A válasz még ma sem egyértelmű: az igazságos népharag vagy ellenkezőleg, a vállalati maffia áll a brutális gyilkosság mögött? Nem véletlen: a titkok, rejtélyek, hatalmas állami vállalatok és hatalmas állami hazugságok földjén járunk.

A kínai acélipar történetét vizsgálva egyszerű következtetésre juthatunk: minél tovább tart a kommunizmus egy államban, annál csúnyább, ami marad utána. Ahogy Magyarország perspektívája egykor a vas és acél országa volt, az egyszerű kínaiakat is jó 50 éve azzal etették, hogy rövidesen majd a gigantikus "vas  rizsgolyó" táplálja az egész országot. 1953-ban Mao Ce-Tung első ötéves tervének két pillére a mandzsúriai vas- és gabonakészletek voltak. Országszerte alakultak és duzzadtak hatalmasra az állami vasöntödék, acélgyárak. Ebben az évben Kína még csak 160000 tonna acélt állított elő, ami

ahhoz sem lett volna elég, hogy minden egyes kínai család egy kisebb konyhakést kapjon belőle.

2015-re már minden kínai polgárra évi fél tonna acél jutott. 

Jilin. Tonghua a déli csücsökben.

Jilin tartomány 5. legnagyobb városában, a 2 milliós Tonghuában is a Tonghua Vas-és Acélvállalat volt a legnagyobb munkaadó. Bár a pontos foglalkoztatottságról nem állnak rendelkezésre adatok, a rövidesen leírt tragikus esemény is legalább 30000 főt érintett. Az ötvenes években egy acélgyár egy város számára biztos felemelkedést jelentett: a munkások családjai számára iskolák, kórházak épültek, és a gyár kohói még a dolgozók otthonainak fűtéséről is gondoskodtak - ami nem kis dolog volt Tonghuában, ahol januárban -20 fok a megszokott hőmérséklet.

Kemény kínai tél, a háttérben Tonghua a Vas-és Acélvállalat hűtőtornyai.

A nyolcvanas években azonban Teng Hsziao-ping reformjai során nyilvánvalóvá vált, hogy az óriás acélgyárak nagy része - köztük a Tonghua - nem váltja be a hozzájuk fűzött reményeket. Bár a város a teljes gőzzel üzemelő gyár füstjében fulladozott, a növekedés megtorpant. 2005-ben a kínai kormány úgy döntött, hogy hozzáfog a beteg óriás privatizálásához. 36.19 százalékos részesedést juttattak a vállalat részvényeiből a Beijing központú Jianlong Acél Holdingnak. A partneri kapcsolat Wang Min ötlete volt, aki előző évben jilini kormányzónak jelöltette magát, és "Vakmerő Wang"-ként szerzett nevet a régióban magánbefektetések támogatásával, valamint feltűnően rövidre szabott beszédeivel és hivatalos találkozóival.

A magánvállalattól azt várták, hogy ha kell, radikális intézkedésekkel állítsa nyereséges pályára a Tonghuát.

Fullasztó szmog Tonghuában.

A Jianlong rövidesen le is cserélte a gyár szinte teljes vezetését. A helyzet azonban így sem javult: a következő 4 év alatt 159.5 millió dolláros veszteséget sikerült felhalmozni. A 2008-as gazdasági válság után az acél ára 5 hónap alatt a felére esett vissza. 2009 telén a dolgozók nagy része nem kapott fizetést, így az otthonok fűtés nélkül maradtak. 

Iparvidék Tonghuában.

A Jianlong úgy döntött, teljesen kiszáll az állami vállalat életéből, és tovább már "nem vállal felelősséget" annak mélyrepüléséért. Ekkor azonban váratlan dolog történt: júniusban a kormány tőkeinjekciójának hatására a Tonghua 6,255,00 dollár nyereséget termelt. A tartomány vezetése ismét felkérte a Jianlongot, hogy szálljon be az üzletbe. A Jianlong feltétele az volt, hogy ezúttal többségi részesedést akarnak, és ezt meg is kapták. 65 százaléknyi részvény birtokában a magánvállalat hozzálátott a szabályok megváltoztatásához és a költségek visszavágásához. Az egyezmény viharos körülmények között  jött létre július 22-én:

a Tonghua elnöke, An Fengcheng teásbögréjét felborítva kijelentette, hogy nem hajlandó "privát főnököt" szolgálni.

