Utólag könnyű okosnak lenni...

2017. november 29. 18:08 - Al

A megfagyott teherautósofőr esete

fro7.png

Nem kicsit került bajba Alfonse Maddin egy fagyos januári éjszakán. Éjjel 11-kor Illinois állam egyik elhagyatott autóútján hajtott, amikor egyre jobban kezdett kifogyni a dízelolajból. A beígért benzinkút sehol. A pótkocsiján jókora adag nyers hús - attól nem kell félni, hogy kiolvad, hiszen odakint -33 fok van. Ez itt a "Frozen trucker" néven elhíresült ügy, ami, félreértés ne essék, nem a Jégvarázs legújabb része.

Maddin nem volt rutinos sofőr: 40 évesen vágott bele a teherautó vezetésbe, mindössze 3 hónappal a történtek előtt. Ezen a napon cégétől, a TransAm-től nem kapott pontos információt arról, hol is kell lehajtania az autópályáról a benzinkúthoz, így minden bizonnyal elmulasztotta a lehetőséget. Viszont mindenképpen üzemanyagot kellett szereznie, így félreállt, hogy kitalálja, mit tegyen.

fro2.png

Egyedül a fagyos úton

Amikor 10 perc múlva megpróbált visszahajtani az útra, azzal szembesült, hogy a pótkocsin a fékek befagytak. Ekkor felhívta a munkáltatóját, ahol azt mondták neki, hogy rövidesen kiküldenek egy szerelőt. A telefonbeszélgetés után rövidesen a fűtés kikapcsolt, és az álló kocsi motorját sem tudta járatni, így Maddin ott maradt egyedül, a mínusz 33 fokban. A férfi várakozás közben elaludt, majd hajnali 1-kor arra ébredt, hogy az unokatestvére hívja telefonon. Az unokatestvér később úgy emlékezett vissza, hogy Alfonse nehezen tért magához, akadozva beszélt. Maga Maddin arra lett figyelmes a beszélgetés közben, hogy

a lába és a törzse is erőteljesen zsibbad, amitől nagyon megijedt.

Újra hívta a TransAm-et akiktől ismét csak annyi választ kapott, hogy küldenek szerelőt, várjon.

fro1.jpg

Befagyott fékkel hajtani mind a sofőrre, mind a többi vezetőre nézve veszélyes

Újabb 30 perc után Maddin már egyre jobban aggódott. A hőmérséklet tovább csökkent, és attól tartott, hogy meg fog fagyni. Felhívta a felettesét, és neki is felvázolta a helyzetet. Tőle azt az utasítást kapta, hogy próbálja meg bekapcsolni a fűtést. Maddin elmondta, hogy a fűtés elromlott, és hogy szeretne odakint valami segítséget keresni, mielőtt komoly baj történne. A felettese erre azt  mondta, hogy semmi szín alatt nem hagyhatja el a teherautót vagy a rakományt.

Vagy húzza magával a befagyott fékű pótkocsit, és úgy próbáljon meg benzinkutat találni, vagy maradjon a kocsiban és várjon.

fro3.gif

A kansasi székhelyű TransAm területe

fro5.png

Az I88-as autóút

Maddin úgy döntött, hogy az utasítás ellenére lekapcsolja a pótkocsit, és anélkül próbál meg segítséget találni, mivel befagyott fékekkel a jeges úton veszélyes és szabálytalan volna. Az időzítés azonban nem volt túl jó, mivel 15 perc múlva hívták, hogy a lassan 3 órája várt szerelő megérkezett. Maddin visszatért a pótkocsijához, a szerelő pedig helyrehozta a műszaki problémát. Ekkor ismét felhívta a felettesét, hogy pontos információt kapjon a legközelebbi benzinkútról. A felettese közölte vele, hogy a vétséget rögzíteni fogják a kartonjára, csak még azt nem döntötte el, hogy pontosan mit: azt, hogy nem tért le időben a benzinkúthoz, vagy azt, hogy otthagyta a pótkocsit. 

fro4.jpg

Alfonse Maddin, a "fagyott teherautósofőr"

Végül pár napon belül elbocsátották kötelességszegés miatt.

