Utólag könnyű okosnak lenni...

2018. január 23. 18:31 - Al

"A fejünkre vizelnek, de a sisak megvéd"

sew20.jpg 2017-ben több csatornamunkás halt meg India szerte a föld alatt, mint ahány katona Kasmírban, ahol állandóak az összecsapások. Mindezt annak ellenére, hogy a biztonságukat elvileg régóta törvényi szabályozás védi.

Latrinákat tisztítani és a csatornát kidugítani - ez Indiában hagyományosan a legnyomorultabb kaszt, a dalitok, azaz érinthetetlenek feladata - bár 1949 óta törvény tiltja a hátrányos megkülönböztetésüket. A munkafolyamat általában a következőképpen zajlik: megjelenik néhány férfi, akik felfeszítik a csatornafedelet, majd egy alsóruhára vetkőzött társukat kötél segítségével leeresztik a mélybe.

"Néha adunk nekik sisakot és gumicsizmát."

- nyilatkozta a BBC-nek Samuel Banda, egyike azoknak a vállalkozóknak, akik Mumbai csatornáinak tisztítását alkalmi munkásoknak kiszervezi. 

sew18.jpg

sew19.jpg

A kasmíri katonák és a csatornamunkások halálozási statisztikái

Tehát ha szerencsés a munkás, akkor a fején egy sisakot visel, a lábán pedig gumicsizmát, de egyébként nagyjából meztelenül úszkál a szennyvízcsatornában, miközben a puszta kezével és néhány vödörrel próbálja kitisztítani a csatornát. Ha a társai elővigyázatosak, az akna nyílása mellett egy mécsest gyújtanak, ami a mérges gázok megjelenésére figyelmeztet. Maszk hiányában ugyanis a csatornatisztító hamar elveszítheti az eszméletét a mélyben, és megfulladhat. 2017 nyarán így járt a 45 éves Rishi Pal is, aki 3 tizenéves segítségével egy kórház csatornáját próbálta kitisztítani. Abban a hónapban csak a fővárosban még 10 férfi járt így.

sew21.jpg

A csatornamunkások 80 százaléka nem éri meg a 60. évét

A becslések szerint évente nagyjából 100 alsó kasztbeli munkással történik ehhez hasonló végzetes baleset. Erről azonban soha nem készült hivatalos statisztika, az adatokat csupán 2014 óta gyűjtik, amikor is törvényi rendelkezés született a csatornák mélyén meghalt alkalmi munkások családjának kártalanításáról, és ezért elkezdték felkutatni az áldozatokat. Így kezdett el körvonalazódni a megdöbbentő statisztika. 

sew1.png

sew2.png

(forrás)

Mumbai tisztán tartására a város vezetése 30000 főt alkalmaz, de a csatornák és a latrinák kidugítása nem tartozik a feladataik közé. Ezt alkalmi munkások végzik, akiket mindig naponta bérelnek fel, így képzésük és biztosításuk egyszerűen megoldhatatlan feladat. Nem csak az a veszély fenyegeti őket, hogy sisak hiányában az emberi ürülék egyszerűen a fejükre csorog vagy az arcukra fröccsen,

a mélyben gyakran találnak bomlásnak indult állati tetemeket, például kutyát vagy patkányt is,

és törött üvegek is lehetnek a csatornában, amik megsebesítik őket.

sew3.png

sew4.gif

A munkások 12 órát töltenek el ilyen körülmények között, körülbelül 1000 forintnak megfelelő összegért. Bár a kézi csatornatisztítást 2010 óta törvény tiltja, a becslések szerint családjaikkal együtt 770000 embert tart el ez a szféra. A csatornákat gépekkel kellene tisztítani, ám ezek beszerzésére és bérlésére nincs elég pénz, így a törvény létezik, de semmiféle hajlandóság nem mutatkozik a betartatására. Szintén 2017 nyarán történt az az eset, amikor egy férfi két huszonéves fiával egy pláza csatornáját tisztította, és mindkét fiú odaveszett a mélybe. A fiúkon nem volt semmiféle biztonsági felszerelés, még sisak sem. Ahogy ilyenkor lenni szokott, a munkásokat felbérlő vállalkozó hirtelen eltűnt, így senkit nem vontak felelősségre. 

sew16.jpg

2017 júliusáig 13 állam 13500 csatornatisztító munkás foglalkoztatását ismerte be Indiában.

