Van egy város, aminek az utcái azbeszttel voltak kikövezve a szó szoros értelmében, Ráadásul nem is a széles körben elterjedt krizotillal, hanem a hozzávetőleg százszor veszélyesebb kék azbeszttal, a krokidolittal. A ritka anyag először gyors felvirágzást, majd pár évtizeden belül, miután katasztrofális egészségromboló hatását felfedezték, teljes bukást és kihalást hozott a város számára.

Festői táj, veszélyes kincsekkel

1917-ben dokumentálták először Ausztrália nyugati részén, a Pilbara régió Hamersley Range nevű hegyes részén a kék azbeszt, azaz a krokidolit jelenlétét, de ekkor még senkinek nem jutott eszébe kiaknézni a benne rejlő lehetőségeket. A harmincas években Wittenoom még csak egy, állattenyésztők által lakott aprócska település volt, amikor a közeli vadregényes szurdokban  Langley Hancock különös kék követ talált. "Lang" - ahogy barátai ismerték - megmutatta a ritkaságot két bányászattal foglalkozó ismerősének, Izzy Waltersnek és Walter Leonardnak, akik ekkortájt épp fehér azbesztet bányásztak Nunyerrie  környékén.

A kék azbeszt, más néven krokidolit.

Amikor Lang megtudta, micsoda értéket tart a kezében, fejvesztve rohant vissza Wittenoomba, hogy lefoglalja magának a szurdok környékét.

Azt hitték, most megfogták az isten lábát, miközben védőfelszerelés nélkül bányászták a gyilkos anyagot.

A közeli Yampire szurdokot, ami szintén rengeteg kék azbesztet rejtett magában, egy Leo Snell nevű kenguruvadász szerezte meg, de ő rövidesen eladta Waltersnek és Leonardnak, akik bányászati ezközeikkel a környékre siettek, nehogy kimaradjanak a nagy bummból.

Azbeszt lapátolás. A képen látható férfiak többsége már nem él.

Hamarosan elkezdték felrobbantani majd tevékkel elszállítani az útjukban levő nagy sziklákat, hogy minél jobban hozzáférjenek a gyilkos anyaghoz, aminek a negatív hatásairól ekkor még semmit sem tudtak. A krokidolitot tartalmazó hatalmas tömböket teherautóval 7 órán át utaztatták, hogy kinyerhessék belőlük a kincset. 1940-ben - 3 évvel a nagy felfedezés után - 22 ember dolgozott a fejtésen, és évi 375 tonna kék azbesztet juttattak el a kikötőbe. Újabb 3 év múlva már mindkét krokidolit lelőhely a Colonial Sugar Company, és leányvállalata, az Australian Blue Asbestos kezében volt.

Város a semmiből

Lang Hancock elképedve nézte, hogy ahol pár éve még csak néhány értéktelen telek volt, ott hirtelen virágzó város jött létre.

Vidám élet Wittenoomban

A kék azbesztet nyitott teherautókon vitték a tengerpartra. Jutott a porból mindenkinek.

A Második Világháború növekvő keresletet hozott. Hancock és társai a britekkel és az amerikaiakkal is tárgyaltak a kék azbeszt exportjáról, amit gázmaszkokban, sisakokban, tankokban, repülőgépekben, különböző hadászati eszközökben akartak alkalmazni. A kék azbeszt felét adták el külföldre, a másik felét pedig Ausztrálián belül használták fel. 1946-ban a Yampire szurdok melletti bányát Wittenoom mellé költöztették. A bányászat hatására a település fejlődni kezdett: 150 ház állt itt, körülbelül 500 lakossal. Az ötvenes évekre Wittenoomban működött a kontinens egyetlen kék azbeszt bányája, ami 1943 és 1966 között 161000 tonna krokidolitot termelt ki. 

A munkások menekültek - feltéve, ha nem kötötték őket szigorú szerződések

A munka azonban egyre kevesebb profitot hozott, hiába dolgoztak 2-3 műszakban a bányászok. A projekt több sebből is vérzett. Egyrészt nagyon nehéz volt a terep, a mérnökök szerint állandóan problémák voltak a stabilitással. Másrészt embert próbáló volt a munka: a bányászok nagy része csupán néhány hónapig bírta. A bányászatban egyébként is járatlan Colonial Sugar Company végül nem túl szép húzással

külföldről szerződtetett munkásokat, akiknek látatlanban alá kellett írniuk a szerződést 2 évre - csak így tudták biztosítani a szükséges munkaerőt.