A dolgozók számára a változás elsősorban azt jelentette, hogy egykori (privatizáció előtti) 2500 jüan fizetésük (366 dollár) tovább csökken, immár 300 és 500 jüan közötti értékre (44-73 dollár). Fengchenghez hasonlóan ők is lázadoztak. Általános volt a félelem, hogy a Jianlong ígéretét megszegve sok dolgozót el fog bocsátani a gyártól. Másnap hatalmas tömeg gyűlt össze a gyár épülete előtt, akik azt skandálták: "Jianlong, takarodj!"

Gyülekeznek a tiltakozók.

A helyi média 10000-re tette a protestálók számát, míg a nemzetközi média 30000-es tömegről számolt be. 

Chen Guojun, a Jianlong ügyvezető igazgatója a tüntetők közé ment, hogy megpróbálja munkára bírni őket. Egyes források szerint Guojon a dühöngő tömeg arcába vágta, hogy pár napon belül többezer főt el fognak bocsátani, józanul végiggondolva azonban ez kevésé tűnik valószínűnek. Egy azonban biztos: a munkások, ahelyett, hogy dolgozni mentek volna, az igazgatóra támadtak, aki az épületbe menekült. A helyszínre siető rendőröket és mentőket feltartóztatták, a szerencsétlen Guojunt pedig hamar megtalálták és egyszerűen agyonverték.

A tömeg végül spontán utcai tűzijátékkal koronázta meg fényes győzelmét. 

Jilin kommunista pártja azonnal eltávolította Fengchenget a Tonghua Acél élértől, a Jianlong pedig fejvesztve menekült a partneri viszonyból. Mindegyik fél gondosan tartotta a száját, és sem Guojun haláláról, sem a háttérben zajló eseményekről nem adtak magyarázatot. A Bloomberg tényfeltáró cikke arra hívja fel a figyelmet, hogy a magáncéggel szembeni heves ellenállást nem csupán a munkahely elvesztése miatti félelem táplálta az emberekben.

Az acélgyártás veszélyes ipar.

"A Tonghua egy igazi aranytojást tojó tyúk volt. A Jianlong sok ember meggazdagodásának az útjában állt."

- nyilatkozta a 31 éves Zhang, aki logisztikusként dolgozott a gyárban. A lopás és a korrupció ugyanis teljesen átszőtte a vállalatot. A munkások rendszeresen csempészték ki az acélrudakat a kabátjuk alatt, amelyekből aztán jól értékesíthető, kisebb kohókat raktak össze otthon. A Tonghua körül egy komplett feketegazdaság épült ki. 2010-ben 31 főt állítottak bíróság elé azzal a váddal, hogy 1983 óta bűnszövetkezetként működve 50 millió jüan kárt okoztak a Tonghuának. A vállalati maffiát nem csak lopásokban és vesztegetésekben, de lőfegyverrel való kereskedésben is bűnösnek találták. Ugyanebben az évben Ji Yigang büntetett előéletű munkást is elítélték Chen Guojun meggyilkolásáért, de  rendőrség bővebb felvilágosítást nem adott az ügy hátteréről.

A füst maradt.

Az elméletek szerint a tömegdemonstráció és a lincselés is a helyi maffia szervezésében zajlott. Egy biztos: az acélipar óriásszörnyének lebontása még számos életet követelt és fog követelni. 2015-ben egy másik acélvállalat vezetője, Wu Yan öngyilkosságot követett el, amikor megtudta, hány főt kellene elbocsátania a gyárból. 2016-ban a kínai vezetés hivatalosan is elismerte, hogy legalább félmillió munkahely megszüntetése várható az acéliparban. A munkások átképzésére és áthelyezésére egy alapot különítettek el, de ez csak akkor érhető el a tartományi kormányok számára, ha már rendezték az érintett vállalatok adósságait. A tettek mezejére azonban mindenki fél rálépni: 2015-ben a hivatalos állami statisztika szerint a munkanélküliség még mindig alig haladta meg az 5 százalékot, ami elég kevés, annak tükrében, hogy a szénbányászatban még nagyobb,1,3 milliós létszámleépítést irányoztak elő.