Megoldásra a közeljövőben nincs remény, hiszen India teljes csatornarendszerét évente legalább kétszer - a monszun időszak előtt és után - alaposan ki kell takarítani, ami hatalmas erőforrásokat emésztene fel. Emellett ott vannak a rohamosan növekvő, illegális szegénynegyedek is, ahol a gyorsan és minimális költséggel felhúzott viskók lakóinak szükségleteiről nyilvános vécék építésével próbálnak gondoskodni. Ezek azonban katasztrofális állapotban vannak: Mumbai nyilvános illemhelyeinek 78 százalékában nincs víz, 58 százalékukban pedig nincs áram.

sew17.jpg

Életveszélyes vécék a szegénynegyedekben

 

Egy ilyen nyilvános vécé tavaly Mumbai egyik slum-jában egyszerűen elsüllyedt a föld alá, 3 sorban álló indiai pedig a mélybe zuhant és megfulladt az ürülékben.

Az épület 10 éves volt. A vélemények megoszlanak: vannak, akik szerint még több nyilvános vécét kellene építeni országszerte, mások szerint pedig az összeset le kellene rombolni, és inkább a slum lakóknak kellene engedélyezni, hogy az otthonukban vécét alakítsanak ki. Sokan hajlandóak lennének erre pénzt áldozni, ám jelenleg ezt törvény tiltja a számukra.

sew14.png

A nyilvános vécék problémái Indiában

A szomszédos Pakisztánban hasonlóan aggasztó a helyzet. A muszlim országban a csatornatisztítás hagyományosan az elnyomott keresztény kisebbség feladata. 2017 júniusában hatalmas felháborodást keltett, amikor egy csatornatisztító munkást a muszlim orvosok

nem voltak hajlandóak ellátni, ezért belehalt a sérüléseibe.

sew15.jpg

Pakisztán hasonló cipőben

Irfan Masih Umerkot városában tisztította a központi csatornát 2 másik társával, amikor rosszul lettek a mélyben. Irfant a helyi kórházba szállították, de az orvosok nem voltak hajlandóak hozzányúlni az ürülékkel borított férfihoz, nehogy tisztátalanná váljanak a Ramadán alatt. Így egyszerűen hagyták meghalni.

Címkék: csatorna India
51 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://iparikatasztrofak.blog.hu/api/trackback/id/tr6913588631

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zirrian 2018.01.23. 19:00:37

2020-ra szuperhatalom.

Pestabácsi 2018.01.24. 09:38:08

És ebbe az országba járnak sokan Európából és az USA-ból szellemileg feltöltődni. Brrrrr!

alalala 2018.01.24. 14:56:43

Bíztató (vagy inkább rasszista?:D) az is, mikor ülsz egy olyan repülőn, ahol többségben indiaiak vannak és a stewardessek felszállás előtt végigszaladnak a repülőn és telifújják légfrissítővel :D
Vannak sokan, akik odáig vannak Indiáért. Én már sajnos kinőttem ezekből. Nekem inkább nyugalom kell, de főleg tisztaság.
Ezek a képek viszont jól visszaadják azt az undort, vagy inkább borzongást, amit egy ilyen utazásnál élőben is át lehet élni. Nézed-nézed mi folyik ott, érdekes is, örülsz is, hogy egyszer ezt is láttad, de azért hálát adsz, hogy otthon közel sem ez van :D

iBKV 2018.01.24. 15:13:12

A nepek legalja... Jo par ilyennel kelldolgoznom, de hanyok toluk. Tenyleg a legalja...

alien 2018.01.24. 15:33:20

ez kész ilyen nincs

Alkibiadész [alkibiadesz.blog.hu] 2018.01.24. 15:49:30

szeretem a munkám
szeretem a munkám
szeretem a munkám
szeretem a munkám
szeretem a munkám

tomfree 2018.01.24. 16:00:09

Borzalmas ami ott van.

