Mikor feljöttek a csatornából, olyanok voltak, mint a szellemek. Mindenüket fehér por borította. 10 munkásból 1 bírta csak egy évnél tovább a munkát. Akik odalent meghaltak, azokat a felszínen gyorsan elásták. Amerika legsúlyosabb, elhallgatott ipari katasztrófája.

 Ki ne emlékezne a Union Carbide nevére? (Mellesleg idén kenne 100 éves a vállalat, ha nem vásárolta volna fel a Dow Chemicals.) Hiszen a patinás óriásvállalat felel a Föld legnagyobb ismert ipari katasztrófájáért, a bhopáli tragédiáért.

Azt azonban kevesen tudják, hogy a bűnlistáján nem csak Bhopál, hanem az Amerikai Egyesült Államok legnagyobb ipari katasztrófája is szerepel.

Ez egy csendes, lassú, ám annál gyilkosabb katasztrófa volt.

A Kanawha folyó ma

1927-ben a Union Carbide úgy döntött, Alloey-ban működtetett gyára energiaellátását úgy biztosítja, hogy a nyugat-virginiai Kanawha folyó vizét  átvezeti a Gauley hegy alatt egy monumentális, 4,8 km hosszú csatorna segítségével. A vizet pedig egy nagy gáttal szándékoztak az új csatornába terelni. Ambiciózus terv volt ez a Nagy Depresszió, azaz a gazdasági világválság idején. Özönlöttek is a munkások, hiszen itt valamennyivel többet kaphattak, mint egy bányában.

A nagy tervek végül valóra váltak

A csatorna ásása közben a munkások szilícium-dioxidot találtak. A vállalatvezetők számára ez jó hír volt, hiszen acélgyártáshoz jól fel tudták használni az anyagot. Így az új feladat a szilícium-dioxid felszínre hozása lett. Azonban elmulasztottak a munkához maszkot és védőfelszerelést adni, bár maguk a vezetők viselték, amikor megtekintették a munkálatokat.

Ez pedig nagy baj volt, mivel a szilícium-dioxid porának belélegzése hosszú távon (még alacsony koncentráció esetén is) szilikózist, bronchitist, valamint egyes esetekben rákot okozhat.

A belélegzett molekulák a tüdőbe kerülve megtapadnak annak belső felületén, és folyamatosan ingerlik a nyálkahártyát. Ez az irritáció az idő múlásával sem csökken, ugyanis a szilícium-dioxid nem távozik onnan. 

Munkások fényképeszkednek

A megbetegedett munkásokat vizsgáló orvosok azt állították, hogy keveset tudnak a szilícium-dioxid káros hatásairól. Ez elég rossz kifogás, mert Hérodotosz már időszámításunk előtt 400 évvel leírta a fenti tüneteket. Abból viszont mindenképpen le lehetett volna vonni bizonyos következtetéseket, hogy a munkások 60 százaléka két hónap után kidőlt, és nem bírta folytatni a munkát. 80 százalékuk fél év után adta fel, egy év alatt pedig az eredeti gárda 90 százaléka morzsolódott le. Voltak, akik a csatornában haltak meg balesetek vagy rosszullétek miatt: őket a felszínre hozták, majd gyorsan elásták, gyakran jeltelen sírokba.

Hadley White, egy közeli temetkezési vállalkozó olykor tömegével vitte a halottakat az éj leple alatt saját édesanyjának farmjára, hogy ott a legnagyobb titokban temesse el őket.

Mások olyan rosszul lettek, hogy munkaképtelenek lettek, orvosi kezelésre szorultak.

Gyilkos fehér por a csatornából

Az építkezés vezetői elképesztő cinizmussal viszonyultak a helyzethez: azt mondták, hogy a nagy halandósági ráta oka a munkások helytelen életvitele. Azaz rosszul étkeznek, sokat isznak, verekszenek és későig fennmaradnak éjszaka. Robert Lambie-t, a West Virginia’s Department of Mines vezetőjét mindenesetre nem győzték meg ezek az érvek, és amikor 1931-ben meglátogatta a munkálatokat, több változtatást is elrendelt: a hosszú csatorna jobb szellőzésének megoldását, a benzinmotorok mellőzését a csatorna belsejében, statisztika vezetését a balesetekről és a halálesetről és természetesen maszkot a munkásoknak. A Union Carbide ezekből a rendelkezésekből egyet tartott meg: mellőzték a benzinmotorokat, mivel ezt maguk is túl költségesnek találták. A többivel nem foglalkoztak.

Munkások egy mozdonnyal

Csoda, hogy ilyen körülmények között elkészült a csatorna és a gát, de elkészült. Napjainkban több mint 80 éve termel áramot az elvezetett folyó. Ennek az ára hivatalosan 476 emberi élet, akik 1935-ig haltak meg különböző betegségekben. A történészek becslése szerint azonban az építkezéseken dolgozó 3000 ember egyharmada, 1000 fő halt meg a rossz munkakörülmények és a szilícium-dioxid belélegzése miatt. Amikor a családok kártérítést kezdtek követelni, J.W. Eary bíró a következő tarifát állapította meg:

egy halott, nőtlen fekete munkás után 400 dollár jár, egy nős után 600, egy nőtlen fehér munkás után 800 dollár, míg egy nős után 1000.

De arra is volt eset, hogy egy lerokkant fekete munkást 30 dollárral "kártalanítottak". 

Beáldozható munkások

A történet nem ér véget, mert még a holttesteknek is megvolt a maguk kálváriája. A Hadley White által titokban elásott koporsók ugyanis a hetvenes években előkerültek egy útépítés során. Mivel útban voltak, átszállították őket a gát lábához és ott újra eltemették White fiának vezetésével.

A helyiek azonban rövidesen szemétlerakónak kezdték használni a temetőt.

2012-ben tisztították meg nagyrészt önkéntes egyetemisták, és egy emlékparkot hoztak létra a munkások tiszteletére.

Emléktáblát avat az utókor

Forrás: www.appalachianhistory.net