Az Egyesült Államok történetének legsúlyosabb tűzesete egy vadonatúj chicagoi színházban történt. Mindössze néhány perc alatt több mint 600 néző vált a lángok martalékává borzasztó körülmények között, miközben a színpadról egy elefántnak maszkírozott férfi próbálta csitítani őket.

Az Iroquis, "a Keleti part legszebb színháza"

"A gyerekek nem hagyhatják ki a Mr. Kékszakállt!" - hirdették a plakátok Chicago szerte 1903 karácsonyi szünetében. Már hogy is hagyhatták volna, mikor a musical egyik címszerepét a kor legnépszerűbb komédiása, Eddie Foy alakította. December 30 délutánján a város tehetős családjainak gyerekei anyukáikkal együtt özönlöttek a délutáni matinéra. A színház dugig volt, még állójegyeket is árultak, hogy a legtöbbet hozhassák ki a műsorból.

"Még soha nem láttam ennyi gyereket és nőt színházi előadáson"

- futott át Eddie Foy fején, ahogy a színpadról végignézett a közönségen. Pedig a 47 éves színész gyerekkora óta forgott színházi körökben. Valóban rekordszámú néző: vagy 2200, nagyrészt kiskorú volt jelen a vadonatúj, gyönyörűszép Iroquis Theatre előadásán. Ezzel jócskán meghaladta saját kapacitását is, ami hivatalosan 1724 fő volt. Az épületet mindössze egy hónapja, novemberben adták át, és amellett, hogy mindenhol dicsérték a szépségét - egyenesen azt írták, hogy a Keleti part legszebb színháza- , az összes plakáton tűzbiztosként hirdették. Utóbbi momentum fontos volt a publikum számára, hiszen az emberekben még élénken élt az ausztriai Ringtheatre 1881-es tragédiája, amikor 449 ember veszett oda tűzvészben.

Eddie Foy gyermekeivel, pár nappal azelőtt, hogy Chicagoba utazott volna a Mr. Bluebeard premierjére

Miss Bonnie Magin, a főszereplő

Azt nem tudni, mire alapozták, hogy az Iroquis tűzbiztos. A Fireproof Magazine még az építkezés alatt terítékre vette az épület hiányosságait. A chicagoi tűzoltóság kapitánya a megnyitó előtt látogatott el a színházba, és

meglepődve tapasztalta, hogy nincsenek tűzjelző berendezések, nincs telefon, az épületben nincs víz.

A színház alaprajza

Az észrevételeivel nem tudott hová fordulni, mindenhol azt a választ kapta, hogy az épületnek van tűzrendésze, és az ő hatáskörébe tartoznak ezek a kérdések. Pedig ez még csak a jéghegy csúcsa volt, hiszen ráadásul a színháznak egyetlen bejárata volt, az sem túl széles, a két karzatra pedig egyetlen lépcső vezetett fel.

A vészkijáratok egy részét zárva tartották, de amelyeket nem, azok is befelé nyíltak.

Az Iroquis oldalnézetből

A Mr. Kékszakáll második felvonása közepén a nézőtér teljesen elsötétült, hogy minden szem az "In the Pale Moonlight" című dalba belekezdő énekesekre szegeződjön, akiket éles fénnyel világítottak meg. Ebben a pillanatban az egyik lámpából egy szikra pattant ki, ami lángra lobbantott egy közeli függönyt.

Az énekesek mindent láttak, de a szemük se rebbent.

A pillanat, amikor kipattant a szikra. 

Így festett a színpad és a nézőtér, amikor felcsaptak a lángok.

Gyakorlott színházi munkásként sok ilyen esetet átéltek már: tudták, hogy azért van a személyzet, hogy az ilyesmit megoldják. Most azonban nem ez történt: míg a zenekar játszott, és a színészek rendületlenül táncoltak, a lángok egyre feljebb kúsztak. Az egyik technikus egy akkoriban népszerű szert, a Killyfire nevű port szórta a lángokra, de azok már a mennyezeten lévő díszítést nyaldosták.