Wrex 2018.01.24. 18:14:02

Ha jól látom, ezt a munkát csak férfiak csinálják. Micsoda szexizmus! Követelem hogy azonnal vezessenek be legalább 50%-os női kvótát hogy megszüntessék ezt az igazságtalan kirekesztést!!

Hivatásos Beszólóművész 2018.01.24. 18:29:02

És innen jön a szent jóga és az izgalmas kámaszutra.
Nagyon szép!

gregaba 2018.01.24. 19:06:08

Egyébként a világ túlsó felén, a Karib-térségben is nagyon hasonló a helyzet, pedig az "Amerika". Láttam illetve benne éltem hetekig, már vártam, h hazajöjjek.

mojoking77 2018.01.24. 19:32:42

@B55: Gyere el dolgozni az IT/telekom szektorba egy multihoz, ket harom honap alatt megtapasztalod. A higienia teljes hianya a lakossag bo 95%-anal amugy. Meg azok kozt is, akikkel Europaban/Amerikaban dolgozok egyutt.
Ez van sajnos, mas vilag, mas kultura (hianya).

2018.01.24. 19:42:57

@mojoking77: dolgoztam a tatanak , igaz itthon. Nézd fura ország ez. Évezredes kutúrával , hagyományokkal, olyan IT fejletteséggel ami veri a legmagadabb szintet is. Nagyon komoly gazdasági fejlődésen mentek át , tényezők a térségben. Ugyanakkor maradtak a társadalmi elmaradottság jelei is.

iBKV 2018.01.24. 20:45:53

@B55: lehet nalam van csak ez, es balga modon altalanositok.. veres turhat kopnek, orrukat szivjak, finganak, szaras utan nem huzza le a retyot, nem mos kezet, kirekeszt stb. Nem a melossal van bajom, inkabb azokkal, akik eljut ak a nagy nyugatra es meg sem becauli es ugy viselkedik, mint egy allat. En a legaljavak inkabb arra utaltam, hogy tenyleg kinezem beloluk, hogy vegignezi, hogy elverzel. Lehet, hogy en fogtam ki, de face to face mindennap kurvakemeny...

iBKV 2018.01.24. 20:49:08

@iBKV: mobilrol vagyok, bocs. Legyen plussz is, az ertelmesebbje pedig magasan veri a tobbi munkatarsat, olyanokat alkotnak, hogy az eszem megall. Szoval nem ostoba, de a leszarom stilus adott. Ertem, h mas kultura, de ha en az asztal ala sz.rok otthon, bekerulok egy kozegbe, ahol latom es nem meno, tobbet nem csinalom. De ezek leszarjak. Pont azert vannak ilyen problemak is, mert leszarjak.

BiG74 Bodri 2018.01.24. 22:43:12

@iBKV:
Oké, hogy mobil, de utoljára ennyit csak Fülig Jimmy levelein rágódtam, vagy anno az egy komisz gyerek naplóján.

mojoking77 2018.01.24. 22:56:33

@B55: A draga TATA Co. ami egy rohadt Linux alapu man machine interfce-t 8 evig fejlesztett.... Hat nem kapkodtak az biztos. Tobb szaz indian/pakisztani/bangladeshi kollegam es remote emberem volt az elmult tiz evben, egy kezemen meg tudom szamolni sajnos a valoban ertekeseket. De ha belegondolsz, 1 milliard embernek meg a 0.1% -a is 1 millio....
Jah, es konkretan EGY volt, akitol hallottam valaha is a : Bocs, ezt elcsesztem mondatot.
Soha, meg ha az orruk ele toltam a log file-okat, akkor sem kepesek elismerni, ha hibaztak...
Ah, hagyjuk, mert az jon le, hogy egy rasszista szarhazi vagyok, pedig csak a rengeteg negativ tapasztalat hozza...

dr. mesterséges színezék 2018.01.24. 23:38:36

@iBKV: A népek legalja?