Maddin nem érezte jogosnak a döntést, ezért az OSHA (Occupational Safety and Health Administration) elé tárta az ügyet. Ők nem találták úgy, hogy a TransAm megszegett volna bármilyen munkabiztonságra vonatkozó szabályt, ezért felkereste a  Department of Labor's Office of Administrative Law irodáját. Itt 2012-ben, 3 évvel az incidens után arra jutottak, hogy Maddin nem követett el kötelességszegést, mivel informálta a felettesét arról, hogy mit fog tenni, ezért a TransAm-nek kötelessége kifizetni őt az elbocsátásának napjától egészen a bírósági felmentő ítélet megszületéséig.

fro6.jpg

Maddin azon az éjszakán dolgozott utoljára sofőrként.

A pénz jól is jött az egykori sofőrnek, hiszen a TransAm döntése anyagilag kihúzta a lába alól a talajt, 40 évesen kellett újra munkát keresnie, úgy, hogy a kartonján a "kötelességszegés" bejegyzés szerepel, aminél rosszabbat egy sofőr el sem követhet. Maddin a jogi csatározás évei alatt rokonoknál, barátoknál lakott, családjával is megromlott a kapcsolata. Voltaképpen ez kéne legyen a happy end, de a "Frozen trucker" ügy itt nem ért véget.

fro8.jpg

Neil Gorsuch. Amerika szerte azzal vádolták, hogy jégszíve van, és hogy a nagyvállalatok embere.

A "Frozen trucker" (azaz: fagyott teherautósofőr) eset a többéves pereskedés alatt összesen 7 bíró előtt fordult meg. Közülük egyetlen egy vélte úgy, hogy a TransAm jogosan járt el Maddin esetében, Neil Gorsuch, akit Donald Trump jelölt a közelmúltban a Legfelsőbb Bíróság tagjai közé az elhunyt Antonin Scalia helyére. Gorsuch a "Frozen trucker" ügyről nyilatkozva kiemelte, hogy az amerikai törvények csak abban az esetben biztosítanak védelmet a sofőröknek, ha megtagadják a jármű vezetését biztonsági okok miatt. A bíró szerint a bíróságnak nem az a feladata, hogy megítélje, a TransAm "bölcsen, vagy méltányosan járt-e el", csupán annyi, hogy összevesse a döntést a törvény betűjével. Arra a kérdésre, hogy szívesen vezetne-e a fagyos úton egy befagyott fékű teherautó társaságában, Gorsuch nemmel felelt. 

Gorsuch véleménye természetesen nem változtatta meg a bírósági döntést, de alapos felhördülésre adott okot. Maddin szerint már az is beszédes, hogy Gorsuch következetesen csak "trucker"-ként emlegette, mintha nem lenne neve sem. 

 

Címkék: jogsértés USA
20 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://iparikatasztrofak.blog.hu/api/trackback/id/tr5713404033

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

David Bowman 2017.11.29. 18:26:28

Hallottam olyan sofőrről, aki úgy fagyott meg a ZILben, hogy közben látta a faluja tornyát. Két napig nem tudott odajutni, és közben elfogyott a nafta. Kint meg olyan hideg volt, hogy biztos megfagyott volna, mire odaér.

Sokkal lájtosabban, de hasonlóan jártam pár napja. Elővettem az erre az esetre tartogatott teamécseseket, azzal fűtöttem.

Jossarian 2017.11.30. 15:42:03

"az amerikai törvények csak abban az esetben biztosítanak védelmet a sofőröknek, ha megtagadják a jármű vezetését biztonsági okok miatt"
akkor miert nem azt tette a kocsis???
"Gorsuch következetesen csak "trucker"-ként emlegette, mintha nem lenne neve sem"
egy kocsisnak miert fontos a neve???
Tobb kerdesem nincs

kissiú 2017.11.30. 16:03:57

Jogi fórummá alakult az IK?

