eléggé egyértelmű volt, mi az a tócsa...

s3pooler 2017.03.03. 10:29:46

Az emlegetett esetek mind abból az időből származnak, amikor a mai biztosító berendezések még sehol nem voltak.
www.magyarlift.hu/leirasok-lift-felvono-tortenete

A WTC nél meg nem a lift volt a probléma, hanem az érkező relülők.

Amúgy a közúti közlekedés sokkal veszélyesebb mint a liftezés...

odamondó 2017.03.03. 10:35:39

Valahogy ha a wtc szóba kerül mindig akkor változtattak valamin ami rontotta a túlélési esélyt.

Larry SiIverstein 2017.03.03. 10:36:06

A libsiket különösen nem szeretik a liftek.

kissiú 2017.03.03. 10:44:21

Ha már aknába zuhanás: a szerző írhatott volna a Tétényi úti kollégiumi esetről is, és hogy miért nem lett meg a felelőse soha (mint sok más bűncselekménynek ebben az országban).
felvono.blogspot.hu/2012/02/liftaknaba-zuhanas.html

Sean MacTíre 2017.03.03. 10:55:07

Nekem ez nem allt ossze: "Chenault-t, akinek egyik lába bent, a másik pedig kint volt, lefejezte a lift. Teste a második emeleten maradt, míg feje felment a kilencedikre a két bent rekedt utassal. " Egy lab is kellett hogy legyen a fulkeben, valoszinu kar is, ha a feje es az egyik laba volt befele (azaz befele fordulva tartotta az ajtot). Kiveve ha a faszi Fer Egon volt a Tesz-Vesz varosbol. :)

pendinguser 2017.03.03. 11:43:51

@Sean MacTíre: Teszteld empirikusan. Várjuk a fejleményeket!

pendinguser 2017.03.03. 11:47:22

Amióta tudom, hogy a lifteket is ugyanazok a segédmunkások javítják akiket a az alvállalkozó alvállalkozója Moszkva térről szed fel havat lapátoni, azóta inkább lépcsőn megyek. Ennyit megtehetek az egyészségemért.

Duplaxiii 2017.03.03. 12:01:50

Vajon a wtc-s eset miért is lifttragédia?
Egyébként ha figyelembe vesszük a liftek számát a világon, az "utasszámot", akkor valójában nincs értelme semmiféle mérésnek, statisztikának. Pár egyedi eset volt, azok is jellemzően a régebbi korszakokból.
Ha ma ilyen történik, akkor az büntetőkategória.
Ahogy a légiforgalomban bekövetkező baleseteket és tragédiákat is azért látjuk döbbenetes nagynak, mert a bulvárnak ez a célja, úgy ez a poszt sem tájékoztat, hiszen akkor mellékelni kellene a mai, korszerű védelmi megoldásokat is.

SarahConnor 2017.03.03. 12:07:06

Mi egyszer egy órára ragadtunk a liftben az egyetemen a csoporttársaimmal. Beszálltunk, bezáródott az ajtó, de el már nem indult a lift, és többé semmire nem reagált, még a vészhívó sem működött. Szerencsére volt mobil, felhívtuk az egyetem központi számát és elmondtuk a portásnak, hol vagyunk pontosan, így azonnal jöttek, de nagyon sokat vacakoltak a szereléssel. Nem volt semmi bajunk persze, de az egyikünk annyira pánikba esett az első percben, hogy az az egy óra az ő nyugtatgatásával és csitításával telt. Szerintem ő azóta se jár lifttel :)