Mondjuk ezt itt, ahol 25 éve a legtermészetesebb dolog volt az emésztőgödör körbe nem betonozása, hogy a trugyi a talajvízbe távozzon, ne a drága szippantós kocsiba? Ahol a főváros szennyvizének 80%-a úgy ment a Dunába, ahogy a retyón lefolyt? Ahol ha egy erdőn keresztül út vezet, nem lesz olyan hulladékfajta, ami meg ne jelenne? Ahol 20 éve nem volt elég arra sem, hogy a mindennel ellátott városi lakosság zöme tudomásul vegye, hogy a saját érdeke a szelektív hulladékgyűjtőbe szelektíven dobni a hulladékot, és hogy magával és mással baszik ki, ha a nyamvadt műanyag palackját összepréselni lusta, de arra nem, hogy rácsavarja a kupakot, hogy a konténer végül levegővel van tele?

dr. mesterséges színezék 2018.01.24. 23:44:25

@mojoking77: "A higienia teljes hianya a lakossag bo 95%-anal amugy. Meg azok kozt is, akikkel Europaban/Amerikaban dolgozok egyutt."

Egy olyan kollégám volt, aki tendenciózusan nem mosott kezett WC után: egy echte német, egy osztályvezető.
OK, ő már nincs itt. Viszont magyar, elméletileg értelmiségi kollégák néhánya nem képes elfogadni, hogy a WC-kefe megfogása messze nem annyira gusztustalan, mint az a mocsok, amit a hozzáállásuk folytán az utánuk betérő talál.
Hajdan, katonáéknál az volt a kényszerképzetem, hogy ilyet csak Borsod legmélyén szocializálódott emberek között tapasztalhatok.

fotengelyszimering 2018.01.24. 23:44:34

Náluk a sok lúd, disznót győz alapon megy az IT. Van pár jó, a többi 95% használhatatlan. Elcseszi, aztán lapít, nehogy kiderüljön, ha kiderül, tagad, hazudozik. Hiába vannak sokan, nem tudsz komolyabb munkát delegálni, mert félsz rájuk bízni. Az a pár, aki jó meg halálra dolgozza magát,mert mindig mindenki igent mond mindenre, aztán telefon, cset azonnal annak, aki tudja, hogy eszik vagy isszák. Sunyi banda, néha brahiból nem megyek el mellőle a feladat kiadása után, látom, hogy tipródik, idegesen kattingat, meg értelmetlen parancsokat ad ki, arra vár, hogy azonnal telefonon segítséget kérjen, de nem mer amíg ott vagyok. Önbizalom viszont az egekben, egy blognál olvastam, hogy a gyerek hálálkodott: 6 hónapja se kezdett azzal a dologgal foglalkozni, de a blog olvasásától L1-ről L3-as lett. Nem semmi fejlődés. Tisztelet a kivételnek! A csámcsogásuktól meg falra mászok... Ez lenne az IT jövője? Jajj.

dr. mesterséges színezék 2018.01.24. 23:48:35

@mojoking77: Napi hír, hogy Indiában eljött az igazság pillanata, és kivágják a hóra azoknak a kutyaütőknek legalább egy részét, akik soha be sem kerültek volna az IT keringésébe, ha a nyugati pénzügyesek azt is nézték volna, hogy MIT, nem csak azt, hogy MENNYIÉRT.

Nem vitás, nincs az a munka - az agysebészetet is ideértve - amit ne vállalnának el. Aztán ha egy napot kifizettek nekik a francba elküldés előtt, akkor is egy napot nyertek az életben.

fotengelyszimering 2018.01.24. 23:53:35

De az az indus, aki jó, az tényleg jó. Csak pokoli sok rossz jut egy jóra. A higiénia meg változatos, múltkor kérdeztem a főnöktől, hogy rákiabálhatok mások előtt arra a baromra, aki azt hiszi, hogy természetesen a fekáliáját otthagyni és találkozok vele, mert utána megyek be. Ez nemcsak az indiaiak problémája. Ki is gondoltam, hogy kamera/szenzor kellene a wc csészébe, amíg nem tök fehér, nem engedi az embert kimenni a wcből, ott rohadjon, amíg el nm takarítja, ha már a hülye anyja, apja nem tanította meg rá.

dr. mesterséges színezék 2018.01.24. 23:56:27

@Hivatásos Beszólóművész: "És innen jön a szent jóga és az izgalmas kámaszutra."

