Utólag könnyű okosnak lenni...

2017. február 14. 14:08 - Al

A világ legnagyobb biológiai fegyver temetője

Innen szabadult a gyilkos szovjet vírus

aral1.jpg

A kísérletek egy titkos, part közeli szigeten folytak. A tó viszont gondolt egyet, és addig apadt a bázis körül, míg a sziget először félszigetté vált, majd a szárazföld része lett. Így ma már bárki láthatja, hol is fejlesztette a Szovjetunió biológiai fegyvereit.

aral11.jpg

A szárazföld elnyelte a hajókat is. A szovjet gátépítések következménye.

A Megújulás-sziget rövid pályafutása már pusztán földrajzi okokból is nagyon érdekes. Az Aral tóban fekvő aprócska szigetet Alekszej Butakov fedezte fel 1848-ban, és kezdeben I. Miklós cárról nevezték el. A sziget rövidesen a halászok kedvelt helye lett, közel 100 évig folyt itt intenzív halászat. Az Aral tavat tápláló folyók szovjet szabályozása azonban érdekes fejleményt hozott magával: a sziget mérete egyre növekedni kezdett. 

aral6.jpg

Ünneplő gyerekek a szigeten.

aral5.jpg

Isten hozott a szellemvárosban!

Az 1920-as években a szovjet hadvezetés egy jövőben felépítendő, biológiai fegyverek gyártására is alkalmas hadi bázisnak keresett helyet. Először a Bajkál tavon képzelték el a komplexumot, de végül arra a következtetésre jutottak, hogy jobb, ha a titkos létesítmény minél távolabb esik a Szovjetunió külső határaitól. Így esett a választás a Megújulás-szigetre, amely üzbég és kazah terület volt. 

aral10_1.jpg

Egy elhagyatott hajó kéménygallérja.

Miután lezárták a szigetet a halászok elől, a hadi létesítmények mellett 1948-ban felhúzták a Barhan laboratóriumot is, amelyet lépfene, himlő, pestis, hullámláz és tularémia alapú vegyi fegyverek kifejlesztésére szenteltek. A Barhan pár éven belül a Szovjetunió Mikrobiológiai Hadviselés Csoportjának egyik legfontosabb központjává vált. A szigeten egy 1500 fő lakosságú várost is felépítettek Kantubek néven, ahol a bázison dolgozók és családjaik laktak. A város hivatalosan természetesen nem létezett, egyike volt a Szovjetunió titkos és zárt településeinek, amelyet a hivatalos dokumentumokban Aralszk 7-nek neveztek. A szigeten épült egy katonai repülőtér is.

aral13.jpg

Állítólag nem csak állatokon folyt a munka.

aral14.jpg

Katonák sportolnak a szigeten. Fő az egészség!

aral9.jpg

Relikvia.

aral12.jpg

A "klub", itt voltak az esti mozizások.

A Barhan területén kutyákon, majmokon, madarakon és lovakon is folytattak kísérleteket. (Egyes források szerint Sztálin különösen veszélyes női bűnözők számára létesített itt egy tábort, hogy kísérletezzenek rajtuk. A holttestek eltüntetésére krematóriumot is építtetett.) A tudósok visszaemlékezései szerint vezetőik mindig azzal biztatták őket, hogy helyesen cselekszenek, mivel a Nyugat is hasonló gyilkos biológiai fegyvereket gyárt.  A gyilkos vírusokat általában éjszaka engedték a levegőbe, mert a sziget klímája túlságosan is forró volt a számukra. Ilyenkor a kutatók védőfelszerelést húztak, és egy általuk "porszívónak" becézett berendezéssel fújták a porlasztott vírusokat nagy koncentrációban az állatokra. Utána összeszedték a tetemeket és az életben maradt példányokat, majd bevitték őket a laboratóriumba, hogy megvizsgálják a hatást. Azokon az estéken, amikor rossz volt a szélirány, igencsak veszélyes volt a Megújulás-sziget környékén halászni... A lovak állandóan érkeztek a szigetre, tízesével, mivel a kísérletek mellett a vérükre is állandó szükség volt, amit a kórokozók táptalajaként használtak. A bázis kutatói egy ízben 500 majmot vásároltak Afrikából, akiket pár napon belül el is használtak.

A feltételezések szerint 1971-ben innen indult el egy rejtélyes himlő járvány, amit egy a sziget mellett elhajózó biológus kaphatott el elsőként, és amiben 3 ember életét vesztette, százakat helyeztek karanténba és tízezreket oltottak be pánikszerűen.

aral8.jpg

Sivár táj extrém turistáknak.

aral7.jpg

Számos hajó rekedt a szárazon.

Az eset különlegessége, hogy ekkor már több mint 10 éve nem volt himlőjárvány a Szovjetunióban, így nagyon valószínű, hogy a levegővel terjedő vírus a Megújulás-szigetről származott, ahol a kísérletek során gyakran juttattak porlasztott vírusokat a levegőbe. Az USA egyébként ekkor már két éve lezárta a biológiai fegyverek gyártását, amit 1972-ben elvileg a szovjetek is megtettek. Ehelyett azonban fokozták a munkát, és egy év múlva egy új központot is létrehoztak a biológiai fegyver gyártásra. A titokzatos himlőjárvány hátteréről az ezredforduló után beszélt először Pjotr Burgaszov, a szovjet biológiaifegyver-program egykori tábornoka.