Az azbeszt még az állatokra is veszélyes.

Legnagyobb baj azonban az volt, amiről senki nem akart tudomást venni: az azbeszt gyilkos, egészségkárosító hatása. Nagy-Britanniában 1906-ban jegyezték fel az első azbesztózis halálesetet, Wittenoomban erre 1946-ban került sor, mikor épp felfelé ívelőben volt az Australian Blue Asbestos csillaga. Két éve már egy bányafelügyelő figyelmeztetett rá, hogy valahogy csökkenteni kell az azbeszt tartalmú por kavargását a bányában. 

Az azbeszt szálas szerkezetű ásvány, melynek pora a tüdőbe jutva tartósan ottmarad, irritálja a tüdőt, majd a szövetekbe ágyazódva idővel súlyos betegségeket okoz, mint az azbesztózis, tüdőrák, mesothelioma.

Ma már hatalmas tábla figyelmezteti a környéken járókat a kék azbeszt veszélyeire

Két évvel később Dr Eric Saint tiszti főorvos már arra hívta fel egy levélben egyik kollégája figyelmét, hogy a bánya környéke a világ legborzasztóbb azbesztózis statisztikáját fogja produkálni néhány éven belül. Valamiért mégis 11 év kellett hozzá, hogy a címzett, Dr Jim McNulty eljusson a helyszínre és ott vizsgálatokat végezzen,

"Minden koszos és poros volt, azbeszthalmok a földön, és az ember ruhája rögtön olyan lett, ahogy hozzányúlt valamihez. A bányában minden egyes művelet felverte a port."

- jegyezte le Dr Jim McNulty 1959-ben. McNulty figyelmeztette a bánya vezetőit a bányászokat és a város lakóit fenyegető veszélyre, de arra nem volt felhatalmazása, hogy bezárja a bányát. Így az végül még 1966-ig működött, míg végül 2,5 millió dollár felhalmozott adósággal bezárta kapuit. (A bánya utolsó 5 évében már 100 súlyos tüdőbetegséget diagnosztizáltak.) A vezetők mindent úgy hagytak ott, ahogy volt, sőt, a kitermelt azbesztet még a hetvenes években is árulták olcsó beton alapanyagként, tonnáját 15 dollárért. Felhasználták a város útjaihoz, repteréhez és számos épületéhez is. Ahogy a későbbi vizsgálatok kimutatták, az azbesztszennyezés a város összes pontján jelen volt.

Minden úgy maradt, ahogy volt.

A bányák környékén pedig 150000 tonna nyers kék azbeszt hever szabadon,

A becslések szerint a bánya működése alatt 20000 ember élt és dolgozott Wittenoom környékén. Közülük 2000-en már meghaltak valamelyik azbeszttel összefüggő betegségben, de Robert Vojakovic, az Ausztráliai Azbesztózis Társaság elnöke - aki maga is dolgozott a bányában - 4000-re teszi ezt a számot, mivel a külföldről toborzott munkásokat nem számolták bele a statisztikába. Amerikai tanulmányok szerint egyébként az azbeszt a vele dolgozók 18 százalékát ölte meg. 

Az egykori kávézó.

A turistákat gyémántbolt várta.

A táblák Wittenoom irányába már nem mutatnak.

Néhányan úgy beleszerettek a tájba, hogy nem akartak elköltözni

A város a bánya bezárásától kezdve lassú agóniába kezdett, de még mindig vonzotta a turistákat és évi lovasversenye is népszerű volt. 2008-ban azonban a bánya körül 470 kilométer sugarú köralakű területet emberi tevékenységre alkalmatlannak ítélték. A település városi státusát már 2006-ban eltörölték,majd 2007-ben a térképekről és a táblákról is eltüntették Wittenoom nevét. A legtöbb épületet ledózerolták, az utakat lezárták. A szellemvárosnak 2016-ban ennek dacára még mindig volt 3 lakója, akik nem akartak elköltözni. Bár áramot nem kapnak, de ingatlanadót továbbra is fizetiük kell.

Mario, Witenoom egyik polgára, kezében egy darab krokidolittal.

Peter, aki Új-Zélandról költözött ide a kilencvenes években, mikor már csak 35 lakosa volt a városnak. Most már nyugodtan fürdőzhet, nem kell kukkolóktól tartania.

Granite rövidnadrág - 7199 Ft.