Duplaxiii 2017.03.03. 12:07:39

@pendinguser: És ezt honnan tudod? Ja, értem...
A liftes (és mozgólépcsős) dolog ma az egyik legszigorúbb és valójában túlszabályzott terüket, közvetlenül a BM alá van rendelve. Minden beavatkozás, javítás ellenőrzés dokumentálva van örökre.
Hogy te ki látsz szerelni, az egy dolog, de a felelősséget minden esetben a szerződött cég, vállalkozó vállalja, akik meg roppant szigorú előírások szerint kapnak csak engedélyt.
Ha te úgy gondolod, hogy egy engedéllyel rendelkező (valójában kiváltságos) vállalkozó (vállalkozás vezetője) pár ezer forint spórolás miatt 4-6 éve börtön és az engedélyét kockáztatja, hát furcsa világképed van.
(hogy ki kalapál, ki heggeszt, ki csavaroz az lényegtelen, arra máshol sem alkalmaznak többdiplomás mérnököket)

Duplaxiii 2017.03.03. 12:11:21

@Lenina Huxley:
Ez érthető, de sok más terület is van, ahol egy üzemzavar miatt valaki többet nem akarja az a "szolgáltatást". Libegő, repülés, hajózás stb.
De amit írtál annak semmi köze a "a történelem legnagyobb felvonóbalesetei"-hez...

Al 2017.03.03. 12:49:19

@Duplaxiii: Az élet általában nem igazolja az optimizmust. Érdemes utánajárni például a 2006-os japán esetnek (Minato Ward elevator accident ), ami után kiderült, hogy a Schindler a kilencvenes években egy rakat szoftverhibás liftet dobott piacra, amit gyanútlanul használtak az emberek. A szoftverhiba egy hanyag karbantartói munkával párosulva könnyen végzetes lehet - ezzel ők mit sem foglalkoztak, sőt, nem is tudtak róla, míg a baleset nyomán vizsgálódni nem kezdtek a házuk táján. És ez nem volt olyan régen. De ha valaki úgy véli, ma már nincsenek ilyen balesetek, érdemes csemegézni a belinkelt liftes blogon, amit szakértő ír.

impala 2017.03.03. 15:48:48

@odamondó: persze te nemnormális.
a usákok nemcsak két repülőt nyomtak a saját tornyaikba, még a lifteket is csapdává alakították, hogy biztosra menjenek. mintha nem lenne mindegy, hogy a liftbe hal meg valaki, vagy a tűz, esetleg a romok végeznek vele. már, ha ennek a fasz konteonak lenne bármi valóság alapja.

impala 2017.03.03. 15:51:23

amúgy szó eshetett volna a páternoszterekről.
azok az igazi gyilkosok.

odamondó 2017.03.03. 17:24:34

@impala: nyugodj le. Elvesztettél valakit ott?

Al 2017.03.03. 23:41:51

@impala: Szenvedélyesen érdeklődőknek ott a Liftes blog, a szerző kitér mindenre. Nekünk hely és idő hiányában ennyi fért bele.

SarahConnor 2017.03.04. 20:32:21

@Duplaxiii: nem tudtam, hogy csak akkor lehet hozzászólni, ha a történelem nagy felvonóbaleseteinek sorát tudom bővíteni... a bejegyzésben sok hétköznapi lifthasználattal kapcsolatos sztori van, nekem ez a legemlékezetesebb, megosztottam... ne haragudj, hogy zavartam köreidet!

(A fenti kommentek 80%-a szintén nem kapcsolódik a témához szorosan. Csak szólok.)

impala 2017.03.06. 08:20:02

@Al: annyira nem vagyok szenvedélyes :) a liftes topikról nem is tudtam.

Al 2017.03.07. 10:30:46

@Lenina Huxley: Köszönjük a sztorit. :) Szeretnénk barátságos hangulatot fenntartani itt a cikkek végén, meséljen mindenki, akinek van története. A szakértőkkel nem kell foglalkozni, én is mindig megkapom tőlük a beosztásomat.

SarahConnor 2017.03.07. 20:14:10

@Al: Köszönöm! Most találtam a blogra, és nagyon tetszik :) Gratula hozzá!