India területe bő 3 millió km2; Magyarország csak 93 ezer, de Herend, Szentendre és Eger mellett elfér benne Olaszliszka, Enying, vagy éppen Miskolc, amelynek vízminősége attól függ, hogy az előző napokban mennyi lószar mosódott bele.

dr. mesterséges színezék 2018.01.25. 00:32:10

@fotengelyszimering: "Sunyi banda,"

Még nem beszéltem olyannal, aki - akármilyen kevés kapcsolata is volt India felé - ne futott volna bele abba, amivel 20 év alatt tán 5 hívásból is találkozhattam: 1-2 ótán át magyarázod a fickónak a legegyszerűbb problémát (közben Minden Multik Jókurvannyát szidod, amiért hiába TUDOD, hogy mit kéne tenni, nincs hozzá JOGOD, mert azt adott munkával együtt oda szervezték, ahol a legkisebb számot mondták). Mire végre talán érti Gupta, hogy mi a bajod, benyögi, hogy letelt a műszakja, amit borzasztóan sajnál, de nagyon jó hír, hogy már itt is van a váltótársa, akinek már adja is a telefont - és kezdheted elölről az egész cirkuszt.

erkölcsi hulla 2018.01.25. 01:41:26

India, a szar országa. Alternatív cikk cím. Angolul jobban hangzik valamivel. Az ország, ahol nem csak képletesen vannak nyakig a szarban.

bkkzol 2018.01.25. 02:20:07

Többször voltam Indiában. A déli államoktól egészen északig. Érdekes , de az első 4-5 nap mindig azzal telt, hogy átálljon az ember (amennyire lehet) az indiai viszonyokra..
Többször láttam ilyen munkát ázsiában. Thaiföldön például elítéltekkel csináltatják a csatorna takarítást. Ez követendő példa lehet Magyarországnak és Európának is is! Több szempontból igen hasznos.

-nem panaszkodnak, hogy túlzsúfolt a börtön ha egy részük mindig valami hasonló nemes dolgot csinál. Igy nem kell perlekedni, kártérítést adni nekik.

-véletlenül se fognak "börtönben radikalizálódni" a muszlimok.

-csatorna is tiszta lesz.

alalala 2018.01.25. 08:12:09

@dr. mesterséges színezék: "Mondjuk ezt itt, ahol 25 éve"

Igen, mondjuk ezt itt, de már 25 évvel később :P
Gusztustalan emberek és gusztustalan részek vannak mindenhol. Az a nem mindegy, hogy milyen arányban. Hogy ha kilépsz az otthonodból, akkor a "civilizációt" kell tovább keresni, vagy a "ganyét".
Lehet szidni a szeméttel "telidobált" erdőket meg a nem bebetonozott pöcegödröket nálunk, de azért valami oka csak van, hogy az Indiai utazás előtt ajánlanak egy rakás védőoltást, ill. hogy ott kell fokozottan vigyázzni a nyers és mosatlan ételekkel, meg a nem palackozott vízzel, meg a veszettséggel, meg a ..., nem pedig Magyarországon. Vagy ennek nincs köze az adott országban általánosan uralkodó higiénia színvonalához? ;)

commentes nikk 2018.01.25. 08:30:33

India konkrétan a bolygó segglyuka. Én sem értem a romantikus rajongást iránta, jóbarátaim elmentek pár éve két hétre (mondjuk ők legalább nem azok az ezoterikus hülyék, hanem simán turistáskodni akartak), rühellték az egészet, kosz, mocsok, bűnözés, plusz végigfosták és hányták az egész utazást az okádék higiéniai viszonyok miatt. India egy szarfészek.

newnt55 2018.01.25. 08:35:00

India a világ pöcegödre. Ótvar elmaradott cigány népség. Atombomba...

commentes nikk 2018.01.25. 08:43:07

@dr. mesterséges színezék: Olaszliszka, Enying, Miskolc :)))))) Hát ezek szintén Indiához tartoznak :))))))

werinter 2018.01.25. 10:30:44

Mindenhol vannak hasonló helyek / emberek. Csak a méret nem mindegy. Nyilván egy 9 milliós országban, mint Magyarország, kevesebb az ilyen dolog. DE! Érdemes meglátogatni az ország szegényebb részeit, hogy ott mi zajlik. Sokban nem különbözik Indiától. ÉS olyan messzire sem kell menni, minden nagyobb városnak vannak hasonló részei.
India esete meg azért más, mert egyszerűen méretét tekintve összehasonlíthatatlan Magyarországgal.

