Utólag könnyű okosnak lenni...

2017. május 10. 16:13 - Al

Elindultunk olajért, jött a tűzgolyó

nig6.jpg

Futótűzként terjedt a híre, hogy ömlik az ingyen olaj a vezetékből. Ahogy ilyenkor szokás, az emberek hordókat, kannákat keresgéltek, és rohantak a helyszínre, ahogy csak bírtak. Mikor már elég nagy volt a csődület, jött a nagy bumm.

nig10.jpg

Nigériai olajgyűjtögetők. Bátraké a szerencse?

nig13.png

Az OPEC országok között a 7. helyen áll Nigéria.

Segun Gabriel már negyedszer indult vissza a szivárgás helyszínére 50 literes hordójával. Nem volt könnyű háromszor megtöltenie az iszonyú tolongásban, de úgy döntött, folytatja a munkát, hiszen ritkán jut illyen gyorsan ennyi pénzhez. Ami olajat eddig összegyűjtött, azt rögtön el is adta. A megérzéseire hallgatva azonban egy pillanatra félreállt az út mellé, és onnan figyelte a tülekedést, a többszáz embert, aki mind azért jött, hogy megtöltse a maga kis kannáját a vezetékből szivárgó olajjal.

Nem voltak ők tolvajok a szó szoros értelmében.

A valódi tolvajok éjféltájban érkeztek és titokban távoztak, miután kilyukasztották a vezetéket, és megszerezték, amit akartak. Ők már csak egy keveset profitálni akartak a munkájukból. A többségük a környező településekről érkezett - mert a helyiek féltek közel menni- , biciklivel, autóval, és már órák óta dolgoztak.

nig2.gif

A Niger olajban gazdag deltája. Veszélyes környék.

nig12.jpg

nig3.jpg

A terület egy olajkatasztrófa után

 

Ám 15:20-kor hatalmas robbanás rázta meg a környéket. Gabriel annak köszönhette az életét, hogy nem ment vissza rögtön a vezetékhez, hanem félreállt. Egy fűrészmalom, egy autószerelő műhely, egy mecset, egy templom és több tucat ház pillanatok alatt megsemmisült. Lángok csaptak az égbe, és a vezetéknél tolongók közül senki nem élte túl a robbanást, élve elégtek.

"Egy férfi négy gyerekét küldte a helyszínre, hogy hozzanak olajat. Sajnos mind meghaltak abban a pokolban." 

- emlékezett vissza Mudasiru Oseni, aki egy közeli utcában lakott. 

nig5.jpg

Brutális lángok.

nig11.jpg

Robbanás után. Keresik, ami az áldozatokból maradt.

Az autószerelő műhely egyik alkalmazottját otthonában érte a hír, hogy a munkahelye felrobbant. Rögtön a helyszínre sietett.

"Láttam az áldozatokat, akiknek teljesen összeégett a bőrük. Akkora tömeg volt ott, hogy nem tudtam a munkahelyemhez jutni. Mindenhol csak égett testek."

nig1.gif

Kőolajvezetékek Nigériában. Mindenhol potenciális veszélyforrás.

A katasztrófa után a környéket beborították a csontvázak és a koponyák. Az áldozatok számát 500 körül becsülték. Sokan a sebesültek közül nem mertek kórházba menni, mert féltek, hogy számonkérik őket az olajlopásért, vagy esetleg épp őket teszik majd felelőssé a robbanásért. Mindez 2006-ban történt, Lagos külterületén, és robbanás helyszíne után az Abule Egba katasztrófaként híresült el. A hasonló - kevesebb áldozattal járó - esetek azonban gyakorlatilag folyamatosak Nigériában, a legnépesebb afrikai államban, ahol a 187 milliós népesség több mint a fele (!) a szegénységi küszöb alatt él.

nig9.jpg

Holdbéli táj.