Orszag 2017.11.30. 16:16:28

Tehát eltévedt és a rossz idő ellenére is kiért a szerelő 3 óra múlva.

tyberius 2017.11.30. 17:37:25

@Orszag: Te hány órát töltenél a munkahelyeden -33 fokban?

prevent 2017.11.30. 17:58:17

talán nem is info, hogy nem volt rutinos kamionos, a hülye is érti a sztorit
de bravo a kitartásért

Hívő hitetlen 2017.11.30. 19:21:21

Se ipar, se katasztrófa, de legalább trumpozott a blogger. Minek? Ezt sem olvasom többet.

qrvafasza 2017.11.30. 19:50:35

@Hívő hitetlen: Neked fizetnek azért hogy ilyen ostoba legyél, vagy önszorgalomból vagy ilyen retard?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.12.01. 09:20:01

Pedig bizony itt a sofőr hibázott. Nem tekinthető a munkaadó részéről mulasztásnak, hogy az említett körülmények között 3 óra alatt ért ki a szerelő.

2009-ben már rég működött a GPS, az írás azonban nem tér ki arra, volt-e navigációs eszköz a kamionban. Bizonyára volt, így a sofőr mulasztott, amikor nem tért le a benzinkúthoz.

Persze a cég is eljárhatott volna emberségesebben, nem kellett volna azonnal kirúgni. Jó lecke volt a sofőrnek, mákor biztos nem hibázott volna.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2017.12.01. 09:45:33

Én azt gondolnám, h befagyott fékkel vezetni súlyosan veszélyezteti a közlekedés biztonságát, tehát erre utasítást adni törvénytelen.

Sluck Ödön 2017.12.01. 12:03:02

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Érdekes. Milyen kötelességet szegett vajon meg? Nem fordult föl a mukaadó kedvéért? Egyetlen hibát követett el: Elhibázta a benzikutat. A többi a túlélésért folytatott harc része. A minimum a munkáltató részéről a folyamatos kapcsolattartás lett volna vele, meg a szerelővel, hogy szükség esetén valami embermentés is lehessen. A -33 fokC az nem tréfa, a -33F meg még kevésbé az, egy ember kb. 5 perc alatt megfagyhat ezen a hőmérsékleten. Én a kiesett bér mellé még odacsaptam volna 1M USD kártérítést is, csak a rend kedvéért, hogy a cég tidja a jövőben merre az előre és ne hibázzon többet.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.12.01. 12:41:07

@Sluck Ödön:

"A -33 fokC az nem tréfa, a -33F meg még kevésbé az"

Mit számít ott már az a 3.5 fok?

"egy ember kb. 5 perc alatt megfagyhat ezen a hőmérsékleten."

Fürdőruhában biztos. :)

"Milyen kötelességet szegett vajon meg?"

Felügyelet nélkül hagyta a szállítmányt.

"Nem fordult föl a mukaadó kedvéért?"

Na de időben megjött a szerelő, nem?

"Az időzítés azonban nem volt túl jó, mivel 15 perc múlva hívták, hogy a lassan 3 órája várt szerelő megérkezett. Maddin visszatért a pótkocsijához, a szerelő pedig helyrehozta a műszaki problémát. "

Tehát alig hogy elindult, megérkezett a szerelő. Ha így nem fagyott meg, akkor a szerelőre várva sem fagyott volna meg. Főle mert fűtés menet közben sem volt, mivel elromlott.

Abban igazad van, hogy a cég részéről hiányzott a folyamatos kapcsolattartás, mint pl. annak közlése, mennyi idő múlva indul a szerelő, elindult a szerelő, ennyi idő múlva érkezik várhatóan stb.).

Mindkét fél hibázott, a hibák nagyjából kioltották egymást, ezért is írtam, hogy nem kellett volna kirúgni.

kvp 2017.12.01. 12:46:52

Volt nalla telefon. Ilyen esetben ha tenyleg eletveszelyben van az ember, akkor egy dolgot tehet, hivja a mentoket. A mentoorvos feladata eldonteni, hogy be kell-e szallitani korhazba vagy sem es egyebkent meg telefonon a mentesiranyitas adhat utasitast arra, hogy hagyja ott rakomanyt, az o dontesukkel nem vitatkozhat egy ceg se. A ceg utasitasa csak az volt, hogy ne akassza le a potkocsit es ilyenkor ertelemszeruen nem lehet elindulni a hibas feku szerelvennyel. A megoldas a fent emlitett veszhivas lett volna.