The G 2018.01.25. 10:40:10

Az is kemény a sztoriban hogy 60 év alatt India népességszáma igencsak nagyot változott. 400 millióról 1,3 milliárdra. Nincs az a jól szervezett ország aki ezt rendesen le tudja managelni. Biztos hogy korábban sem voltak a helyzet magaslatán a vezetők, ez meg aztán pláne megadta nekik. Vajon itthon mi lenne ha a 60-as években még 10 milliós ország mára felment volna 32 millióra? Gondolom messze nem ez mert a mi kultúránk alapvetően más, de egy felvetést megért.

commentes nikk 2018.01.25. 11:33:17

@werinter: ahol nálunk olyan állapotok vannak, mint Indiában (olyanok mondjuk nincsenek azért) ott meg lehet figyelni, hogy olyanok is laknak, akik, hogy is mondjam, india-kompatibilisek. Normálisabb területeken, mondjuk a Dunántúlon, a nyugati határszélen, a Balaton környékén, satöbbi nem fogsz olyan lepra falvakat találni, amik Indiával akár csak egy univerzumban említhetőek. Ellenben Indiában mikroszkóppal keresheted az olyan helyeket, amik mondjuk egy fél galaxisnyira megközelítik teszem azt Pilisvörösvárt, Győrt, Sporont, satöbbi. Ott szartenger van a komplett országban, saccra 2%-nyi fejlett terület kivételével.

werinter 2018.01.25. 11:56:13

@commentes nikk: " Normálisabb területeken, mondjuk a Dunántúlon, a nyugati határszélen, a Balaton környékén, satöbbi nem fogsz olyan lepra falvakat találni, amik Indiával akár csak egy univerzumban említhetőek"
Dehogynem találsz. Nem is keveset. Csak nincs róla tudomásod. A legtöbb embernek egyébként nincs tudomása arról, hogy Magyarországon milyen viszonyok uralkodnak. Elterjedtek ilyen nézetek, hogy "a fejlett Dunántúl" "a fejlett főváros" stb. Amik makroszinten igazak is, de mikroszinten már kevésbé. Bizonyos gazdasági, társadalmi és kulturális gócpontok vannak az országban, amiktől távolodva, egyre inkább igaz az "India szindróma". Sőt! Még ezeken a gócpontokon belül is megtalálható mindet, csak kisebb mértékben.
Sok példa van erre: Budapestet általában fejlettnek tekintjük, de ettől függetlenül rengeteg olyan része van, ami sokkal jobban hasonlít egy harmadik világbeli nyomornegyedre, mint egy modern, európai fővárosra. Pl.: Józsefváros belső részei, Magdolna utca és környéke, vagy bármelyik elhagyott iparterületre gaz ez.
Ugyanez elmondható Győrről is. Általában az embereknek pozitív véleménye van a városról, fejlettnek, jó helynek tartják. Ennek ellenére itt is sok olyan rész van, ahova az ember nem szívesen tenné be a lábát: pl.: a Sziget nevű városrész ilyen.
A Balaton környéki településekről is általánosságban igaz, hogy rendezettek, élhető helyek. De ha már kb 10 km-el eltávolodunk a parttól, különösen Somogyban, nagyon lepukkant, nyomorgó falvakat találunk.

alalala 2018.01.25. 12:45:36

@werinter: "A legtöbb embernek egyébként nincs tudomása arról, hogy Magyarországon milyen viszonyok uralkodnak."

Na épp ezért nem érünk még csak India közelébe se. Indiáról mindenki tudja, hogy ott milyen viszonyok uralkodnak, ott arról nincs tudomása a legtöbb embernek, hogy vannak szép részei is :D
Szép részei amúgy tényleg vannak, de azért nem az az általános, míg Magyarországon meg igen. Máskülönben a legtöbb embernek tudomása lenne róla :P

dr. mesterséges színezék 2018.01.25. 13:22:52

@werinter: "Sok példa van erre: Budapestet általában fejlettnek tekintjük, de ettől függetlenül rengeteg olyan része van, ami sokkal jobban hasonlít egy harmadik világbeli nyomornegyedre, mint egy modern, európai fővárosra."