Adani 2020.06.23. 12:46:51

@impala:

Sztem épp az a legbiztonságosabb, beragadni nem lehet, aknába esni sem, csonkolni sem fog, mert ha kilóg valami belőle billen a deszka és leállítja a liftet. A legnagyobb magyarországi páternoszter baleset az volt mikor létrával szálltak be melósok és egymásra zuhant pár fülke, de ott se volt halálos baleset.

impala 2020.06.23. 13:22:19

én erre a 2017-es csevejre már nem is emlékeztem :)

egy időben sokat jártam a PKKB-ra egy ismerősért, aki ott volt gyakornok, és kábé hetente történt a súlyos vagy halálos baleset, mikor egy-egy idősebb embernek nem sikerült a beszállás, és félig kilógva kapta a következő födémet.

Adani 2020.06.24. 15:44:01

Halálos biztos nem volt, arról írtak volna a médiában, kisebb sérülések vannak ki és beszállás közben biztos, legrosszabb esetben orra esik, de csonkolni nem fog a födémnél van egy billenő deszka a fülke alján és tetején, a födémnél is ha valami útjában van és billen felfelé vagy lefelé megnyomja a vészleállító gombot. Még a bentmaradás sem veszélyes, a MÁV székházban lévő páterrel többször is körbementem meg a nagyvárad téri kardiológiai intézetben lévő 9 szintessel is, sok figyelmeztetés van, a legalsó és legfelső szintnél ,hogy szállj ki, de ha továbbmész rögtön ott van, hogy az áthaladás a váltótéren veszélytelen, látni lehet a bazi nagy kereket, ami mozgatja a fülkéket, többször körbementem már páternoszterrel nem veszélyes még így sem.

Halálos liftbaleset egyébként sem gyakori nálunk, elég szigorúak a magyar szabványok az EU-hoz képest is. 1998 körül volt egy liftaknába esés a Tétényi úti koliban, erről találtam a házi VHS archívumban is egy riportot a liftes blognak elküldtem és ki is rakták. Ott emberi mulasztás volt, ez később kiderült ,valaki kinyitotta kulccsal az aknaajtót és nem zárta vissza, nem kell nagy dologra gondolni egy mezei 3 vagy 4szög kulccsal is nyitható sok liftajtó. Tudnék én nektek olyan liftet is mutatni egy régi munkahelyről, amire felhúznátok a szemöldököt, közönséges szekrényajtók ajtóérintkező rossz volt kézzel kellett nyomva tartani, hogy menjen stb. De még ezek is biztonságosak hiába néz ki nem bizalomgerjesztően, a kötelező min 3. drótkötél, zuhanásgátló fék ( mechanikus, ha a fülke mozgása lefelé vagy felfelé átlép egy bizonyos határt kiold egy rugós fék, ill.egy másik fékrendszer a vezető sínhez rögzíti a fülkét. Innen már csak szerelő tudja oldani vagy a tűzoltók feszítővágóval) stb. itt is kötelező.

Lezuhanni mellesleg nem csak lifttel lehet, mozgólépcsővel is, hazánkban még nem volt halálos baleset ebből, külföldön már igen. Nálunk egyszer 90-es évek elején történt meg, hogy a déli pályaudvar metróállomáson valamiért nagy tömeg gyűlt össze és sokan neki indultak gyalog az álló mozgólépcsőnek is, amit elfelejtettek befékezni, és mikor már nagy tömeg volt rajta szabadonfutva elindult lefelé egyre jobban gyorsulva az alján sokan elestek és voltak kisebb zúzódások és törések ,de súlyos sérült nem.

@Al:

Még régebben volt egy külföldi márka asszem nem Schindler volt, ahol a hajtótárcsának volt tervezési hibája ha egy alkatrész eltört benne szabadonfutóvá vált. És akkoriban még sok régi liftnél a sebességhatároló ill. lezuhanásgátló mechanika csak lefelé működött felfelé nem, így ha nem volt a fülke leterhelve akkor felfelé lehetett vele zuhanni. Ugyanis az ellensúly úgy van méretezve, hogy kb. a fülke tömege és a megengedett terhelés kb. 40-50%-a legyen hogy minél kisebb energiával működjön a lift.
Utólag könnyű okosnak lenni...
süti beállítások módosítása