Eddie Foy így festett a musicalben

Eddie Foy közben az öltözőjében készülődött, hogy rövidesen elefántként lépjen a színpadra. Meghallva a baljós hangokat kirohant, hogy megkeresse kisfiát, Bryant, akit a színpad mellett ültetett le egy székre, mivel már nem jutott neki hely. Foy az utolsó pillanatig próbálta beprotezsálni teljes családját az előadásra: feleségét és 7 gyerekét, akik közül a legkisebb mindössze 3 hónapos volt. A színházba érve azonban el kellett küldenie őket, akkora teltház volt. Csak az egyik fiát vitte magával, akit most sietve az egyik kollégájára bízott, majd ő maga a lángoló színpadra lépett. Olyan megnyugtatóan próbált beszélni, ahogy csak tudott:

"Hölgyeim és uraim! Nincsen veszély, ne izgassák fel magukat! Nyugodtan hagyják el a nézőteret!"

- ismételte Foy rendületlenül. Közben minden egyes mondat után hátrafordult, hogy a technikusoknak kiabáljon: "Eresszétek le a függönyt! Eresszétek le a függönyt!" A színpadon kialakuló tűzeseteket ugyanis egy leereszthető, azbeszt tűzvédelmi függöny hivatott megfékezni. Az Iroquis-ben azonban túl magasra fel szokták húzni, hogy ne zavarja a látványt, ettől viszont a függöny beragadt, és nem lehetett leengedni. Most is ez volt a probléma.

Ez maradt a nézőtérből

Az olajfestmények és különféle dekorációk darabjai lángoló napalm bombaként kezdtek lehullni a mennyezetről a színpadra és a nézőtérre.

Ekkor már nem volt kétséges, hogy komoly a helyzet. A színészek és a technikusok elkezdtek menekülni az öltözők felé. Ahogy kinyitották a hátsó kijáratot, a betörő jeges szél még jobban felszította a lángokat. Más színházi dolgozók a színpad nyugati oldalán lévő ajtóhoz tódultak, az azonban befelé nyílt. Ne feledjük, hogy nagyszabású musicalről volt szó, csak a színészek 38-an voltak, amihez még hozzájönnek a statiszták és a kisegítő személyzet. A tömeg nyomta az ajtót, így azt lehetetlen volt kinyitni. Az ajtónak feszülő színészeket egy vasúti mérnök mentette meg, akinél ott volt néhány szerszám, amelyekkel gyorsan ki tudta feszegetni az ajtót.

A bezárt ajtók egyike, aminél sokan meghaltak.

A háttér hatalmas robajjal a színpadra dőlt, amitől teljes lett a pánik. "Hagyják el a nézőteret! Lassan hagyják el a nézőteret!" - próbálta meg az elefántnak öltözött Foy vezényelni a megvadult tömeget. Közben továbbra is az azbesztfüggönyért kiabált, de a technikusok már elmenekültek. Végül a függöny magától leszakadt, de már semmi hasznát nem látták.

Megperzselt székek.

Valaki közben kinyitotta az északi falnál lévő nagy, kétszárnyú ajtót is, amit többnyire csak díszletnek használtak. Ekkor

a nagy tömegben beáramló hideg levegő hatására egy gigantikus tűzgömb jött létre, amely először a földszinti nézőteret perzselte fel, majd pillanatok alatt 15 méter magasra emelkedett.

Romok.

A zenekari térben már csak 6 zenész volt, akik Foy kérlelésére rendületlenül játszottak, hogy ezzel is próbálják megelőzni a pánikot. Ez azonban most már lehetetlen volt. A színész még egyszer utoljára felnézett a balkonra.

"A szemem végigfutott azon a tengernyi megzavarodott, agonizáló kisgyereken a balkonon és a karzaton."

-emlékezett vissza később a bírósági meghallgatáson. Ezután először az alagsorba, majd onnan egy csatornát követve az utcára menekült.

Tülekedés a színház előtt, 16:00 körül, a tűzvész után.