De történtek más kisebb "balesetek" is a bázis környékén. Leonyid Baszenko szanitéc például 20 éves titoktartási kötelezettsége lejárta után mesélte el azt az esetet, amikor a sziget mellett lékhorgászó helyi halászok megfogtak egy rókát, és megnyúzták. Pár nap múlva már egyikük sem volt életben.

aral4.jpg

Mi történt itt?

aral3.jpg

Az egykori bázis részei.

1991-ben, a Szovjetunió összeomlása után a komplexumot bezárták, a lakosokat pedig pár héten belül kitelepítették. Kantubek szellemvárossá vált. A biológiai fegyverek alapanyagainak lelkiismeretes eltakarítása azonban elmaradt. Az üzbégek amerikai segítséget kértek, hogy az immár független Üzbegisztánhoz tartozó területet biztonságossá tehessék. 2002-ben egy közös üzbég-amerikai expedíció 10 anthrax vírust tároló tartályt talált és semmisített meg az egykori bázis területén.

 

TÚLÉLŐCSOMAG

...ha veszélyes hulladékba kell nyúlnod

tulelo_aral.jpg

 

 

 

 

 

 

 

overál, vegyvédelmi kesztyű, arcmaszk, szemöblítő folyadék

 

 

12 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://iparikatasztrofak.blog.hu/api/trackback/id/tr8712257940

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kőtőkálmán 2017.02.14. 18:35:31

És mit őrizhetnek még mindenféle titkos bunkerekben?

2017.02.14. 20:10:13

..mintha csak az oroszok tettek, tennének ilyen dolgokat. Azok a szent amik, ugye. Akik a saját katonáikat küldik a gombafelhő alá.. Földön, vízen, levegőben egyaránt megtették, nem egyszer. És ez csak az a sok közül. Ugyanolyan retkek voltak és most is azok, mint az oroszok, vagy bármelyik más nagyhatalom. Csak van ami kiderül, van ami még nem.

Papírzsepi · http://lemil.blog.hu 2017.02.14. 20:23:52

Az Újászületés sziget főként lőtér volt, ahol a biológiai harceszközöket és célbajuttatásukat is tanulmányozták. Elég hatékonyan sikerült a szigetet telefertőzni mindennel.
Elképesztő méretekben termleték akkor a biofegyvereket, és a minőség terén is messze világvezetők voltak.
Volt persze máshol is illegális biofegyver-fejlesztés, de ebben az időben a szovjetek több nagyságenddel (!) termeltek többet, és átütően veszélyesebbet.
Hosszú történet ez.
De ami érdekes, hogy messze nem az említett járvány volt a legsúlyosabb baleset a Biopreparat fedése alatt. Ott van például az 1978-as szverdlovszki baleset.....

ledo76 2017.02.14. 20:33:54

@Brandon Frazer: Ki beszelt arrol, hogy az amik szentek? Most ezt a helyet mutattak be az irasban es ennyi. Mar a masodik komment relativizal. Kezdek hinni az orosz netpropagandaban illetve annak sikereben....

exterminador 2017.02.14. 20:49:54

@Brandon Frazer: a gombafelhő alá küldeni a saját embereiket inkább szovjet szokás volt... Csak megjegyeztem.

Allesmor Obranna 2017.02.14. 21:13:57

Mindenki küldött katonákat a "gombafelhő alá". A szovjetek, az amerikaiak, az angolok és a kínaiak is. Talán a franciák nem, de nem vagyok meggyőződve a szaharai légköri tesztjeik biztonságosságáról, már ami a helyi lakosságra odafigyelést illeti.
A szovjetek és az amerikaiak is megrohamoztatták a robbantások epicentrumát, illetve az uráli atomtesztnél véletlenül sokkal közelebb robbant a levegőből dobott bomba a földi fedezékekben meghúzódó élőerő felett, mint azt a tervek szerint kellett volna. És ott voltak a plutónium injekciók raboknak az USA-ban, vagy az ausztrál őslakosok, mint teszt alanyok a britek számára. Senki se volt szent.

Jakab.gipsz 2017.02.14. 22:42:49

Igen a háborús hisztéria és a tudatlanság veszélyes kombináció, mindenki számára.

Tehetséges ugandai buzi 2017.02.14. 22:59:24

Az a "hatalmas tartály" engem kísértetiesen emlékeztet - egy hajó kéményére.

dr. mesterséges színezék 2017.02.14. 23:14:51

Már bakaként is elgondolkodtatott, hogy mit nevezünk mi fejlődésnek meg civilizációnak, ha jól dokumentált, megtizedelő vagy éppen megharmadoló járványok után ilyenekkel baszakod(t)unk katonapolitikai magfontolásból.

gigabursch 2017.02.15. 07:51:43

Az a tartály, az nem más, mint egy hajó kéménygallérja.

Spidy.hu 2017.02.15. 08:36:49

OFF
A durva az, hogy bármilyen orosz vonatkozású cikk van, rögtön jön egy kommunista propagandista, aki megvédi őket.
Emiatt lassan az is megutálja az oroszokat, akinek régen semmi baja nem volt velük.

gigabursch 2017.02.15. 09:20:58

@Tehetséges ugandai buzi:
Csak kéménygallér.

Ezen belül fut a kémény (főgép, degédgépek, stb...
Utólag könnyű okosnak lenni...
süti beállítások módosítása