Utólag könnyű okosnak lenni...

2017. január 30. 17:23 - Al

Atommeghajtású világítótornyok fosztogatói

mayakc.jpg

Ha a 12 szék remakeje ma készülne, akkor minden idők legszórakoztatóbb orosz szatírájában nem székkárpitokban elrejtett kincs, hanem radioizotópos termoelektromos generátorok után kutatnának a szerencsevadászok a volt Szovjetunió területén. Csak nehogy úgy járjanak, mint azok a tolvajok, akiknek sikerült megtalálni...

mayak1.jpg

Persze ilyenből jóval több volt, mint 12, hiszen körülbelül 1000 darab RTG-t szereltek be az Oroszország északi partján húzódó világítótorony láncolatba. Azért volt szükség ezekre a nukleáris áramfejlesztőkre, mert a világítótornyok és jelzőbójáik zord, elhagyatott vidéken árválkodtak. Az orosz hadvezetés úgy kívánta megoldani az északi part hajózhatóvá tételét - habár a jég eleve csak rövid időre teszi ezt lehetővé - hogy a tornyokra akár évekig se kelljen senkinek ránéznie. Arra, hogy a magukra hagyott tornyokban rejtőző RTG-k a tolvajok és a vandálok figyelmét is magukra vonhatják, ekkor még nem gondoltak, pedig a fűtőanyagként használt radioaktív és erős béta-sugárzó stroncium-90 magában kódolta a veszélyt.

rtg.jpg

Egy RTG.

Az ob121.blog.hu kiváló, részletes összefoglalót ad a szovjet termoelektromos generátorok történetéről és a hatástalanításukra tett kísérletről. A Szovjetunió összeomlásával a világítótornyok karbantartása elmaradozott, kezdtek leállni és amortizálódni. A műszereket kifejlesztő Műszaki, fizikai és automatizálási kutató intézet (VNIITFA ) felmérést készített az ebek harmincadjára hagyott nukleáris áramfejlesztőkről, majd tervet készítettek a veszélyes műszerek leszereléséről és hatástalanításáról. Ekkor azonban már késő volt...

mayak2.jpg

Az elhagyott Aniva torony kívülről...

mayak3.jpg

---és belülről.

mayak4.jpg

Erre már csak a kalandorok járnak.

mayak5.jpg

Mindent elhordtak már, ami hasznosíthatónak tűnt.

A Shalaurov szigeten a megengedett sugárzás 30-szorosát mérték, a Nuneangan sziget az 5-szörösét, a Chaplin-foknál 25-szörösét, a Makar-foknál 10-szeresét. Gyakran az RTG-k sérülései okozták a bajt.

mayakcs.jpg

Elhagyott tornyok Csukcsföldön.

Történtek balesetek is szép számmal: A Kondratiev-foknál két műszer elsüllyedt 20 méter mélyen a permafrost-ba. 1987-ben egy 2,5 tonnás IEU-1 RTG ejtettek helikopterről az Ohotszki-tengerbe. Tíz évvel később a Mária-foknál egy ugyanilyen típúsú RTG-t ejtettek a tengerbe. 1997-ben Tádzsikisztán fővárosában 3 elavult RTG-t tároltak egy széntároló udvaron, amik azóta eltűntek. 1998-ban a Szahalinrégió Korszakov kikötőjében egy roncstelepen bukkantak szétszerelt RTG-re, Egy évvel később

Szentpétervár környékén, egy buszmegállóban találtak egy burkolatától megfosztott műszerre, ami 1000 R/h-val (~8.8 Sv/h) sugárzott.

A három feltételezett tolvaj meghalt sugárbetegségben. 2001-ben Murmanszk régióban 3 RTG-nek kelt lába, de később megtalálták őket. 2002-ben Nyugat-Grúziában pásztorokon jelentkezett a sugárbetegség. Nem sokkal később a közeli erdőben szétbontott RTG-ket találtak.

rtg2.jpg

Ami az orosz télben is meleg, az gyanús.

Ezeken kívül még a volt Szovjetunió számos pontján bukkantak fel a részben vagy egészen szétbontott generátorok.

(Volt, hogy az állatok és a helyi lakosok is odajártak "melegedni" a szabadon álló, sugárzó műszerhez...)  

2007-ben nemzetközi segítséggel hozzáfogtak a műszerek felkutatásához és begyűjtéséhez. Norvégia vagy 20 millió euró értékben támogatta az akciót, és ahol szükséges volt, technikai segítséget nyűjtottak ahhoz, hogy az RTG-k helyét biztonságos, napenergiát hasznosító műszerek vegyék át. 2016-ban annál nagyobb meglepetés volt, hogy a régi RTG-k sikeres hatástalanítását ünneplő Rosatom bejelentette azt is, hogy újfajta generátorok fejlesztésébe kezd.

kras.jpg

A zárt város korábbi kódneve.

Az új nukleáris áramfejlesztőket Zseleznogorszkban fogják gyártani, azoknak a "zárt" városoknak az egyikében, amelyek létezéséről a nagyvilág 1992-ig mit sem sejtett. A várost 1950-ben alapították atomfegyverekhez való plutónium előállítása céljából. A város utolsó atomreaktorát 2010 áprilisában kapcsolták ki véglegesen, azonban katonai célú atomipari feldolgozóegység továbbra is működik, és egy kereskedelmi alapokon működő atomhulladék-tároló üzem. Itt található Oroszország legnagyobb műholdas gyártója, és az orosz GPS rendszer legnagyobb fejlesztője is.

