Utólag könnyű okosnak lenni...

2017. november 10. 18:36 - Al

A skót takácsgyerekek tragédiája

pai9.jpg

Hiába éltek a vízpart mellett, sokan először hajóztak volna életükben azok közül a skót gyerekek közül, akik 207 éve november 10-én ott tülekedtek a Paisley csatorna partján, várva az egy hete elindított, extrém olcsó hajójárat megérkezését. Nem csak a hajózás maradt ki az életükből, legtöbbnek úszni sem volt módja megtanulni, hiszen már évek óta nehéz és veszélyes munkát végeztek a környékbeli takácsműhelyekben.

pai10.jpg

Paisley: az itteni takácsoknak köszönhetően a város neve egybeforrt a róla elnevezett mintával

pai6.jpg

Takácsok. Ritkán jártak szórakozni.

Az Eglington Grófnő nevű utasszállító hajót mindössze azév 1810 október 31-én bocsátották vízre, és november 6-én kezdte meg menetrendszerű közlekedését Paisley és Johnston között a csatornán. Nem csak a hajó, maga a csatorna is vadonatúj volt, hiszen ebben az évben fejezték be az építését. A cél az volt, hogy a Glasgow körül gyorsan iparosodó városokat, mint Paisley és Johnston, összekössék a tengeri kikötővel, és biztosítsanak egy egyszerű és olcsó útvonalat, amelyen megfelelő mennyiségű szén is eljuthat a környékre.

pai7.jpg

Ló vontatta hajó egy csatornán. Már a rómaiak is szállítottak így a viziutakon.

A 150 főre tervezett hajót 2 ló húzta a csatorna partján. Akkoriban ez bevett módja volt a vízi közlekedésnek, ám a Paisley csatornán újdonság volt a ló vontatta hajójárat, ami rögtön nagy szenzáció lett, különösen az olcsó viteldíj miatt, hiszen azt még a környék szegény gyári munkásai is ki tudták fizetni. A hajó üzemeltetői minden bizonnyal nem számoltak ilyen nagy érdeklődéssel, és amint a későbbiek mutatják, az ebből fakadó problémákra sem voltak felkészülve.

pai2.jpgFestmény a csatornáról.

Márton nap koradélutánján már hatalmas tömeg várta a járatot  paisley-i Mr. Barclay tulajdonában álló kis kikötőnél. A szünnap és a szokatlan jó idő mindenkit arra csábított, hogy végre kikapcsolódjon egy kicsit a szerettei társaságában, mindössze 8 pennyért.  A hajó 13:00-kor futott be, megrakodva johnstoni utasokkal. A kikötőben tolongó várakozók ekkor már elég idegesek voltak, mert gyanús volt, hogy a hatalmas tömeg nem fog felférni az Eglington Grófnő fedélzetére. Ezért ahogy a hajó partot ért, rögtön megrohanták, anélkül, hogy megvárták volna, hogy a johnstoni utasok kiszálljanak. Néhányan feljutottak a fedélzetre, de nagy tolakodásban a szélen állók közül több tucatnyian a vízbe estek, többen pedig oda is vesztek, mivel nem tudtak úszni, és sokkot kaptak a hideg víztől.

pai4.jpg

A Paisley csatorna

A hajó személyzete meglátva a veszélyes tömeget, gyorsan visszalökte a hajót a csatorna közepe felé, és próbálta rávenni a fedélzeten levő körülbelül 200 utast, hogy menjenek le a hajó belsejében levő kabinokba, hogy könnyebben kormányozzák a hajót. A riadt utasoknak azonban eszük ágában sem volt engedelmeskedni, így a túlterhelt Eglington Grófnő pár percen belül felborult. A víz pillanatokon belül tele lett sálakkal, sapkákkal, kesztyűkkel, és természetesen a hozzájuk tartozó emberek testeivel.

pai5.jpg

Mindössze 10 utasnak sikerült a sekély, ám hideg hideg vízből kiúsznia, további 115-öt pedig a parton rekedtek mentettek ki. Az áldozatok több mint fele gyermek volt, és szinte mindannyian a környék takácsműhelyeiben dolgoztak. Némelyik paisley-i családnak 3, 4 tagja is odaveszett a katasztrófában, ami összesen 85 életet követelt. 

pai1.jpg

Egy várakozó a csatorna mellett

Az Eglington Grófnő a tragédia után rövidesen újra munkába állt, és hosszú pályafutása során nem történt vele több komolyabb baleset. A hajó tulajdonosai kitartottak amellet, hogy a hajó a legjobb csatornajáró hajók mintájára épült, és a katasztrófát csupán a fedélzeten tolongó, fékezhetetlen tömeg okozta. 

pai8.jpgEgyike a város régi textilgyárainak

73 évvel később a szomorú tragédia helyszíne végképp eltűnt a föld színéről, mivel a csatornát feltöltötték, hogy a róla elnevezett vasútvonalnak adjon helyet. 

 

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://iparikatasztrofak.blog.hu/api/trackback/id/tr5113230409

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2017.11.10. 23:21:28

az akkor 200 év, ha 1810

Emide Buda 2017.11.12. 15:31:17

@népszopás: Milyen igaz! Közben javítva lett, ahogy látom.
Utólag könnyű okosnak lenni...
süti beállítások módosítása