San Juanico tragédiája valóságos ipari holocaust. Az áldozatok számáról csak becslések vannak a robbanás súlyossága miatt, hiszen legtöbbjükből semmi sem maradt. A világ egyik legsúlyosabb ipari katasztrófájáról azonban még maguk a mexikóiak se tudnak.

A mexikói fiatalok 30 százaléka tud róla csupán, hogy 1984-ben a Pemex (Petróleos Mexicanos) Mexikóváros közelében található üzeme micsoda apokaliptikus nemzeti tragédiát okozott. Persze ez nem csoda: a baleset pontos feltárása azóta sem történt meg, illetve nem hozták nyilvánosságra. Ugyanígy várat magára a károsultak anyagi kompenzációja is. A legtöbbjüknek azonban erre nincs is szüksége, hiszen vagyonukkal, házukkal és szeretteikkel együtt nyomtalanul eltűntek a Földről 1984 november 19-e reggelén.

Ritka volt az a holttest (2 százalék) amelyre azonosítható állapotban találtak rá.

A Pemex, Mexikó állami kőolajvállalata

A Pemex üzemében összesen 54 cseppfolyós propán-bután gázt tároló tartály volt. Ezek között 48 kisebb, és 6 nagyobb volt, amelyekből 4 1600 köbméter, 2 pedig 2400 köbméter gázt tartalmazott. A nagy tartályok gömb alakúak, a kisebbek hosszúkásak voltak, ezeket "kolbászoknak" hívták a helybeliek. A baleset idején összesen 11000 köbméter PB-gáz volt az üzemben. A feltételezések szerint az egyik tartály csöve megrongálódott, aminek következtében vagy 10 percen át szivárgott a gáz kifelé. A szél a gázt az üzem nyugati felére sodorta, ahol a gázfáklya belobbantotta.

A munkások észlelték a szivárgást, de akkor már megállíthatatlan volt a katasztrófa, ezért aki tehette, menekült, minél messzebbre.

Az 5:40 perckor bekövetkező robbanás a többi tartályt is megrongálta, ami további szivárgást és további robbanásokat okozott, összesen tizenhármat még abban az órában. 

Az égő tartályok

A közeli San Juan Ixhuatepec lakói pokoli reggelre ébredtek. Az emberek azt élték át, hogy a városukra zuhant a Nap: házak lángoltak, a tűz iszonyatos sebességgel terjedt, és elviselhetetlen hőség volt mindenhol. Ha nem is a Nap, de egy 1200 Celsius fokos tűzgolyó esett a városra. Sok ház rögtön leégett a bennelevőkkel együtt. Akik életben maradtak, fejvesztve rohantak a folyó felé a borzasztó forróság elől. 

Jól látszik, hogy a Pemex üzeme a lakott terület közvetlen közelében volt.

Hivatalosan 500-600 halottat ismertek el, de az áldozatok nagy része teljesen elégett, így csak az eltűntek számából lehetett valójában következtetni.

"Soha nem mondták el az igazat nekünk, és nem hiszem, hogy valaha megtennék."

- mondta Juan Pedraza 30 évvel a katasztrófa után. "A kormány csak azokat számolta, akik az üzemben vagy a kórházban haltak meg. - tette hozzá Jose Espinoza, aki személyesen átélte a katasztrófát. - Valószínűleg valahol 1500 és 2000 között van a halottak száma." A férfit a nagy hatósugarú robbanás úgy földhöz vágta, fogy először azt hitte, földrengés történt. Pár nap múlva visszatért az otthonához, és benézett a szomszédos öttagú család házába is.

"Az egyik kisfiú lábát találtam meg. Ennyi maradt belőlük."

- emlékezett vissza.

A "kolbászok"

Guadalupe Ramirez szerencséjére nem tartózkodott otthon, de emlékei szerint a várost elborító forróság az összes ruháját "ropogosra" sütötte a szekrényben. A helyiek által "kolbásznak" hívott gáztartályokat a robbanás akár 1 km távolságra is elrepítette, más súlyos fémtörmelékekkek együtt.

Tűzoltók a helyszínen

Sebesültet szállítanak

Otthon nélkül maradt helyiek

A helyiek szerint a tetemek nagy részét ott ásták el, ahol megtalálták, másokat hatalmas tömegsírokba tettek, amelyekbe papok locsolták a szentelt vizet. A Pemex a történtek után a közelben szintén telephellyel bíró Unigas vállalatra próbálta hárítani a felelősséget, de rövidesen nyilvánvalóvá vált, hogy nem onnan eredt a robbanás. A túlélőket képviselő 5 san juanicoi, Guillermo Salomon Flores, Tiburcio Sanchez, Amparo Garcia, Eligio Rocha és Gabriel Gracida egyenesen azzal vádolta meg a Pemexet, hogy korábban már többször kaptak figyelmeztetést a helyiektől gázszivárgás miatt, mégsem figyeltek kellőképpen a biztonságra. Salamon Flores szerint már 1972-ben és 1984 tavaszán is voltak kisebb tűzesetek a Pemexnél. Az utóbbi esetet az okozta, hogy a dolgozók a gáztartályok mellett tartották a fát.

"Kértük a Pemexet, hogy tájékoztassa a környéken élőket, hogy mi a teendő egy esetleges szivárgás vagy tűz esetén, de senki nem figyelt ránk."

- emlékezett vissza Tiburcio Sanchez. Amparo Garcia szerint a biztonságért felelős dolgozók "berúgtak és a monitorok előtt aludtak". Egy hónappal a pokoli katasztrófa előtt Guillermo Salomon Flores feleségével együtt személyesen figyelmeztette a Pemex munkásait egy szivárgásra, amit azok "nagyon lassan és apatikusan" állítottak helyre.

A tüzet másnap reggelre sikerült eloltani

Miguel De La Madrid elnök élelmet, anyagi kompenzációt és orvosi ellátást ígért a károsultaknak, de mindez csak ígéret maradt, talán részben azért, mert még abban az évben hatalmas földrengés rázta meg Mexikóvárost, ami szintén több ezer áldozatot követelt.