A 84000 fős települést kívülállók csak hivatalos meghívóvak látogathatják meg.

Az új RTG-ket a régiekhez hasonlóan elsősorban a tengeri navigáció és az űrkutatás területén használják majd.

 polenord.jpg

Pole Nord piros téli kabát. 8999 Ft.

21 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://iparikatasztrofak.blog.hu/api/trackback/id/tr9412168880

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Maga Lenin 2017.01.31. 11:52:38

Azért szép hogy az indexen mint "reaktor" van kiírva :) /Tudom hogy a bloggernek ehhez semmi köze alapesetben./

dartonita 2017.01.31. 12:18:13

B*ssza meg, eddig azt hittem, hogy Tom Clancy találta ki az egészet. Pont most olvasom azt a könyvét, amiben arabus tenoristák ilyet lopnak (rendesen elmennek érte egy toronyhoz), és bombát akarnak belőle barkácsolni.
Jobban örültem volna, ha ez inkább írói fikció lett volna...

Köldök_szösz 2017.01.31. 12:27:15

Annyira tipikus ruszki balfaszság. Ahhoz meg van az eszük hogy minden szart megépítsenek kitaláljanak kivitelezzenek
de az hogy kit mit tesznek tönkre vele meg hány generációra az ki a faszt érdekel
Visszamaradott erőszakos barom népség, mindent energiát és nyersanyagot csak a háborúba fektetni ...

fátum 2017.01.31. 12:30:23

@Mónika Bódi: Szerencsére legfeljebb "piszkos bombát" tudnak belőle csinálni. Persze, az is elég veszélyes.

Lady Ann 2017.01.31. 13:26:09

Arra meg eszük (EU), hogy mindet maceráljanak egy körömpiszoknyi sugárforrásért, amit a kutatásokhoz és az oktatáshoz használunk...

kicsigé · http://kicsig.freeblog.hu 2017.01.31. 13:27:16

Aki nem látta, annak ajánlom hozzá a lassú, de tartalmas "how i ended this summer" filmet.

elemes 2017.01.31. 13:49:03

durva.

bár sajnos nem meglepő.

elemes 2017.01.31. 13:50:17

@Maga Lenin:

a bloggernek semmi köze, ez a címlaplány kézimunkája.

driopios 2017.01.31. 13:56:05

Holnap jön Putyin, minden rendben lesz!

Balt 2017.01.31. 14:35:05

Ez lehet, hogy megint a zindex ajánló volt, de sugár"fertőzés" nincsen.

@Köldök_szösz: Ez pont polgári célú innováció, persze "nagyvonalúan" kezelve a környezetvédelmi szempontokat.

Kreml propaganda osztály bérszámfejtés 2017.01.31. 16:23:34

Nacsak tisztázzuk! A stroncium elég gyorsan szulfáttá alakul a vizekben, ami nem oldható. Innen kezdve nem kerül a körforgásba. A béta sugárzás hatótávolsága pedig centiméterek még levegőben is.

Beerhead 2017.01.31. 16:48:50

Ha jól olvasom, akkor pont mint csernobilban, a nemzetközi közösség "összefogása" (=nagy mennyiségű pénze) takarítja el a földről a felelőtlen orosz nukleáris szennyet. Lehetne cikk az orosz nukleáris jégtörő flotta szemetéről is (van egy kiszolgálóhajó, amire jelenleg nem lehet rámenni a felelőtlen tárolás okozta szivárgás miatt)
Tényleg le kéne már valahogy szerelné végre az orosz nukleáris ipart.

lutria 2017.01.31. 17:04:30

Azért kíváncsi lennék vajon milyen anyagok,alkatrészek vannak egy ilyen szerkezetben amiért érdemes ellopni őket és szétszadizni kemény munkával-és utána a tetteseknek az a véleménye hogy mennyire megérte és hozzunk el még többet az isten háta mögötti tengerpartokról/szigetekről,szállítsuk el pár száz kilométerre lévő vastelepig hátha adnak érte pár rubelt...(vagy csak dobjuk el egy réten)
Még ha pl.sértetlenül lopnák el és tudnák hogy áramot termel és ezért azzal világítanák a házukat/a fél falut akkor megérteném...

Beerhead 2017.01.31. 17:36:37

@lutria: Nagyon jó minőségű, vastag, rozsdaálló acélok, elég kis helyen, több száz (ezer) kg. Teljesítményben jellemzően 10-100 watt körül mozognak, így lakossági célra nem nagyon használható semmire elektromosan.
Azt fontos tudni, hogy a radioaktív anyag az egész cucc közepében, kb egy konzervdoboz méretű, a többi rész veszélytelen, helyesen szétbontva nem radioaktív.

kuki123 2017.01.31. 20:55:00

@Spontán Blogger: takarodjál már innét a picsába

kuki123 2017.01.31. 21:09:11

@Köldök_szösz:
szebben nem tudtam volna magam se megfogalmazni

Reactor 2021.12.01. 16:31:25

@lutria: Vas, színesfém, effélék. Ha idehaza működnének ezek a berendezések, Kolompár Teszlatrooper és Lakatos Nintendó famíliája ugyanezeket művelné. "Há' dikk má', színesfém!" Hogy sugárzik? Szarják telibe, konkrétan azt se tudják, mi az a radioaktivitás, a két első és hat második osztályos faiskolájukkal.
Utólag könnyű okosnak lenni...
süti beállítások módosítása