A robbanások helyszínén gyakran olyan iszonyatos tűz alakul ki, hogy a mentőcsapatok napokig nem tudják megközelíteni a helyszínt. Két évvel később szintén Lagosban, az Ijegun kerületben egy általános iskola közelében robbant fel szivárgó olajvezeték. A tragédiát súlyosbította, hogy

a portás bezárta az épületet, nehogy a gyerekek a lángok felé rohanhassanak, ám amikor a környék is lángba borult, elmenekült, sorsára hagyva a bent rekedteket.

nig4.JPG

Az iskola tanulói ma.

Sok gyerek csapdába esett a bezárt iskolában, és legalább 15 meghalt, amikor rájuk szakadt a mennyezet. Ezt a katasztrófát egyébként kivételesen nem tolvajok, hanem egy buldózer okozta, ami megrongálta a vezetéket.

nig7.jpg

Olajfinomítás, feketén.

A nyersolaj lopása egyszerűen nemzeti sport Nigériában, és olyan elterjedt, hogy már illegális finomítókat is létrehoztak a lopott olaj finomítására. Hiába kampányoltak képviselők, hogy halálbüntetéssel sújtsák a tolvajokat, láthatóan a halálfélelemnek nincs visszatartó ereje a számukra, hiszen egy robbanásnál mindig a tolvajok az elsők, akik odavesznek - feltéve, ha akkor még a helyszínen vannak.

nig14.jpg

Többezer vezetékrongálási ügy évente, amelyekből sok komoly tragédiával végződik.

  • 1998: Jesse, Niger Delta körülbelül 500 áldozat
  • 2000: Jesse, körülbelül 250 áldozat
  • 2000: Warri, 100 áldozat
  • 2000: Ebute, 60 áldozat
  • 2003: Umuahia 125 áldozat
  • 2003: Abbia, 105 áldozat
  • 2004: Lagos, 60 áldozat
  • 2006: Lagos, 150 áldozat
  • 2006: Lagos, 260 éldozat
  • 2006: Atlas Creek Island 150 áldozat
  • 2006: Abule Egba, Lagos, 500 áldozat
  • 2008: Ijegun, Lagos 100 áldozat

nig8.jpg

A nigériai rendőrség. "házi olajkutat" leplez le. Nem ritka eset.

Azonban nem csak a legszegényebb rétegek élnek "feketén" az olajból: a teljes olajipart átitatja a korrupció, amiből a kitermelő cégek és a külföldi felvásárlók is jelentős hasznot húznak. Nigériában ugyanis nem az olajkutakban mérik le a kitermelt olajat, hanem az olajtárolókban. Így ami útban az olajtároló felé eltűnik, az után nem kell adót fizetni.

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://iparikatasztrofak.blog.hu/api/trackback/id/tr6212495723

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Netuddki. 2017.05.12. 09:59:16

@E.Katolnai: Na, és mit javasolsz? Atomot? Koncentrációs táborokat?

Lady Ann 2017.05.12. 10:38:30

@E.Katolnai: Mivel nincs szociális háló, ha valaki véletlenül megéri az öregkort, nem lesz, aki eltartsa, plusz magas a gyerekhalandóság, szóval azért szaporodnak, mint a nyulak, hogy valamennyi gyerek csak felnő és gondoskodik a szülőkről.
És az egész súlyosbítva van azzal, hogy férjnek kedve támad egy kis etyepetyéhez, akkor nincs ellentmondás.

exterminador 2017.05.12. 10:56:35

Nigéria a világ segglyuka. Ez van.

Al 2017.05.12. 10:58:28

Kedves Kommentelők!

Ritkán moderálok, de ha szükséges, megteszem - történt ez most a nagyon durva hangnemben hozzászóló olvasóval.

Érdemes végiggondolni, hogy semmivel nem érdemeltük ki, hogy Európába születtünk, viszonylagos jólétbe, és nem Nigériába. Utóbbi esetben nyilván nem lenne javasolná senki olyan könnyedén ezrek, milliók likvidálását.

Club Sandwich 2017.05.12. 12:12:29

Abszolut. Es akkor meg nem beszeltunk Indiarol, Pakisztanrol meg a tobbi nagy csirkekeltetorol...
Utólag könnyű okosnak lenni...
süti beállítások módosítása