Megmosolyogja az ember a cikkben szereplő közretyókat - közben szép fővárosunkban plázanyitás előtt vagy talál az ember egy benzinkutat a közelben, vagy arra a tudatra kell hagyatkoznia, hogy ő nem egy aljanép, és kiizzadnia - kapualjba hugyozni biztosan nem fog, ugyebár.

dr. mesterséges színezék 2018.01.25. 13:49:18

@newnt55: "India a világ pöcegödre. Ótvar elmaradott cigány népség. Atombomba..."

Tényleg, atomhatalom.

dr. mesterséges színezék 2018.01.25. 13:51:47

@commentes nikk: _Direkt_ nem tettem a listára Csepelt, Kolontárt vagy Felcsútot.
Ui. pöcegödör nem csak földbe ásott lyuk lehet.

dr. mesterséges színezék 2018.01.25. 14:01:24

@alalala: Értem én, hogy mit mondasz, de árnyalom a képet azzal, hogy ha nem lett volna eus csatlakozási előírás a szennyvíz kezelése, Dél-Buda neve Bangalore alsó is lehetne - Brüsszel eztet is elvette a büszke magyartól.
És arról nem hallottam, hogy bárhol a lakosság követelésére indult volna be a csatornázás - szemben a standard sápítozással, amikor kézhez kapták a határozatot, hogy rá KELL kötni, hogy "mostan má kécceee kee a vízé fizetni!?".

Szóval én picit szerényebben kezelném azt, aki kézzel eszik, még ha engem már rá is pofoztak a kés-villa használatára.

dr. mesterséges színezék 2018.01.25. 14:04:16

@werinter: "A Balaton környéki településekről is általánosságban igaz, hogy rendezettek, élhető helyek"

Azért még mindig nehéz leszokni a parti ingatlanok sittel-szeméttel megnyújtásáról a víz kárára.

commentes nikk 2018.01.25. 14:17:32

@werinter: azért különítsük el azt, hogy vannak lepukkant falvak, málló vakolatú házak, meg szemetes udvarok, meg azt, hogy konkrétan folyik a szar az utcán, arat a kolera, hulla parázslik az utcasarkon, bevett szórakozás a csoportos nemi erőszak, lángra lobban a tó vize a beleöntött millió hektó vegyszertől ésatöbbi. Nem ugyanaz. Régen egy haverom Indiába utazott fél éves tanulmányra (IT), az első élménye Delhiről a következők voltak (vonattal érkezett), a megállóhoz közeledve emberek szartak a sínek mellett tucatszámra, a vasúti pályaudvaron egy tehén húsz liternyi szart fosott a padlóra, majd jött egy ember, aki egy vödör koszos vízzel felöntötte, és rendben volt. Ez volt az első negyedóra. Na ilyen nálunk azért nincs. Egyébként laktam a Rákóczi tér mellett, meg a Nagyvárad térnél is, voltam a nyolc húzósabb részein, ott inkább közbiztonsági problémák vannak, nem higiéniai. Hullát például nem égetnek, fekáliát se öntenek ki az ablakon az utcára, nem rohadnak állatok a kapualjakban.

werinter 2018.01.25. 14:19:30

@dr. mesterséges színezék: Na igen, ebből is látszik, hogy a "köz WC-k" - vagy nem is tudom ezeket, hogy kell hivatalosan nevezni - esete nálunk is igencsak problémás. Budapesten a helyzet még normálisnak mondható, mivel egymást érik a plázák, benzinkutak, de kisebb vidéki városokban egyáltalán nincs lehetőség arra, hogy kulturált körülmények között végezze az ember a dolgát.
KözWC programot a népnek! :D

dr. mesterséges színezék 2018.01.25. 14:23:30

@The G: "Vajon itthon mi lenne ha a 60-as években még 10 milliós ország mára felment volna 32 millióra? Gondolom messze nem ez mert a mi kultúránk alapvetően más, de egy felvetést megért."