Hol hibazott:
-nem keresett idoben benzinkutat es hagyta kiiurulni a tartalyt (ezert allt le az allofutes is)
-hagyta kihulni a fekeket, pedig hideg teleken menet kozbeni gyakori kis reszleges fekezesekkel kell oket melegen tartani, hogy egy allora fekezes utan ne fagyjanak azonnal oda
-megallt ahelyett, hogy menet kozben a ceg kozpontjabol megkerdezte volna, hogy hova menjen uzemanyagert
-lekapcsolta a potkocsit a ceg utasitasa ellenere
-es nem hivott segitseget, amikor rajott, hogy bajban van

A pechje meg az volt, hogy ha kibir meg 15 percet, akkor megussza. Gyakorlatilag azonnal utanna kuldtek a szerelot.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.12.01. 12:53:07

@kvp:

"telefonon a mentesiranyitas adhat utasitast arra, hogy hagyja ott rakomanyt, az o dontesukkel nem vitatkozhat egy ceg se"

Éppenséggel vitatkozhat, de nem lenne érdemes, mert az emberélet a legfontosabb, ennek kockáztatása nem tesz jót egy cég renomájának sem.

Viszont jelen esetben a cég tényleg csak abban hibázott, hog ynem tájékoztatta a mentés/szerelés menetéről. Ez viszont az adott életveszélyes körülmények között elég súlyos hiba volt.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2017.12.01. 14:02:55

Nem tudom ti milyen vezetők vagytok de ismeretlen terepen és sosem centizem ki az üzemanyagtartályt. Pláne cégessel! A 60 literes tank ha már a felénél van én bizony tankolok sőt az ablakmosót is feltöltetem. Sztem egy kamion/teherautó hatalmas tartálya pont sokkal többet bír, de annyit is lehet, hogy fél tankkal átmenjen akár egy államon is.

Ha hideg/hó van akkor meg pont megállok egy benzinkúton, valamikor talán 2008ban egyszer Bp-Győr vonalon esett úgy, hogy látni nem lehetett a saját lámpám sem :)
beültem egy kútra kajálni és mire végeztem már normalizálódott a helyzet, megjöttek a hókotrók is.

báró Csekonics 2017.12.01. 15:38:18

Én (privát személyautóval) egyszer voltam olyan bátor (hülye) hogy nagyon kicentiztem a tankolást és drukkoltam hogy átguruljon a magyar-szlovén határon - de akkor megtanultam hogy soha többet. Egy kamion tankja meg eleve nem 40-60 liter, eleve télen a mínusz nagyonsokban, havazásban nem értem hogyan engedhették el nem teli tankkal?
Vagy akkor kb. az első adandó helyen tankolni kell legalább...

A bloggernek gratulálok a háttér+szövegszín kombinációhoz.. Kijelölve el lehet olvasni, de tényleg muszáj tornáztatni az olvasót? :-)

Sluck Ödön 2017.12.01. 16:04:38

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Fürdőruhában biztos. :) -> elég ha elalszik.
Felügyelet nélkül hagyta a szállítmányt. -> Lehet inkább álni akart. Biztosítva a cucc nem volt? Újabb bűne a szállítónak.
Na de időben megjött a szerelő, nem? -> Nem mondták neki mikor jön a szerelő.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.12.01. 20:42:14

@Sluck Ödön:

"Nem mondták neki mikor jön a szerelő."

Ezért írtam, hogy a cég is hibázott. Amnéziás vagy, avagy elolvasás nélkül válaszolsz?

Reactor 2021.12.01. 05:08:27

Ezt mi is átélhettük majdnem a márciusi hóviharnál, amikor a sok eszement autóba ült a figyelmeztetések ellenére.
Utólag könnyű okosnak lenni...
süti beállítások módosítása