Még Adolf Hitler is küldött részvét táviratot az amerikai történelem egyik különlegesen kegyetlen katasztrófája alkalmából. Mégis, ma alig emlékszik valaki, mi is történt Texas mintaiskolájában 1937 tavaszán.

A '30-as években, a gazdasági világválság árnyékában Kelet-Texas csupán egy jelentéktelen, apró gazdaságok tarkította, vidékies része volt az Egyesült-Államoknak. Míg meg nem jelet a színen Columbus Marion Joiner, vagy ahogy széles körben emlékeznek róla, "Dad Joiner", a férfi, aki nélkül soha nem ismerhettük volna meg a Dallas sorozatot. Joiner volt ugyanis az, aki olajat talált a területen, mégpedig nem is keveset, és az isten háta mögöttinek tartott vidéket ezzel egyik pillanatról a másikra Amerika olaj fővárosává emelte. Az 1930 őszén a frissen felfedezett bradfordi 3-as számú olajmező a világ addig ismert legnagyobb olajmezője volt.

A pionírok. Balról a 3. Dad Joiner.

A nagy olajrobbanás mindenkinek adott munkát. Özönlöttek a városokba a geológusok, mérnökök, olajmunkások, és velük együtt fejlődött és terebélyesedett a szolgáltató szektor. 1930 december 28-án  J. Malcolm Crim próba-szerencse alapon fúrni kezdett édesanyja, Lou Della Crim birtokán. Bár azt gondolta, a környék legjobb lelőhelyeit már bizonyára mind felfedezték, mindössze 20 perc alatt 49000 liternyi olaj tört a felszínre. A hír hatására a közeli Kilgore lakossága egy hét alatt 800 főről 8000-re ugrott: az emberek lakókocsikkal jöttek a környékre, hogy megcsinálják a szerencséjüket. Sokan sátrakban, dobozokban, vagy bádogdarabok alatt "laktak", csak hogy ők is részesülhessenek az ígéret földjének áldásaiból.

New London, Texas.

Az addig csak Londonnak hívott város élete a feje tetejére állt. Először is, a nevét sürgősen New Londonra változtatták, mert London megye másik államban is volt, és az egyre népesebb és jelentősebb terület lakosai már nem engedhették meg annak a kockázatát, hogy a fontos levelek netán elkeveredjenek a postán. A London School-ként ismert iskolába új gyerekek tömegei érkeztek: egyik osztályban sem volt annyi pad vagy annyi könyv, hogy mindenkinek jutott volna. 85 első osztályos szorongott egyetlen teremben. Rövidesen 17 új pedagógust kellett felvenni az intézménybe, ami igen könnyű feladatnak bizonyult, mivel kétszer annyi fizetést ígértek, mint az állami átlag. 

Az épület a robbanás előtt

Következő évben 1 millió dolláros építkezés indult. Több új épületet, sportcsarnokot húztak fel a gyerekek számára. A London iskolára eddig is büszkék voltak a helyiek, de ezután valódi fénykorát élte. Évről-évre növekedett, rengeteg új tanár és új tantárgyak jelentek meg, sikeres kosárcsapat indult, a gyerekek zenekart is alapítottak. Az iskola lett a helyiek büszkesége, az Egyesült-Államok akkori egyik legmodernebb, legjobb és legjobban felszerelt általános- és középiskolája. 

Gyerekek tanárnénivel, 1937-ben.

Így köszöntött be 1937. Az eredeti tervekkel szemben - amelyekben egy saját fűtési rendszer létrehozása szerepelt - az iskola fűtését 72 kisebb gázfűtő berendezéssel oldották meg. Ebben az évben az iskola felmondta a szerződést addigi gázbeszállítójával, hogy inkább a Parade Gasoline Company-tól vásárolja a gázt. Ehhez új csövet kellett lefektetni. A helyi vállalattól ugyanis olcsóbban jutottak hozzá ahhoz a gázhoz, amely számukra csak az olajkitermelés mellékterméke volt. Ez a kezeletlen gáz azonban színtelen, szagtalan volt, a minősége pedig napról-napra, időnként óráról-órára változott. De ami a legrosszabb: az épületen belül futó 77 méteres cső szivárgott. A gyerekek rövidesen fejfájásra kezdtek panaszkodni.

Az iskola alapzata és a robbanás pontos helyszíne.

Március 18-a vidám nap volt az iskolában. Ezen a csütörtöki napon már mindenki előre örült a másnapi tanítási szünetnek, mivel a gyerekek a szomszéd városban egy tanulmányi- és sportversenyen vettek részt. Azonban a tragédia sajnos még aznap délutánra volt időzítve. 15:00 és 15:20 között az egyik dolgozó bekapcsolt egy csiszológépet. Feltételezhetően ennek a gépnek a szikrája robbantotta be az addigra már nagy mennyiségben kiszivárgott gázt.

Légifelvétel a katasztrófa után

Szemtanúk szerint az iskola falai hirtelen alakot váltottak, mintha kidudorodtak volna. Az épület teteje az égbe repült, majd visszazuhant a falakra, és a főépület romba dőlt. A robbanás ereje akkora volt, hogy egy nagy betonelemet egy 60 méterre parkoló, vadonatúj Chevrolette-re repített.

Megfeszített munka.

A katasztrófa pillanatában körülbelül 500 tanuló és 40 tanár tartózkodott az iskolában. Legalább 295 ember veszett oda a romok alatt, de a tetemek állapota miatt nem lehetett pontosan meghatározni. A legtöbb test ugyanis felismerhetetlenségig megégett vagy darabokra szakadt. A szülők és a tanárok voltak az elsők a helyszínen, mivel az épületben éppen egy szülő-tanár egylet is ülésezett. Sokan a puszta kezükkel kezdtek ásni a gyerekek után, de rövidesen szakértő segítség is érkezett, hiszen a robbanás messze elhallatszott, és hamar híre ment. 

Romok

Sötétben és esőben, 17 órán keresztül folyt a mentés. mindenki dolgozott, a helyszínre érkező riporterek is, például Walter Cronkite, aki később a nürnbergi perről közvetített. A robbanásért végül sem az iskolát, sem a Parade Gasoline Company-t nem vonták felelősségre, de az igazgató, aki szintén elvesztette egy fiát és egy unokahúgát a tragédiában, lemondott. Rövidesen átfogó kampány indult a kezeletlen gáz szagosításáért, ami az Egyesült-Államok után az egész világon hamar gyakorlattá vált. 

Segítők a helyszínen

A túlélők nem szívesen emlékeztek a tragédiára. Az iskola sofőrje éppen a gyerekeket fuvarozta haza a robbanás ideje alatt. Ez 2 órát vett igénybe, így a férfinak ennyit kellett várnia, míg visszatérhetett az iskolába, hogy megtudja, ott tanuló saját 4 gyermeke közül egy meghalt. Sokan csak a ruhájuk egy-egy részletéről ismerték fel saját gyereküket. Az iskolát néhány éven belül újjáépítették, a tanítás már 10 nap múlva folytatódott az épen maradt épületekben. Két éve Ashley Hope Pérez Out of darkness címmel történelmi regényt írt a katasztrófáról, amit több dokumentumfilm is megörökített.

Néhány áldozat a sok közül