Sajnos csak addig kultúra kérdése, amíg az infrastruktúrát bírja az állam.
Bírja alatt nem feltétlenül azt kell érteni, hogy telik-e rá, hanem hogy a mindenkori hatalom által fontosnak tartott célok teljesülése UTÁN telik-e rá. Lehet Európa legnagyobb hadseregét fenntartani vagy nukleáris arzenált az ország lakóinak rovására - nem azért, mert ők szarban szeretnek tocsogni.

werinter 2018.01.25. 14:23:55

@commentes nikk: Hát szerencse, hogy nálunk ilyen azért nincs. De pl. olyan előfordult, hogy a 8. kerületben egy autót egyszerűen elnyelt a föld, mert beszakadt alatta az út. Vagy, hogy fák! nőttek ki a ház ablakán. Olyat is láttam, hogy a delikvens a nyílt utcán lőtte be magának a cuccot. A mindenhol részegen fetrengő és maguk alá szaró, hugyozó hajléktalanokról nem is beszélve.
Én 2 évig laktam a 8. kerület legdurvább részén, szóval tapasztalat amiről írok.
Egyébként valóban igazad van, nálunk szerencsére az általános higiéniás helyzet azért sokkal jobb, mint Indiában. Csak félő, hogy pl. a "ne oltsuk be a gyereket, mert autizmust okoz" hívő szülők idővel "elszaporodnak" és elterjesztik a hasonló barom gondolataikat.

dr. mesterséges színezék 2018.01.25. 14:34:43

@werinter: "Egyébként valóban igazad van, nálunk szerencsére az általános higiéniás helyzet azért sokkal jobb, mint Indiában."

A topicban a sorok között kiolvasható, hogy sok a mérnökféleség a hozzászólók között. A mifélénk pedig megtanulta, hogy egy görbének nem feltétlenül az adott pontja hordozza az érdemi információt, hanem a menete.
Amikor az ország 10 év alatt benyelt egy negyedévnyi GDP-nek megfelelő ingyen pénzt, és iskolai vizesblokkot zárnak be, mert életveszélyes, megyei jogú város kórházában a kézmosást automatás ásványvízzel oldhatja meg az, akinek igénye van rá, akkor az ember elgondolkodik, hogy mi lesz az ingyen pénz nélkül; hogy a lesajnált Indiától elfelé jövünk vagy arra haladunk.

werinter 2018.01.25. 14:48:47

@dr. mesterséges színezék:
+ azt is tegyük hozzá, hogy ne mindegy milyen népességszám és népsűrűség mellett kell higiéniás viszonyokat teremteni.
összehasonlításképpen: Magyarország népsűrűsége 106 Fő/km2, míg Indiáé 450 Fő/km2!
Ilyen embertömeg mellett esélytelen kiépíteni olyan infrastruktúrát, ami biztosítani tudná legalább a magyar szintű ellátást (folyóvíz, szennyvíz stb.)

Reactor 2021.12.01. 04:56:54

@fotengelyszimering: Ez így van. Nem véletlen, hogy a legtöbbjüket csak hibakeresésre vagy maximum béta-tesztre használnak, mert ami munkát kiadnak a kezük közül, az merő förtelem. A Fiverr, Upwork stb. ilyen analfabéta senkikkel van tele. Aki meg kicsit is ért a szakmához, az majd a lábát töri hogy elhúzzon onnét.
Példa: Anno, 2011 előtt, amikor az EoD motoron dolgoztam, nagyon komoly probléma volt az úgynevezett "511-es hiba", vagyis az ezzel készült játék pályáira nem lehetett 511 tárgynál többet letenni, különben kiakadt. Na, helyből 500 dollárt kínáltam bárkinek ott, aki megszünteti ezt a hibát. Minőségi munkát egyet se kaptam, csip-csup összecsapott gányolmányból meg több százat. Kódoltasson ezekkel a surmókkal az, akinek páros számú édesanyja van.
Hogy higiéniailag a kora középkor szintjén vannak még mindig, az is elég beszédes. Már Róma idejében sem volt sikk az utcára pisálni-szarni.

@The G: Csájná tudta menedzselni, be is vált. Akinek nem volt gyereke, kapott egy valagnyi pénzt. Akinek meg egynél több volt, szarrá adóztatták.
Utólag könnyű okosnak lenni...
süti beállítások módosítása