A pánikszerűen menekülő nézőknek több akadály is útját állta. Szokásban volt, hogy azokat, akik olcsóbb, állójegyet vettek, a jegyszedők egy kis vaskapuval zárták be a felvonások alatt, nehogy a sötétben a folyosón át a karzatokra szállingózzanak, és leüljenek az esetleg üresen maradt helyekre. Mivel senkinek sem jutott eszébe ezt a kaput kinyitni, a folyosó felé rohanó tömeg csapdába esett.

Itt haltak meg a legtöbben, mivel az emberek agyonnyomták egymást, vagy megfulladtak a mérgező gázoktól.

Vizsgálat a katasztrófa után

A helyzetet súlyosbította, hogy nem volt biztonsági világítás: amint az elektromos rendszer összeomlott, minden sötétségbe borult, az üres színpadot kivéve.

A The Chicago Daily Tribune címlapja másnap

A karzaton lévők egy része a lépcső felé próbált meneküni, mások azonban megtalálták az északi falon lévő vészkijáratot. Itt érte őket a keserves csalódás: a keskeny, jégtől csúszós tűzlépcső befejezetlen volt! Nem volt más választásuk, mint leugrani a mélységből - a biztos halálba. Az első mártírok földön heverő testei azonban megmentették a később leugrók egy részét, akik már kevésbé törték össze magukat. A szomszédos Northwestern University néhány hallgatója felfigyelt a katasztrófára, és létrákkal siettek a helyszínre, illetve a háztetőről rögtönzött pallókkal próbáltak menekülési útvonalat biztosítani.

Az emeleten voltak kisebb vészkijáratok is, ezek azonban zárva voltak. A kétségbeesett nézők hiába tódultak oda egymást összenyomva. Némelyeknek szerencséjük volt, mert

Frank Houseman, egy korábbi baseball játékos felfedezte, hogy az otthoni jégszekrényén ugyanilyen zár van, így a saját kulcsával ki tudott nyitni két ajtót.

15 perc elég volt a tűznek, hogy beborítsa a színházat és legalább 602 ember életét kioltsa. A helyszínre érkező rendőrség és tűzoltóság már csak a túlélők és az áldozatok felkutatásában segíthetett. Csak a helyszínen meghalt asszonyok pénztárcáival 5 hatalmas szakajtót töltöttek meg. Rövidesen megjelentek a tolvajok is, szintén erszények, és ékszerek után kutatva, amiket hidegvérrel rángattak le a halott nőkről.

Élők és holtak a színház mellett

B. H. Marshall, az Iroquis tervezője éppen üzleti úton volt, amikor értesült a katasztrófáról. Az első dolga az volt, hogy felhívja az édesanyját, nem ment-e el valaki a családból a színházba. 

Emberfeletti munka volt a sok holttest azonosítása

A társulatból mindössze egyetlen ember veszett oda. Mire a segítség megérkezett, már maga az elefántnak öltözött Eddie Foy is ott fagyoskodott a színház előtt szerencsésen megmenekült társaival. A színész egy csapásra nemzeti hős és a tűlélők szóvivője lett: minden újság őt akarta megszólaltatni. Az Iroquis vezetősége, építője, technikai személyzete előzetes letartóztatásba került. A szórakoztatóipar országszerte milliós veszteségeket könyvelhetett el, mivel számos államban bezárták a színházakat, és más középületekkel együtt szigorú vizsgálat alá vetették őket. Egy héten belül kezdetét vette a tanúk meghallgatása az ügyben: a bríróság épülete zsúfolásig telt emberekkel, de sokaknak ki kellett menekülniük, mert rosszul lettek a beszámolókat hallgatva.

A halottakat lovaskocsikkal vitték el, mert beborították az utat

A színészek - Foyt is beleértve - hosszú hónapokig nem találtak semmilyen munkát. Amikor végre a clevelandi Empire Theatre ajánlott neki egy szerepet, Eddie Foyt 10 percig felállva tapsolta a publikum, amikor megjelent a színen.